A zene? Szerelem, ha lehet így mondani…

Múltról, jelenről és jövőről, az Opeth tribute zenekarról beszélgettünk Kanyó Péterrel, a City of Moon énekes-bőgősével.

- Nagy Áron: Miért pont Opeth és miért pont tribute zenekar?
- Kanyó Péter: Egyszerű a válasz: Fegyi gitárosunk kifejezetten Opeth számokat játszó zenekart szeretett volna összehozni, erre keresett zenésztársakat. Kezdetektől fogva ez volt a koncepció. Erre persze felvetődhet a kérdés, miért nem inkább Opeth-szerű, de saját zenét akartunk játszani, azaz miért nem alkotómunkára, zenei önkifejezésre alapultunk. Nos, az Opethnek van olyan markáns zenei világa, hogy hacsak nincs valakinek a fejében olyan határozott zenei világ, ami ellenpontozni tudná a nyilvánvaló párhuzamokat, egy "Opeth-szerű" zenét játszó zenekar könnyen azt a reakciót válthatja ki, hogy  "hú, nagyon úgy akarnak szólni, mint az Opeth." Mivel ilyen határozott elképzeléseket eddig nem mutatott fel senki a zenekarból, a kérdés valahogy fel se vetődött. Opeth-számokat akartunk játszani, mert szeretjük őket, elsősorban hogy magunknak szerezzünk örömet. Aztán szerencsére koncertképesnek bizonyult a csapat, és másoknak is sikerült a produkciót bemutatni. Nos, így kezdődött.

- Sokan úgy vélik, hogy a tribute zenekarok nem csinálnak mást, csak másolnak. Ennek ellenére, úgy gondolom egyéniségnek érzitek magatokat és ez az egyéniség meg is jelenik a zenétekben. Hogyan?
- Már az első mondattal vitába szállnék. Egy jó tribute feladata a hiteles előadás, az, hogy tényleg működjenek a dalok élőben, és a rajongók is lássák, hogy a tagok "levették" az eredeti zenekart, nem csak nagy általánosságban, hanem apró nüanszok terén is. Remek példa a KISS Forever Band, akik beöltöznek, és tényleg átlényegülnek - gyakorlatilag ők lesznek a Kiss addig, amíg a színpadon állnak. Vagy a zseniális nevű Iron Majdnem, akik szintén beépítettek Maiden-gegeket, jellegzetes színpadi megmozdulásokat a produkcióba. Ez azonban szerintem nem másolás. Ez kőkemény munka eredménye, hogy látsszon a végeredményen: hitelesen akarják előadni, amit előtte megtanultak és precízen begyakoroltak. Tisztelettel adózni az eredeti csapatnak - ezt jelenti már maga a tribute szó is. A másolás szerintem inkább az, ha valaki úgy alkot saját zenét, hogy egyértelműek a hatások, és nem látszik benne az egyéni ötlet. Saját példánkkal élve, ha írnánk valamit, ami olyan, mint egy rosszabb Opeth-szám. Ez az, ami elkerülendő.

Egyéniség... Mivel nem saját számok, amatőr zenészek lévén már az is elég feladat, hogy megtanuljuk normálisan ezeket a komplex, ezerarcú számokat, valószínűleg kevésbé töltjük ki őket egyéni megoldásokkal. Nekem lehet egyéni az, hogy még sose kellett zenekarban morognom, és ez talán hallatszik is, ahogy harcolok azért, hogy elég gonosz legyen a hörgés :) 

Mi nem próbálunk úgy kinézni, mint az Opeth, és sok nüansz sincs, amit "lenyúlhatnánk" tőlük (no meg részemről például az énekesi teendők kizárják Martin Mendez bőgős részegöszvér-bólogatásának produkálását:). De hogy a zenekarból mindenki egyéniség, az alap. És egy kis komolytalanságért sem megyünk a szomszédba, a próbák hangulata igen jó szokott lenni. Igazi szerencsének tartom, hogy nem viking harcosok gyülekezete jött össze, akik mind a szívünk fölé égettük az Opeth-logót, és a Deliverance-re csörög a mobilunk. Hogy ez a lazább légkör a színpadra is felkerül, annyiban, hogy a dobosunk nem restell kutyafej-mamuszt húzni koncertre, ha olyanja van (többnyire még olyanabbja), vagy Fegyi gitárosunk kanalat használ a slide-témákhoz - nos, amíg a zene, az előadás nem szenvedi ezt meg, én ebben nem látok problémát.

- A zene eszköz vagy cél a számotokra?
- A zenekar nevében erre nem tudok válaszolni, mert mindenkinek más a célja azzal, hogy hangszert ragadt: a csajozástól kezdve az atomok kellő rezgetésén (és ezzel hő kibocsátásán) át az értelmes életformák megsemmisítéséig bezárólag.

Számomra egyik sem: inkább közeg. Egy olyan közeg, amiben el lehet merülni, mind az alkotás, mind az előadás folyamata közben. Egy olyan közeg, aminél jobbat eddig keveset találtam. Szerelem, ha lehet így mondani.

- Szerintetek mennyire eladható a progresszív zene a mai magyar metál piacon?
- Konkrét adatokat eladott lemezpéldányokról és forintos támogatásról nem sokat tudok. De személyes véleményem az (már ha a "progresszív" alatt olyasmit értünk, ami egyedi, néha kevésbé egyértelmű és - átlag fül számára - furcsa), hogy a magyar inkább szeret az egyértelmű zenére bólogatni. Az legalábbis sokat elárul, hogy a legnépszerűbbek az olyanok, mint a Csapda, a Pokolgép, az Ossian...
Progresszív zenét (nem csak metalt) játszani kis hazánkban szerintem merész elhatározás, ha valakinek zajos közönségsiker a célja, meg hogy teltházas koncerteket adjon és közben eladjon egy rahedli lemezt. Nem voltam még teltházas prog koncerten. Ráadásul kevesebbet lehet hallani az ilyen zenekarokról, valószínűleg nem tapossa egymást a sok kiadó, turnészervező meg menedzser a küszöbükön. Pedig lenne számos zenekar, akik megérdemelnék: ilyen az Aebsence, a Haelo... Ráadásul más okból, de kedvenc hazai zenekarom, a Stonehenge is parkolópályán áll, kérdéses, hogy folytatódik-e a történet valamikor. Aki komolyan gondolja, inkább külföld felé pillantgat.

- Honnan ered a City of Moon név?
- Ez az Opeth nevének jelentéséhez kapcsolódik. "Opet" holdbéli város Wilbur Smith "Sunbird" című könyvében. A "holdváros" név tehát erre utal. Ráadásul a "C"-t  az Opeth jellegzetes O-ja mintájára kanyarítjuk, továbbá plakátra, flyerre hozzá szoktuk toldani, hogy "a tribute to Opeth". Nem árulunk zsákbamacskát.

- Honnan indultatok és hová tartotok?
- A Moszkva tértől nem messze, egy borozóból indultunk, ott volt az első személyes találkozó (a tagságot Fegyi gitárosunk a neten toborozta). Hogy hova tartunk? Ahova kilyukadunk. Nincs konkrét cél. Játszani akarunk, amennyit csak lehet, minél faszább koncerteket tolni, amik után a rajongó elégedetten távozik. Eljutni fesztiválokra, mozgolódni, örömöt szerezni az előadással magunknak és a rajongóknak. Szerencsére az Opethre van igény, közönségbarát zene, duzzad az erőtől. És ez már akkor is átjön, ha nem első kézből hallja az ember. Ha ráadásul valaki meghallgat minket, és aztán a kezébe vesz egy Opeth-CD-t ennek eredményeképp, külön jó.  A legfőbb cél persze a hiteles előadás, hogy ne okozzunk csalódást annak, aki eljön a koncertre. Ehhez sok gyakorlás kell,  és izgalmas repertoár, hogy csemegéket is elő-elővegyünk. Mindig van min dolgozni, javítani. Fejleszt is sokat: pontosságra, koncentrációra, és egyfajta alázatra nevel, olyasmire, ami amatőr zenésznél nagy lépés, ha kialakul.

- Melyik volt a kedvenc koncertetek eddig?
- Nekem egyértelműen a Szigetes. Volt szerencsénk az Open Tisztáson, a Guiness-rekord színhelyén elkapnunk egy reggel 8-as időpontot. Színpadra tűző nap, ébredező Sziget, friss reggeli szellő, az esti Tool-koncert izgalma, közönség is akadt - ráadásul még hörögnöm se kellett, mert akusztikusan toltuk. Bár nem volt zajos közönségsiker, de így is király érzés volt.

Az After Musicban is voltunk már két körre, a Negative Art Nyár utcai Rémálmai keretében. Mindkét show igen intenzívre sikeredett, vad headbangeléssel, remek közönséggel. Izzadtunk, mint a ló. Májusban megyünk újra, már alig várom, megpróbálunk ismét pazar setlisttel felkészülni! Most csütörtökön (ápr. 17.) pedig exkluzív akusztikus koncertet adunk a Fészek Művészklubban. Ez utóbbit fel is szeretnénk venni, és ha jól sikerül, elküldjük az igazi Opethnek.

- Mi lenne számotokra az álom fellépés? Hol és kivel?
- Ha álmodni kell, azt mondanám: egy warm-up show két nappal egy pesti Opeth-koncert előtt, ahova bejöhet mindenki ingyen, aki jegyet váltott a PeCsába, el is jönne mindenki, mi jól játszanánk és még az Opeth tagsága is feljönne jammelni, utána pedig parti velük hajnalig.

Reálisan nézve pedig valami faszább fesztivál, mint amilyen a Stagediving, hogy sokan legyenek, és kedvet kapjanak a későbbi koncertekre, ha bejön nekik, ahogy toljuk. Egy ilyen jó alkalom, hogy a durvább zenék kedvelőinek megmutassuk: létezünk, és komolyan gondoljuk.

-Nagy Áron-

[2008.04.16.]