"Itt nem olyan nyomorúság a tanári pálya" - interjú a Kodály-módszer mesterével

Már nem csak Nyíregyházán forrt össze Szabó Dénes neve a Cantemus kórussal, ma már például a Távol-Keleten is kellemes emlékek kötődnek munkájához, koncertjeihez, tanítási módszeréhez. A mosolygós karmester pályafutásáról és magánéletéről is mesélt nekünk.

- Zenei tanulmányait Szegeden, Miskolcon és Budapesten végezte. Már gyerekkorában erre a pályára szánta magát?
- Sosem tudtam, hogy mi szeretnék lenni, csak azt, hogy mi nem: általános iskolában énektanár! Egyrészt azért, mert én egy meglehetősen vásott általános iskolás gyerek voltam. Ráadásul édesanyám tanítónő volt, és nem csak a saját iskolai tapasztalataim, hanem az ő hazahozott bánata és szomorúsága is világossá tette, hogy általános iskolában tanítani nagy nyomorúság. Nem ilyen sorsot szántam magamnak. Sokkal inkább egy laza, kevés gonddal járó munkát tudtam elképzelni.

- Minek tartja inkább magát: karmesternek, vagy pedagógusnak?
- Én a nyíregyházi Kodály általános iskolába kerültem, ahol a világ teljesen más, mint a többi iskolában. Ez egy tündérország, egy csoda, és itt nem olyan nyomorúság a tanári pálya, mint ahogy eddig véltem. Ezért azt kell válaszolnom, hogy talán egy kicsit jobban szeretek tanítani, mint koncertekre járni. A hangversenyezés mindig túl nagy izgalommal jár, ezt sajnos évek óta nem tudtam megszokni.

- Milyen érzés, hogy szülővárosában, az országban, de még talán a világon is minden zenekedvelő ismeri a nevét?
- Nem vagyok benne biztos, hogy Nyíregyházán is ez a helyzet. Ennek a 35 évnyi munkafolyamatnak az ismerete és tisztelete az ország és a világ más részein véleményem szerint nagyobb, mint a városban. De ha jól sikerül egy hangverseny, az azt követő felszabadult, eufórikus érzés nagyon jó. Sok öröm ér így, de meg kell tanulni mindezt szerényen viselni.

- Művészi munkájának elismeréséül több díjjal is jutalmazták, többek között 1985-ben Liszt Ferenc-díjat, 1993-ban Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat, 2000-ben Kossuth-díjat kapott. Mi a következő cél?
- Soha nem voltak számomra karriert építő célkitűzések, főként nem díjak tekintetében. Még az énekkar esetében is csak azt szerettük volna elérni, ha boldog, éneklő gyerekek nőnek fel a Kodály iskolában. Nem volt más célkitűzésünk, de úgy látszik a módszer jó, és ennek hatására a fiatalok szinte észrevétlenül lettek az ország egyik legjobb énekkara, és a világ csodált gyerekei.

- Mikorra várhatjuk a következő Cantemus lemezt?
- Ebben az évben már nem, jövőre azonban úgy tűnik, hogy sok hasonló feladatunk lesz. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat az Oktatási és Kulturális Minisztériummal együtt megújítja, illetve újra kiadja Bartók összes művét. Ennek a munkálataiba kapcsolódunk be, ugyanis jövőre a 27 egynemű kart mi fogjuk énekelni.

- Felsorolni is nehéz lenne, hány eseményt szerveztek, hány koncertet adtak a 2007-es évben. Volt-e esetleg egy-egy kiemelkedő, amelyre szívesen emlékszik vissza?
- Az énekkar számára vannak a munkán túl egyéb örömteli események is az év közben, ilyenek például az utazások. Leginkább talán a japán utat emelném ki, de többek között jártunk Angliában, Németországban és Spanyolországban is. De nagyon szívesen emlékszünk a Kodály-maratonra a Zeneakadémián, és a saját rendezésű jubileumi Japán-magyar kapcsolat koncertre vagy a Tokaji írótáborbeli fantasztikus hangversenyre.

Fotó és szöveg: Kovács Tünde

[2008.01.10.]