"Ma már a dobolás kicsit átment egyfajta gladiátorharcba."

Németh Gábor neve leginkább a Dinamit, Skorpió, és Apostol együttesekkel forrt egybe, pedig sok évtizedes pályája alatt szólóprodukcióját, a jazz-vonalú Németh Gábor Projectet is büszkén építette. Most egykori példaképeiről, gyerekkori csínytevésről, egy álmatlan éjszakáról, és a közelgő, november 14-i életműkoncertjéről is mesélt. 

Emlékszik arra, amikor először fogott dobverőt?

Igen, emlékszem, 14 éves voltam. De már sokkal korábban, 8-10 éves koromban is érdekelt a zene, már egészen az általános iskola legelején is mindig a pergődobot csodáltam az avatókon, nagyon szerettem volna kipróbálni. Több se kellett aztán, alig 14 évesen úgy döntöttem, készítek én dobot magamnak: a nagymamám alumínium mosófazekai alját édesapám méregdrága vésőivel ütöttem ki. Ebből lett az első „dobfelszerelésem”, amin aztán 2 évig teljesen autodidakta módon tanulgattam, mígnem tizenhat évesen az első tanárom, Kékes József a szárnyai alá nem vett. Neki nagyon sokat köszönhetek.

Van kedvenc dobosa, példaképe?

Példaképem már egy ideje nincsen, hetven évesen furcsa is lenne, hiszen, ha a mai napig valakit követnék, akkor valószínűleg nem tartanék itt. De korábban, hosszú évtizedekkel ezelőtt voltak valóban, nagyjából huszonéves korom végéig. Tinédzserként először inkább a rockdobosok foglalkoztattak, a Deep Purple és Grand Funk Railroad dobosainak a játéka ragadott teljesen magával akkoriban. Később pedig, már a jazz tanszakot elvégezve a komolyabb műfaj fele fordultam, a háromszoros Grammy-jelölt Buddy Rich és a fúziós jazz egyik legnagyobb hatású dobosa, Billy Cobham játékát követtem. Természetesen ma is figyelem a régi és új nagy neveket, szeretem nézni a különböző ütőhangszeres videókat, amiket az internet minduntalan feldob. Viszont ezeket böngészve néha kicsit el is szomorodom, mert sokszor úgy érzem, ma már a dobolás kicsit átment egyfajta gladiátorharcba: az lett a fontos, hogy ki tud gyorsabban vagy éppen látványosabban dobolni. Sőt, ha ez nem lenne elég, mindenki takt jelre, fülhallgatóval játszik – hol vannak már azok az évek, amikor a zenekarban létezés volt a minden! Nem vagyok boldog emiatt.

Mindeközben évtizedek óta tanít, és a mai napig rengeteg tanítványa van – mit szeretne átadni a jövő generációjának?

A szorgalmat mindenek előtt, és azt amiről az előbb beszéltem, a múltból megmentett igazi értékeket, az igazi dobolást, kütyük nélkül.

És ha már jövőről esett szó, akkor beszéljünk kicsit a múltról is – a pályája melyik időszakára emlékszik vissza a legszívesebben?

Ez egy nagyon nehéz kérdés, és talán nincs is rá jó válasz, muszáj vagyok azt mondani, hogy mindegyikre. Százezer zenekarban játszottam, és én mindenhol nagyon jól éreztem magam. Nyilván voltak kiemelkedőbb fő csapások, az ismertebb csapatok, mint a Skorpió, vagy akár a Dinamit, de a legfőbb ezek mellett mindig a saját projektem lesz, a 2003-ban megírt első lemezem, no meg a hetvenes évek rockzenéjének kelet-európai színterét igencsak meghatározó SBB, aminek 2005 óta, vagyis éppen 20 éve vagyok tagja.

A november 14-i MomKultos előadás életműkoncert lesz – mire számíthat a közönség?

Az életművemhez csatolnám a Németh Gábor Project-et, amivel 3 lemezt készítettünk, ezen az estén pedig mindhárom lemezről játszunk majd a vendégeimmel, akik nem csak a korábban már említett lengyel SBB együttes lesznek, hanem például három nagyon remek gitáros is a színpadra áll majd, úgy mint Alapi István, Csillag Endre és nem utolsó sorban Mohai Tamás. 

Elhangzanak majd más együttesek dalai is, amelyekben az elmúlt évtizedekben játszott?

Nem, itt most csak a saját lemezeimet játsszuk majd, egyetlen, megvétózhatatlan kivétellel: felvettünk a műsorba régi példaképemtől, Billy Cobham-től egy számot, amit nagyon szerettem – sose felejtem, 1975-ben egy éjszaka alatt írtam le, konkrétan egy szemhunyásnyit nem tudtam aludni miatta, annyira izgatott voltam - másnap hajnalban pedig így, hulla fáradtan, de baromi lelkesen indultam el az Apostollal Berlinbe..

[2025.11.12.]