Nincsenek szabályok az orgazmus-jazzben

Igazi örömzenét játszott az Istanbul Sessions a minap Budapesten, a koncert össznépi színpad-tánccal végződött.

Ilhan Ersahin neves zenészekkel felállított formációja, az Istanbul Sessions elképesztő, többórás örömzenélést produkált az A38 fedélzetén. Bár a hangpróba alatt alaposan, káromkodásig megizzasztották a hajó technikai személyzetét, és majdnem egy órával később kezdtek a vártnál („Épp most vacsoráznak, addig DJ Dermot szórakoztat titeket”), ráadásul elég langyosan indult a műsor, melynek következtében néhányan inkább hazamentek, a végére mégis olyan fergeteges bulit csapott a kvartett, hogy néhány, szinte transzba esett néző a színpadra is felugrott, a zenészek pedig csaknem a táncoslábú leányzók és fiúk diktálta ütemre játszottak, miután a szokásos másfél órás műsor után kurjongatva visszatapsolták őket egy bő egyórás ráadásra.

Az együttes alapítója, Ilhan csaknem a koncertet magát is lekéste, később indult ugyanis a repülőgépe New York-ból, így este hét órára ért Budapestre, amikor társai, Alp Ersönmez (Tarkan basszusgitárosa), Turgut Alp Bekoglu (Sezen Aksu dobosa) és Izzet Kizil (Natacha Atlas ütőse) már javában próbáltak. Emiatt csúszott a felvezető banda, a Random Szerda hangpróbája is, a technikusok nem kis bosszúságára. Aztán amikor végre Ilhan is befutott, a technikusok újabb szívrohamot éltek át: New York híres-neves jazz klubjának, a Nublunak a tulajdonosa ugyanis úgy döntött, átrendezi a színpadképet, és ezzel együtt az összes hangbeállítást is...

Témák vannak

Miután az A38-asok végre újra beállítottak mindent, már fél nyolc is elmúlt. Ekkor ültünk le beszélgetni az együttessel és menedzserükkel, Reha Öztunalival. Az első kérdésemre, miszerint tulajdonképpen milyen zenét is játszanak, Ilhan tanácstalanul széttárta a kezét. „Hát, ez nehéz dió. Nincsenek szabályok. Talán dance-világzene-jazz-ként lehetne kategorizálni”. Ha kategorizálható lenne, de nem az. Hiszen nincsenek szabályok, és bár vannak előre megírt dalok, mégsem úgy kell elképzelni, mint egy hagyományos együttesnél – száll be a beszélgetésbe Ersönmez. „Témák vannak. Úgy is mondhatnánk, hogy ez amolyan ’megkomponált improvizáció’.”

A stílusra visszatérve Alp megjegyzi, hogy egy lány a Nubluból egyenesen orgazmus-jazznek nevezte azt, amit ők művelnek. Ilhan kacsintva visszakontráz: „erotikus karate ez egyébként”. Igazából viszont nehéz meghatározni a műfajukat és a „dalokat” is. „Játszunk amíg a közönségnek jó, van hogy három órán keresztül is. Ha táncos hangulatban vannak, úgy játszunk, ha inkább pihennének, akkor meg annak megfelelően”. Tehát minden a publikumon múlik? „Igen, és persze rajtunk”, teszi hozzá Turgut. „Sok függ attól is, hogy milyen hangulatban vagyunk. Mi örömzenét játszunk, szeretjük ezt a zenét, szeretünk zenélni, és ez visszavetül a közönségre is”.

De vajon tudatosan használnak török elemeket vagy ez természetesen jön? „Végül is törökök vagyunk”, mosolyog Ilhan, „természetes, hogy ez úgymond kiütközik rajtunk. Néha több órán keresztül is játszunk egyfolytában, ilyen például a török zenében is van: ott vannak a mevlevi dervisek, akik transzba esnek tánc közben. Valami ilyesmi történik velünk is. Népdalokat ugyan nem szoktunk játszani”, de azért előfordul, hiszen Ilhan állt már egy színpadon a klarinétos Hüsnü Senlendiricivel, akivel a költő-zenész Asik Veysel egyik népies jellegű dalát adták elő.

Nagyban is csinálják

Apropó koncert, érdekel, vajon kis jazz-klubokra specializálódtak vagy „nagyban” is csinálnák, ha lehetne? „Bárhol játszunk, ha felkérnek. Leülős jazzkoncerten vagy őrült rave-partikon, vagy nagy stadionban is. Évente körülbelül 20 koncertet adunk, jelenleg. Mostanában pedig különösen sokat utazunk. Holnap például Párizsba megyünk, idén másodszor, aztán Törökországban adunk majd pár koncertet. Egy album is tervbe van véve”.

Nem maradhat el a kérdés, hogyan tetszik nekik Magyarország, hiszen először járnak itt mindannyian. Ilhan csendesen mosolyog, ő csak a repteret látta idáig, a többiek viszont egy nappal előbb érkeztek, így városnézésre is akadt lehetőségük. Végre Izzet is megszólal.
„Nagyon szép. Történelmi város a tiétek, és sok a látnivaló. Meg hát, mégiscsak itt voltak az ottománok 150 évig”. Ezt nem lehet kihagyni, hogy meg ne említsék a közös történelmünket. Kontrázok: ha már oszmánok, akkor Pécset kellene megnézniük, ott mégiscsak van egy dzsámi is. Meglepő választ kapok: igazából Pécsett léptek volna fel egy nappal korábban, de valamiért lemondták a koncertet, így kerültek az A38-ra.

A banda nem bánná, ha jöhetnének egyszer a Sziget Fesztiválunkra fellépni. Miért is ne? Az lenne csak igazán a orgazmus-jamboree, a Világszínpadon a Norah Jonest felfedező, New York egyik legelismertebb jazz-szaxofonistájával és Törökország legjobb zenészeivel.

-timi-

[2007.10.26.]