Az Operaház repertoárjának legnagyobb kincse
Kelen Péter ugyanolyan legendás alkotóeleme a produkciónak, mint Tokody Ilona Mimi szerepében. Együtt csodálatosan összehangolt, harmonikus, egymás minden rezdülését érző alakítást nyújtanak. Ez a köztük lévő harmónia adta az áprilisi előadás többletét. Kelen Rodolphe-ja érzékeny, a megfelelő helyeken humoros színészi játékkal párosul s váratlan helyzetekben is ötletesen találja fel magát. Tenorja nem zengett olyan erővel, mint Kovácsházié, de összességében átfogóbb, jellegzetesebb Rodolphe-ot sikerült ábrázolnia. Ha egy-egy jellegzetes részlet, mint a „Che gelida manina”, vagy a gyönyörű negyedik felvonásbeli Marcel-Rodolphe duett (két bánatos férfi megérintő lírai, nosztalgikus sóvárgása. – az operairodalom kivételesen érzékeny, lélektanilag egyedülálló finomsággal megkomponált férfi duettje) az előadásokból kiemelve kerülne vizsgálat alá, akkor sem lehetne összehasonlítani a két Rodolphe-ot, oly különböző és egyszerre remek stílust képviselő tenorokról van szó.
Colline-ok (
Fried Péter, majd
Palerdi András), valamint Schaunard-ok (
Rezsnyák Róbert, majd
Ambrus Ákos) között hasonlóan fennállnak a stílusbeli különbségek. A filozófus és a zenész megformálói között azonban kézzelfoghatóbbak és könnyebben kijelenthetőek bizonyos különbségek. Palerdi András valamivel többszínűbb egyéniség Friednél. Trubadúrbeli Ferrandójával hiteles vén harcos, Colline-jával pedig szeretetreméltó, fiatal filozófus. Szemléletes példa ez sokoldalúságára. Fried Péter éneklésében és alakításaiban is jóval egysíkúbb basszusként értékelhető. Ugyanilyen módon emelendő ki Rezsnyák Róbert, aki hitelesebben formálja meg a minden lében kanál zenészt, első felvonásbeli mókás elbeszélése lebilincselőbb éneklés. Karakterében Ambrus is csintalan figurának tűnik, ám (hogy ez előny-e vagy hátrány, ki-ki maga döntse el), hogy az említett példánál, Schaunard legfőbb számánál maradjunk, kevesebb sikerrel hívja fel magára a figyelmet, több idő marad a háttérben már bolondosan lakmározó bohémek tréfáinak meghallgatására. Viszont, ami lényegesnek mondható, az, hogy mindkét előadás bohémtársasága remekül töltötte be az operairodalom egyik legszeretnivalóbb kompániájának jellegzetes szerepét. Mosolyt csalni a hallgatók arcára az opera első felében, amire temérdek szellemes szituáció és szellemes zenei ábrázolás ad lehetőséget már az első pillanattól kezdve, majd a záró képben ennek kontrasztjaként alkotni egyik elemét az operairodalom talán legmegríkatóbb fináléjának. Ez a finálé, Mimi gyászzenéjével és Rodolphe „Mimi” kiáltásaival, színpadképtől függetlenül, rádióban, vagy lemezen meghallgatva minden befogadót mélyen megérintő melódia. Meggyőződésem, hogy a két gyönyörű előadás alkalmával sem volt hiány könnycseppekben…
Az effajta összehasonlító beszámolóknál elengedhetetlennek tűnik a publikum visszajelzéseinek ismertetése. Kijelenthető, hogy az áprilisi előadást, Kelen és Tokody főszereplésével jobban szívébe zárta az este közönsége. Ekkor a második és a harmadik felvonás díszletét a függöny felgördültével még lelkes tapsban is részesítették. „Bravókban” és örömujjongásokban mérve márciusban mindebből csak az előadás legvégén jutott Kovácsházinak és Tokody-nak, áprilisban viszont már a második felvonásban járt Fülöp Zsuzsanának az operairodalom legrövidebb de annál mozgalmasabb felvonásában nyújtott kulcsszerepéért, főleg a keringőért. Ugyanilyen fogadtatásban részesült Tokody és Kelen is harmadik felvonásbeli valóban megérintő jelenetükért.
A Bohémélet az operairodalom első tíz legnépszerűbb operájának képzeletbeli listáján biztos helyet kapó alkotás, nem csoda, hogy CD-ken és DVD-ken is rengeteg különböző tolmácsolásban forog a világ lemezpiacain. A két ismertetett előadásnál biztosan állítható, hogy némelyik valamivel magasabb színvonalú zenei élményt okoz, ám az operaházi rendezésnek DVD forgalomban kellene lennie, hogy örömére váljon a világ összes operarajongójának. Több előadás-felvétel megtekintése után is a budapesti Bohéméletet tartom a leggyönyörűbb színpadravitelnek.
Don Luis de Vargas[2006.04.30.]
Hírek
