Megvizsgáltuk az Anna and the Barbies Medallionját

A most debütáló zenekar sokakat magával ragad és semelyik másikhoz sem hasonlítható. S egy újabb testvérpár. Pásztor Anna személyében testesül meg a hang, míg a hangszerelésért testvére, Pásztor Sámuel felelős, aki egyben a dalszerző is. Egy teljesen új egyveleggel találkoztam ezen a cd-n. S elragadott? Igen. Rock, pop, hip-hop, tangó…ez mind hallható az albumon. Változatos, jól felépített zenei anyagról van szó, ami már csak a kritikát várja.

A felszín

Egy felénk néző, egy gondolkodó, magával ragadó melankólia, sejtelmes és mégis egyértelmű. Pont olyan, amilyen az egész cd: egyedi, titokzatos, de mégis érthető. A fekete-fehér árnyalatai és színei között feltűnik a magenta is, minden átmenet nélkül hangsúlyt adva egyes betűknek, s a borító hátulján a címeknek. Már maga a betűtípus, amit a cd elején látunk egyértelművé teszi, hogy ez az anyag, a trackek, a stílus nem lesz egyszerű, és hogy ezt még jobban megértsük, a dalszövegeket is tálcán kínálja nekünk az együttes.

A tartalom

Kell még valami címmel már pörög is az album első száma, ami a szövegére odafigyelve a legjobb választás a cd kezdő trackjének, hiszen a lightos induló effektek után beindul a dal, lassan felpörög, és „te elhiszed, hogy nem hiába vársz” és ez így is van. (S talán meg is érte várni ezzel a zenei anyaggal a mostani kiadásig.)

Miss Yo – az album 2. száma – egy éles váltás, számomra erősen Missy Eliot stílusát idézi, szövege teljes egészében angol. Az előző számhoz abszolút nem passzol és teljesen különbözik is stílusban, ami elsőre meglepő ugyan, de a cd harmadik hallgatása után szinte élvezi az ember, hogy egyik számot sem követi azonos, vagy hasonló hangzású track. 

A harmadik dal: egy kis mese-mese mátka, egy Hiperkarma számból ismerősnek tűnő kérdőjel-metafora, ami ebben a számban máshogy ér véget. Erősen elgondolkodtató szöveg, mesebeli dallam, álmok, mából való kiszakadás reménye és bizalom a dalban. Idill és várakozás…

…amit megszakít egy tangó, a negyedik track, talán a legtöbbeknek tetsző, magával ragadó, pörgős szám, ahol keverednek az angol és a magyar szövegrészek.

Kétségtelenül talán a legjobb dal az albumról, s nem mellesleg Farkas Zsófi közreműködésével készült. A Schmidt Barbarával és Pásztor Zsuzsannával kiegészített Pásztor Anna az „ördögre kacsint”, majd a Játszanék veled című szám újabb melankóliába taszít minket. Valahol ez a dal egy véget nem érő szerelemet énekel meg szokatlan stílusú énekbeszéddel közbeékelve. Az After Hours angolul induló, egy már létező szám hangszerelését idéző és mégis más és továbbra is a meglévő melankóliát fel nem adó dallam. Zeneileg, szövegileg szívig hatol. Szép. 

Talán a címadó dal következik Broken Medallion címmel, egy már erről a cd-ről ismert, Missy Eliotot idéző stílusban, teljes egészében és mondhatnánk a Miss Yo-hoz hasonlóan végig angol szöveggel. Ha ez lenne a címadó dal, akkor valamiben mégiscsak különböznie kellene. Azon túl azonban, hogy csak hip-hop stílusból építkezik, mást nem nagyon tudok kiragadni.

Nincs címadó dal?

Annyira mások a számok, hogy azt kell feltételezni, hogy nincs címadó dal, s ez eltér a megszokottól, de ezzel is jelzi a zenekar, hogy ez most valami új és nemcsak mondvacsinált és felfújt zenei anyag, hanem tényleg valami teljesen más produktum, mint amit általában a zeneipar befogad és sikerre ítél. Az Álmatlan című track számomra a favorit, egy fülbemászó alaplüktetés, elgondolkodtató szavak, egy véget érő gondolatmenet, angol fűszerezéssel a magyar rímek mellett.

A Rum and Coca Cola kissé reggae-feelinges, aztán a Western megint hoz egy sajátos stílust – egy kis emlékezés a Vadnyugatra. Aztán angol-spanyol szöveggel a Spanish saga – azaz „Spanyol boszorkány” – szól már a cd-n 13.-ként. A Kama sutra című dal egyfajta rekviemként hangzik fel a 14. helyről angol szövegezéssel, ezt pedig a szintén brit nyelvű Yo’ ass is mine – szó szerint a „Te feneked az enyém”, vagyis "Az enyém vagy" – című track követi a cd-n megszokott szókimondó stílust erősen képviselve. Bónusz számként Nyuszika címmel hangzik el az album utolsó dala, egy modern népmesét idézve.

Minden számot külön lehetne oldalakig elemezni, de talán nem ez egy kritika dolga, hanem hogy megmutassa, hogy ha valami jó, az miért jó, ha valami rossz, az miért rossz és ezt minél tömörebben. Ez a cd jó, megmagyarázhatatlan miért, de van benne valami, valami a dalokban, ami elragad, és valami a felépítésben, ami miatt nem megunható.

Az összhang

Tökéletes. Ez az album különleges, különc annak minden formájában. A borító, a tartalom semmihez sem hasonlítható, sőt a számok – egy-két eltéréssel – sem hasonlíthatóak egymáshoz. Egy valami közös: a monoton énekbeszéd mindegyikben megjelenik. Ha valaki nyitott minden stílus felé, legalább egy kicsit, annak tetszeni fog ez az album.

Konzervatívoknak és azoknak, akik egy zenei irányzatot, annak elemeit csak tisztán tudják elképzelni és nincs meg bennük a rugalmasság az egyes zenei stílusok keveredéséhez, azok inkább egy alapos borító-tanulmányozás után rakják vissza ezt a cd-t a polcra, ugyanis ez nyitott és egyedire vágyó embereknek való, de úgy igazán.

-Horváth Anita-

[2008.06.23.]