Világsláger izgalmas új köntösben - a két tehetség közöse megérkezett
Megérkezett Varga Szabolcs és Erményi Gabó közös videóklipje, amely Dear Evan Hansen slágerének a Waving Through A Window című balladának a feldolgozása.
A két fiatal magyar tehetség ízlésesen nyúlt a dalhoz, kiváló éneklés - és zongorakíséret jellemzi az előadásukat. Nem véletlen egyébként a zenészek közös munkája, hiszen jó barátokról van szó, ez az "örömzenélés" pedig a felvételen is látszik.
A duó tagjai ifjú koruk ellenére már szép sikereket tudhatnak maguk mögött. Szabolcs a DAL című műsor 2020-as kiadásában szerepelt, Gabó pedig legutóbb Ceglédbercelen, a KertiPartiTúra programsorozaton adott sikeres szerzői koncertet.
A kisfilm pedig már nálunk is megtekinhető, melyet szeretettel ajánlunk:
[2023.11.10.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.