A Saint Petrol lemeze húz, mint csőrös kamion a sivatagi úton

Mostanában a hazai produkciók hallatán nem győzöm a földről összeszedni a leesett államat. Most megint hasonló helyzet állt elő, mert a budapesti Saint Petrol valami olyan feelinges stoner, southern rock keveréket tol a képembe, hogy az arcomat újból felsegíthettem a padlóról.

A Saint Petrolban olyan zenészek zenélnek - tudtommal csak projekt szinten -, akik a budapesti undergroundban azért ismert arcoknak számítanak, elég, csak az Insane gitáros Bende Imrét vagy a Fish! énekes, itt gitáros Kovács Krisztiánt említenünk. A Saint Petrol úgy nézem próbál valami olyan űrt betölteni a hazai rockzenei éterben, amely idáig nem is igazán létezett. (Na ez aztán a képzavar). Még azt is megkockáztatom, hogy manapság még külföldön is ritka az ilyen fajta muzsikát játszó csapat.

Jó pár hatás keveredik itt a Kyuss-tól, a Down-on, C.O.C.-on, a QOTSA-en keresztül az überkirály Fu Manchu-ig. Talán az utóbbiból van belőle a legtöbb, de egy kis pszihedeliát is sikerült pár nótába csempészni. Az előbbi felsorolást csak a jobb körbeírás miatt tettem, nem azért mert az említett bandáktól nyúlna a Saint Petrol. Éppen ellenkezőleg! Az említett hatásokból valami kerek, egészen egyéninek tűnő valami kerekedik ki.

Sok pöcsölés itt sincs: 11 nóta, 36 perc. Tehát 3 perc körüli fogós, mocskos jó rockzene ez, lehúzott ablak, full hangerő. A lemez a már tavaly kiadott Not Music Just Rock EP irányvonalán halad tovább. A hangzás néhány apróságtól (néhol a dobhangzás egy kicsit erőtlen) eltekintve rendben van, és az éneken egy picit lehetett volna javítani néhol, de azt el sem merem képzelni, hogy ez az egész, hogy szólna, ha mondjuk Amerikában egy neves producer felügyelte volna irdatlan mennyiségű zsé rendelkezésre állása mellett.

A zene inkább ösztönös, mint elmélkedős. Nagy hangsúly van a basszuson és a koszos riffeken. Nincs mese ezek a nóták húznak, mint csőrös kamion a sivatagi úton. Már a nyitó Slow Rollin’ Wheels – Ghost Town Man kettős után vigyor ült ki az arcomra. Amúgy is kultiválom az ilyen zenéket, de itt vannak ezek a Down találkozik a Kyuss-szal szerű vastag, varacskosdisznó riffek és ezekkel nem tudok betelni.

Fogós refrének

Ráadásul minden dalhoz fogós refréneket sikerült írni, amíg még tovább javítja az összképet. A hármas Phoenix Has Landed mázsás kőként gördülő riffje miatt marad emlékezetes, míg a négyes Skyway Drive jó kis manchus vonalvezetésű, nagyszerű dallamokkal és csordavokállal megáldott szösszenet. Ez az egyik kedvencem.

A Short Drink ugyan olyan riffre épül, mint a Nirvana Smells Like Teen Spirit-je és az énekes Karel hangja is egy kicsit csúszkál, mégis kiváló nóta, csakúgy, mint az azt követő Another Day, melynek refrénje megint zseniális. A hatperces Spitting Out The Past kezdő riffjét ugyan a finn Stoner Kings-től már hallottam, ettől függetlenül lendületes nóta ez is. A közepén ráadásul van egy jó kis bólogatós, léggitározós, majd elszállós rész, amit nagyon szeretek.

A Lost In Galaxy jó kis sivatagi riffre épül, ami a középrészen space rockba megy át. Az ezt követő megint a Fu Manchu-val rokon, csordavokálos Chemical Addiction egyértelműen a lemez legjobb nótája, hamarosan klip is lesz hozzá. A tízes Mass a tizes skálán is tízes, egyből megragadó dallamokkal. A lemezt a pszihedeliával enyhén átitatott Sea Of Hidden Fears zárja kellemes témáival.

Tudom, hogy befejezésnek durva lesz amit most írok: de, ha ez a lemez nem itthon jelenik meg, hanem mondjuk a tengerentúlon, kis szerencsével sikertörténet lehetne belőle. Aki szereti a régebbi Fu Manchu-t, Down-t, vagy unja a Queen's Of The Stone Age mostanában minden dögöt nélkülöző zenéjét az nyugodtan tegyen próbát a Saint Petrol-lal. A csalódás kizárt. Könyörgök srácok ne egylemezes projekt legyen!

- hancz attila -

[2008.07.10.]