Végre Budapesten a zseniális rockénekes új zenekara!
Először lép fel Magyarországon a kiváló rockénekes, Dino Jelusick csapata, a Jelusick, melynek bemutatkozó albuma tavaly szeptemberben jelent meg 'Follow The Blind Man' címmel. Dino (többek között) a Trans-Siberian Orchestra, a Whitesnake és a The Dead Daisies zenekarokban is szerepelt az utóbbi években, de többször hallhattuk már hazai színpadon is vendégénekesként, valamint a nemrég szintén kiváló albummal jelentkező Whom Gods Destroy zenekarban is ő énekel. Az egykori Animal Drive formáció egyetlen, 2018-as lemezét is gyakran emlegetik a műfaj kedvelői.
Ezúttal viszont minden saját zenekaráról szól majd! Meg is érdemlik, hiszen egy nagyon tehetséges, bivalyerős csapat a horvát Jelusick - a hard rock/heavy/progmetal közönség egyik nagy kedvence lehet a következő években. Ne hagyd ki első hazai fellépésüket! Erőteljes műsorukban természetesen főleg az aktuális album dalai szerepelnek, de hallhatunk majd az Animal Drive lemezről is egy-két szerzeményt, meglepetésként pedig néhány rock klasszikus feldolgozása is felbukkanhat a dallistán. A fellépésre május 24-én, péntek este, a budapesti Analog Music Hall koncerttermében kerül sor, az est vendége pedig a korábbi Fonogram díj-nyertes, hazai Asphalt Horsemen lesz.
A LOTS Music bemutatja: Jelusick – Follow The Blind Man Tour 2024
2024. május 24., péntek 19:30 - Budapest, Analog Music Hall
vendég: Asphalt Horsemen
Belépők: elővételben 8.900 Ft, a koncert napján 9.500 Ft. Jegyek kaphatók online a www.tixa.hu weboldalon, valamint a koncert napján 19 órától a helyszínen.
[2024.05.22.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.