Anoushka Shankar adott koncertet a Zeneakadémián

A koncert alapján kijelenthetjük, hogy Ravi Shankar álma beteljesült: ő már "csak" Anoushka apja...

A terem roskadásig telve, mindenütt ülenek és talán csak 4-6 hely maradt szabadon, akik biztos nem tudtak végül eljönni valami közbejövő teendő miatt. Az első darabban lehet fotózni. Nem szeretik a fotót – jött az információ a rendezőktől – de azért csak meg kell, valahogy oldani ha már adtak rá engedélyt. Mintha borsot akarnánk törni az orrunk alá, mert a fotóra adott szám alatt volt a legsötétebb a színpad. Minden vörös fényben úszik és a formák elvesztik a plasztikus árnyaltságukat. Sebaj. Egyébként ez nem is jelent semmit, nem ez a lényeg. Csak ami szólt, a zene az, amiért odamentünk.

Anushka egy igazi jelenség. Gyönyörű és bűbájos, ahogy ott ül, és nem csak mint nő, de a szinpadi kisugárzása és személyisége is beragyogja a termet. Lágy és elragadó látvány, az igazi kellem és nőiesség.

A zene melyet játszik harmónikus ötvözete a tradicionális indiai hangoknak, mely a hatalmas apától Ravi-tól, és a származás szerinti gyökerekből jön, valamint a modern zenei hatások alatt fejlődő, Londonban született és angliában élő fiatal zenész saját elképzeléseinek, zenei látásmódjának. Érződik rajta a kísérletezésre és az új dolgok és irányzatok befogadásának képessége.

Spanyol és indiai ritmusok

A koncerten felcsendültek tradicionális és újító szellemű darabok is, főleg ez utóbbiak voltak túlsúlyban. Az első egy klasszikus raga egy tabla:Tanmoy Bose, tanpura:Nick Able,és szitár felállásban. Aztán bejöttek a többiek is, Leo Dombecki: zongora, Ravichandra Kulur: indiai fafuvola, és a szintén Ravi Shankar tanítvány Barry Phillips: csello. Különleges!

A darabok között elhangzott egy olyan is melyben a tradícionális indiai ritmusos énekek felelgettek egymásnak párbeszédszerűen, de felcsendült az a mű is Solea címmel, melyet Diego Amadorral komponáltak, aki talán az egyetlen flamenco zongorista, és melyben ötvözik a spanyol zenét az indiaival és ezzel ismét egy új világzenei szegmenst, hangulatot hozva létre.

De az egész koncert bővelkedett az friss megfogalmazásokban, és tulajdonképpen egészében magában hordozta ezt az érzetet, mert az indiai tradíciók ilyen ötvözete a mai kor zenei hangulataival, dallamaival, ritmusaival, újszerű vonulatot képvisel, melyet a hangszerelés is érdekessé tesz és szolgál. Anoushka játéka rendkívül fejlett és kiforrott művészi tudásról győzi meg a hallgatót. Tele van színekkel, árnyaltsággal, maga a csodás hangulatfestő és fantasztikus virtuóziást igénylő játék.

Három ráadást adott

Kijelenthetjük, hogy Ő korunk egyik legnagyobb szitárművésze aki különleges felfogásával és rendkívüli nyitottságról tanúskodó, de a gyökereit híven hordozó zenei arszpoétikájával, beírja magát a zenei történelembe.

A számok közti ováció masszívnak mondható, olyannyira, hogy Anoushka is szinte csodálkozó arccal vette tudomásul a saját sikerét. Olyan érzés volt mintha ez a publikum részéről jövő reakció kissé eltérne a szokásostól. Igaz mi értjük a zenét és mondják, valóban a hálás közönségek közé tartozunk – nagy általánosságban – és valóban a koncertet csak úgy tudta befejezni Anoushka, hogy végül közölte, hogy igen, ez lenne akkor az utolsó szám és utána megyünk. Ez a harmadik ráadás volt.

Végülis a közönség szinte lebontotta a falakat, annyira tapsoltak és nem nagyon akart senki hazamenni, persze végül a jelzésnek engedve elfogadták, hogy befejeződött a koncert és nincs más hátra fel kell tenni egy lemezt, azaz CD-t, vagy várni a következő koncertre, mely reméljük hamarosan megvalósul ismét.

És hogy miért teljesült be Ravi Shankar álma? Egy idézet tőle: "Arra várok, amikor Anoushka apjaként emlegetnek majd... Anoushka tényleg ritka tehetség - van valami spirituális abban, ahogy játszik, érzi a zenét és mindezt az érzést és képességet is beleteszi."

endre

[2008.05.18.]