Andrewboy és a Coronita ezt nagyon összerakta

Az igazi parti-zene kedvelők örömmel vehették tudomásul, hogy Pest egyik legnépszerűbb after-party helyszíne, a Club Coronita első, de remélhetőleg nem utolsó alkalommal dobta piacra club mixét, amelyet a sokak által nem csak ismert, de nagyon is kedvelt Andrewboy mixelt és varázsolt lemezre. Bár Ő nem állandó rezidensként tevékenykedik a clubban, a CD hangulata mégis utánozhatatlanul idézi a Coronita állandó pörgő hangulatát.

Külsőségek

A borító szolidnak és egyszerűnek mondható. Színvilágában a fekete és a sárga nem hogy dominál, hanem kizárólagos szereplő. Ami nem csoda, hisz a Coronita Club logója is ezekből a színekből áll. Pont az van a borítón, aminek lennie kell: a cím, a főszponzor – ami ebben az esetben nem véletlenül a Roxy rádió, hiszen annak mindennapos zenei összeállítása is hasonló stílusú – és emberek.

Az igazi dance-house zene kedvelői felé sugallja, hogy ez a mix nem lesz egyszerű és nagyon jól össze lesz rakva.  Amivel nagyjából egyet is kell, hogy értsek.

Belsőségek

Tizenhat szám zenei mixéről kell beszélnünk, mikor ezt a CD-t a kezünkbe vesszük. Az első számok kicsit intrós jellegűek, olyan érzése van az embernek az elején, hogy megy egy alagútban és sosem fog célba érni. Aztán a második track-nél kapnak az érzékszervek egy löketet és már látni az alagút végét, de Andrewboy ügyesen, még nem vezet bennünket ki belőle.

Ez a folyamat tart egészen a mix végéig, s mikor a CD megáll a lejátszóban, akkor a szív akarva, akaratlanul arra ösztönöz bennünket, hogy újra indulhat a pörgés, és meghallgatja az ember a lemezt még egyszer és még egyszer…

Az elismerés hangjai

S akkor kezdjük is, hogy milyen is mix, a maga teljes valójában. Az első három kissé monotonabb szám után indul az igazi eufória, Jd Davis Good thing c. száma már felszabadítja a felesleges feszültséget és az intrók alatt felgyülemlett tombolhatnékot, aztán Jorgensen Untitled számának elején kicsit visszahűl a hangulat és a feszültség kezdődik újra, továbbra is látjuk az alagút végét, de lassan ki sem akarunk menni és még el sem érjük a célt. Tökéletes effektek, hibátlan mixelés, a számok végét a folytonos írás miatt leginkább csak a lejátszóban, illetőleg annak kijelzőjén tudjuk nyomon követni.

A progresszíves hangulatból Soul Avengerz One luv címet viselő száma ránt kissé vissza a house és dance világába, s visz némi verbalitást az ütemek közé. Ekkor a mix felénél tartunk. S mintha újrakezdődne a buli, újra egy lágyabb szám szólal meg a 9. helyről Pistolpumától Stay up late címmel. A CD abszolút visszaadja az after-party-feelinget, szinte visz minket tovább és tovább a zene. Ezt hangulatot biztosítja a mix második felében megszólaló Insane, White water, This love és You gotta tell me címet viselő számok olyan előadóktól, mint például Belocca, Popmodell aka. Andrewboy és Francis Blaid.

A levezetés egyszerűen hihetetlen. Visszatérve kissé az alagutas metaforámhoz, szinte kiérünk az alagútból, amikor a 14. „muzsika” hallatára - ami Andrewboy és Francis Blaid remixelésében Karányi My baby my számát takarja - az ember elindul visszafelé, így történhet meg az is, hogy amikor a mix ténylegesen véget ér Quench Dreams című számával, az ember már újra útra kelne abban a bizonyos alagútban, és pont ezért nem hagyja megállni a lemez pörgését…

Dr. Dazsarasz

[2008.03.26.]