Ilyen a Uriah Heep 10 év pihenő után: meghallgattuk a Wake the Sleeper-t

Leszámítva a koncert-, ill. válogatásalbumokat, a Uriah Heep tíz év szünet után vadonatúj stúdiólemezzel örvendeztette meg a hard-rock szerelmeseit.

A jövőre épp’ a negyvenedik születésnapjukat ünnepelő brit hard-rock csapat zenészei az 1998-as Sonic Origami album megjelenése óta eltelt tíz esztendőben nem igazán törték össze magukat, hogy új anyaggal hallassanak magukról. A hűséges, kitartó koncertlátogatók legnagyobb örömére viszont – kisebb-nagyobb hullámvölgyeket átvészelve – ma is aktív szereplői a hazai és nemzetközi rock-pódiumoknak.

Lemezkérdésben, végre megtört a jég: a hosszú hallgatás kiérlelt, ütős, vérbeli rock- kiadványt szült – „Wake the Sleeper” címmel. Ami a legszembetűnőbb: a szokásos kliséktől megszabadulva – eközben a Heep legnemesebb hagyományait megőrizve, sőt továbbfejlesztve – törekednek a változatosságra. A demokrácia jegyében minden hangszer, vele az ének, és a zenekarra ősidők óta jellemző ötfős vokális hangzás, egyenlő arányban jut megszólalási lehetőséghez.

Már az indulás a földbe döngöl: a hangszórókból egy vadul felpörgetett, szöveg nélküli rock and roll támadja meg a füleket, melynek kezdő riffje az egész (címadó) szerzeményen végigvonul. Az egyszerű dallamszerkezetet csupán vokálok, semplerek erősítik.

A világ könnyei

„A világ könnyei” – címével ellentétben – dinamikus, húzós megszólalású, slágergyanús melódia, kőkemény alapokkal, a közepén Mick Box zenekarvezér „előírásos”, ízes gitárszólójával. Az alapító-gitáros a jelek szerint erősen kötődik a hagyományokhoz, hiszen invenciózus szólói alatt (és ezt nagyon jól teszi) szinte le sem száll a wah-pedálról.

Még mielőtt megunnánk az amúgy nagyszerű dallamsorokat, a könnyedebb, játékosabb, ám feszes hangszerelésű ”Heavens Rain” számol be nekünk az „odafönti” időjárásról. Továbbra is a biblikus témánál időzik a „What Kind of God” szerzemény, melynek indulószerű ritmusképlet, valamint jellegzetes Hammond-orgonaszőnyeg (felelőse: Phil Lanzon) ad különös színezetet.

„Az Óceán szelleme” - néhány taktus erejéig – belekóstol kissé a gót-metálba is, az V. szimfónia fő témájával idézve meg Beethoven szellemét. Hasonló hangulatot áraszt a Trevor Bolder basszusgitáros által Rory Gallagher szövegre komponált „War Child” záró tétel, mely Bernie Show énekes jutalomjátéka.

Az 1986 óta – tavalyig - változatlan felállásban működő együttes, 2007-ben tagcserére kényszerült; Lee Kirslake-t Russell Gilbrook váltotta a dobok mögött. Személyében olyan vérátömlesztést kapott a zenekar, melynek hatása magával ragadta a jól összeszokott társaságot. Többek között ennek tudható be, hogy a veterán rock-csapat az 1995-ös „Sea of Light” album óta kiadott legerősebb anyagát tette hozzá a (nemcsak) Uriah Heep-fanok gyűjteményéhez.

- Hegedűs István -

[2008.06.25.]