Újra mozgásban - Dan Patlansky turnényitó koncertje Budapesten
Hazánkban lép fel a népszerű blues rock gitáros, aki már visszatérő kedvencként érkezik fővárosunkba, ezúttal megújult triójával. A dél-afrikai Dan Patlansky turnényitó koncertjére az Analog Music Hall koncerttermében kerül sor szeptember 17-én.
Első albuma bő 20 éve jelent meg, de igazából a 2014-es ’Dear Silence Thieves’ című lemezzel indult be nemzetközi karrierje. Azóta a szakmát és a közönséget is sikerült meghódítania változatos dalaival és energikus élő fellépéseivel. Legutóbbi, tizenegyedik albuma 2024. március 1-én jelent meg ‘Movin’ On’ címmel, melyről ezúttal is hallhatunk majd jó néhány tételt a korábbi kedvencek mellett.
„A ’Movin’ On’ arról szól, hogy visszatérek a zenei gyökereimhez, olyan zenét játszom és írok, amit a legjobban szeretek, ez kétségkívül az eddigi legőszintébb és legnyersebb alkotásom. Ahogy idősödöm, egyre fontosabb számomra, hogy azt játsszam, amiben igazán hiszek. Újra felfedeztem önmagam, emlékezve arra, hogy mi az, ami zeneileg megmozgat, és nem foglalkoztam a múlttal. Ez a megközelítés végig tetten érhető az albumon, olyan zenét akartam csinálni, amit szeretek, anélkül, hogy kereskedelmi szempontok befolyásolnának.”
A hazai közönség 2015 őszén - még Joe Satriani vendégeként - láthatta először, de azóta már hat alkalommal is fellépett fővárosunkban saját műsorával, így egyre többen ismerik meg különleges, blues és rock klasszikusokban gyökerező változatos dalait, bátor és előremutató gitárjátékát. Dan Patlansky élő műsorában szinte kivétel nélkül saját szerzemények szerepelnek, egy-egy ritka ’kalapemelést’ leszámítva olyan példaképek előtt, mint Stevie Ray Vaughan vagy Jimi Hendrix. Ahogy tavaly áprilisban, ezúttal is erősen ajánljuk a blues/rock műfajok és a gitárcentrikus élőzenék kedvelőinek a Fender Stratocaster egyik kortárs mesterének budapesti fellépését.
Dan Patlansky - gitár, ének / Raymond Rattey - basszusgitár / Lardo De Beer - dob
Jegyek kaphatók a Tixa.hu online rendszerében, elővételben 9900 Ft, a koncert napján 10900 Ft-os áron. További részletek a koncert Facebook oldalán.
Kapunyitás: 19:00
Kezdés: 20:00
Előzenekar nem lesz!
Helyszín: Analog Music Hall - 1116 Budapest, Kondorfa utca 8.
[2025.08.28.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.