Isten veled, Ozzy. A hang marad. A lélek nem hal meg.

Van egy hang, amely nem csupán megszólalt, hanem belénk költözött. Egy karcos, rekedt, mégis fájdalmasan tiszta hang. Egy férfié, aki nem akart példakép lenni, csak túlélni. És közben legendává vált. Ozzy Osbourne – a „sötétség hercege” – nemcsak egy korszak, hanem egy egész világ érzését testesítette meg számomra és sokunk számára.

Kamaszkoromban a Black Sabbath volt az a zenekar, amely megmutatta, hogyan lehet a belső fájdalmat erővé formálni. Hogyan lehet a félelmet, a dühöt, az elveszettséget hangokká gyúrni, és úgy kiabálni a világra, hogy az ne csak meghallja, hanem meg is értse. Nem volt más ilyen. Érdekes, de nekem  nem volt más Ozzyhoz fogható.

Ozzy nem volt tökéletes. Talán éppen ezért volt igaz és emberi. A botlásai, a zűrös múltja, a szélsőséges megnyilvánulásai nem eltakarták, hanem feltárták az embert. Egy férfit, aki mindent elkövetett, hogy önmagát megtalálja, a drogok, a hírnév, az összeomlások és az újjászületések útvesztőiben.

Ma is,  ha meghallgatom a Paranoid-ot vagy a War Pigs-et, nem egy botrányhőst látok. Hanem egy hangot hallok, ami egykoron bennem is énekelt. Egy lázadó lelket, aki elmondta helyettem is, amit akkor még nem tudtam és nem is lehetett kimondani.  Később, amikor szólóban is bizonyított, gondoljunk csak az Ordinary Man-re , már nem csak a düh, hanem a fájdalom, a megbánás, az élet bölcsessége is ott szólalt meg benne.

Ozzy zenéje nem öregedett, ahogy mi sem öregszünk igazán, amikor újra meghalljuk, mert kii egyszer megérezte az Ozzy nenei erejét, az tudja: ez nem pusztán zene volt. Az Ő zenéje  hitvallás, még ma is, egy  árnyékból formált fény. Egy torz tükrött tartott elénk, amelyben megláttuk önmagunk valódi arcát.

Most, hogy elment, csendesebb lett a világ, de csak látszólag, mert valahol egy régi magnó elindít egy fekete kazettát. A sercegés után Ozzy újra megszólal, és én újra kamasz leszek. Újra hiszem, hogy a zene nemcsak szórakoztat,  hanem megment, ettől a kétszínú világtól.

Isten veled, Ozzy. 
A hang marad. A lélek nem hal meg.

Tamás István

[2025.08.01.]