Celine Dion belopta magát a zenebarátok szívébe

A hetvenes-nyolcvanas évek rockzenéjének női szárnya, a Heart csapata 1987-ben az ’Alone’ című slágerével örökre belopta magát az igényes dallamos rock balladákat kedvelő közönség szívébe.

Az egykori video koreográfiájában Paula Abdul munkája köszön vissza; az eredmény a csapat legemlékezetesebb slágere és hosszú heteken át megtartott listavezető pozíció lett.

Nem véletlen, hogy a néhány évvel ezelőtt elterjedt „diszkóverziók”, a nyolcvanas évek nagy slágereinek „tucc-tucc”-os átvételei között mindezek ellenére nem találhatjuk meg az ’Alone’-t: húsz évet kellett várnunk, hogy feldolgozása egyáltalán szóba jöhessen. Az új változat elkészítésére egy olyan énekesnő vállalkozhatott, akit zenei múltja és allűröktől mentes karaktere egyaránt méltóvá tett erre.

Hosszú évek óta foglalkozott már énekléssel a kanadai származású Celine Dion, amikor az 1988-ban megrendezett Eurovizós Dalfesztiválon -Svájc színeiben hozott- győzelme végre meghozta számára a várva várt nemzetközi sikert. A két évvel később kiadott ’Unison’ albumon megtalálható ’Where Does My Heart Beat Now’ ma is az egyik legnagyobb rajongói kedvenc.

Celine Dion -mindannyiunk legnagyobb örömére- szinte folyamatosan uralta a kilencvenes évek slágerlistáit: filmzenék (A Szépség és a Szörnyeteg, A hírek szerelmesei, Titanic), francia és angol nyelven kiadott albumok mellett olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Barbra Streisand, a Bee Gees vagy R. Kelly. Négy Grammy-díj (’My Heart Will Go On’), karácsonyi album (’These Are Special Times’) és egy évtizedzáró felemás válogatáslemez (’All The Way’, 1999; a lemez fele a legnagyobb slágerekből -sajnos kissé következetlenül- válogat; a lemez többi dala új szerzemény) után az énekesnő visszavonult a nyilvánosság elől.

Gyermekáldás a sztárnál

A 2000-es évtizedben születnek ugyan új albumok, de a korábbiakhoz képest kevésbé rádióbarát dalokkal találjuk magunkat szemben, az énekesnő figyelme pedig a gyermekszületés felé fordul. A 2007-ben kiadott ’Taking Chances’ album megjelenése önmagában nem kavar nagy port, a frissen kiadott (az albumon 2. track-ként szerepeltetett) kislemez azonban komoly várakozásoknak tesz eleget.

Az eredeti ’Alone’ első másodperceiben hallható zongorát a zenedobozok csengőjére emlékeztető effektre cserélték; kezünkben nyílik ki tehát a zenedoboz és megkezdjük időutazásunkat. A nosztalgia elmélyítéséhez vizuális segítséget is kapunk: a régi hagyományoknak megfelelően élő videklippel van dolgunk.

A kör alakú színpadon alulról fehérrel, felülről nagyrészt kék és piros színekkel megvilágítva az énekesnőre közelítünk, aki sötét hosszúszárú csizmában és világos fodros ruhában énekel; mindezt pontosan olyan mértékű természetességgel és mesterséges mozzanatoktól mentesen, ahogyan azt tőle megszokhattuk.

A zene dinamikájával összhangban játszunk a fényekkel, a két oldalt felépített zenekaron belül a hangsúly a vonósokon van. Az egyedüllét lírai témáját az óra sejtelmes ketyegése és a sötét szoba támasztja alá. Ebben a környezetben születik meg a mondanivaló: eltölthetjük az időt magunkban, de csakis addig a pillanatig, amíg valaki különleges nem lép be az életünkbe, hiszen onnantól kezdve (ha nincs mellettünk) igazán egyedül leszünk.

A dal egyúttal nyitva hagyja nekünk a kérdést: napjaink R & B korstílusa mellett van-e lehetősége egy ehhez hasonló, igényes felvételnek, hogy a rádiók rendszerinti műsorukra tűzzék? Személy szerint Celine Dion-t pedig visszavárom a CD-lejátszómba…

Olvass tovább: Nap videója: Milliók sírtak egykoron a sláger közben

– Lutz Gábor –

[2008.05.19.]