Megnéztük T. Danny koncertjét a Budapest Parkban - képekben
Negyedik saját nagykoncertjét adta T. Danny a Budapest Parkban, aznap megjelent dallal és szokás szerint rengeteg sztárvendéggel.
Jaber volt az előzenekar, aki láthatóan sokat fogyott, mégis talán előnyösebb lenne, ha rendesen felöltözne... Jaber két DJ-t, kiadatlan dalokat és egy Johnny K. Palmer vezette kórust hozott magával – utóbbiak, ha minden igaz, Desh-t is kísérték ugyanitt egy évvel ezelőtt.
T. Dannytől a koncert napján jelent meg a Pletyka című dal, nekünk bejött, és hogy legyen miről kommentelni, Dzsúdlónak is visszaszól benne... Aztán kb. a koncerttel egy időben jelent meg egy egész album, a Szívtipró szálloda II. rész - az Exit című dal második része ("Hawk tuah") abszolút zseniális, ajánlom.
A koncerten T. Danny a színpadi kifutóból robbant ki és a szokásos energiákat hozta. Jó volt sok ezer emberrel együtt énekelni a Ha elmegyek című dalt, aztán a Szívtelent, ezek nagyon jól működtek a koncerten. Elhangzott a most megjelent Pletyka is, Dani pedig a konferálásokban szokás szerint megemlítette a rosszindulatú pletykákat. Elárult egy újdonságot is: szerepelni fog egy Dobó Kata által rendezett mozifilmben!
T. Danny nagy koncertjein mindig rengeteg a sztárvendég, most is így volt: jött a Valmar (Bőrdzseki), Szakács Gergő (Az életem), Young Fly (No woman no cry), Jaber (Gáz), KKevin (Csirió)...
Nekem nem tetszik, hogy a műsor nagy része playback volt. Nyilván nem csak T. Danny esetében ez a szokás, valamiért ez most divatba jött, a nagyszínpadokon fellépő legnagyobb sztárok is felvételről adnak koncerteket. A sztárvendégek is - ha valaki csak egy dalt énekel aznap este, talán el tudná énekelni élőben...
Menő volt viszont a T. Danny feliratos konfetti, sok rajongó örül az ilyen, emlékbe eltehető apróságnak.
Megmondtam, de ti nem hittétek - öt éve jelent meg, de ennél a trombitánál menőbb finálé visszatérést még nem hallottam és most is teljes volt a siker. Ez volt T. Danny negyedik koncertje a Budapest Parkban, reméljük, hogy hosszú lesz még a sorozat!
A Budapest Parkban a szezon természetesen még folytatódik: szeptemberben érkezik mások mellett a 4S Street, Krúbi, Kowalsky meg a Vega, Korda György és Balázs Klári, Sisi, a Bagossy Brothers Company, a Tankcsapda, KKevin... Részletek szokás szerint a Facebookon: https://www.facebook.com/budapestpark/events
Tóth Noémi
 |
|
Rudolf musical képekben - klikk a fotóra
|
[2025.09.15.]