Háttérzene a Marquess-től apró hibákkal

Vezetéshez, főzéshez, szalonnasütéshez vagy épp nem túl aktív létmódjainkhoz tökéletes háttér zene a Marquess harmadik stúdiómunkája. Ne várjunk hatalmas zenei megoldásokat, különleges újdonságokat vagy elgondolkodtató szövegvilágot. A banda rajongói nem fognak csalatkozni, és tulajdonképp panaszra nincs is okunk, hiszen azt kapjuk, amit az eddigiek alapján elvárhattunk, csak mégis, azt kell mondjam, ez egészen középszerű lett.

A Marquess nevezetű formáció 2006-ban alakult Hannoverben. Elmondhatjuk róluk, hogy meglehetősen termékenyek, hiszen három korongot is piacra vetettek az elmúlt két évben. Túl nagy történetük nincs, egyszerűen összehoztak egy nagyon jól menedzselt csapatot Németországban.
A mikrofon mögé pedig a spanyolajkú fiatalembert Sascha Pierro-t állították.

Európa szerte hatalmas sikereket értek el, a Marquess és Frenetica albumaikkal. A kérdés ezután az volt, hogy a nagy túrnék alatt milyen körülmények közt és milyen végeredménnyel fog megszületni idén – ha egyáltalán megszületik –?

Június 27.-e óta azonban ez már nem kérdés, hiszen a korong ekkor került az üzletek polcaira a Warner és a Starwatch Music gondozásában, a rajongók és a kíváncsiskodók legnagyobb örömére, hiszen a nyár egyik legnagyobb slágere a La Vida es Limonada már a korong előtt hallható és látható volt.

Az élet gyorsvonatként iramlik tova

A CD külcsínileg teljesen rendben van. Ízléses a borító, és a korong is. Ez nem véletlen, hiszen az art-felelős Marc Schilkowski volt, aki nem ma kezdte a pályafutását. Az évtizedek alatt, olyan előadókkal dolgozott együtt, mint az igen népszerű Armand van Helden, az ATB, az Eiffel 65, az Elektrochemie, a Groove Coverage, a Sylver vagy épp a Modjo.

A borító belső oldalain jó tanácsokat olvashatunk spanyolul, melyek valószínűsíthetően a banda filozófiáját is képviselik. Számomra már itt megnyilvánult, amit én közhelyesnek és középszerűnek találok a Marquess-ben. A srácok ugyebár elmondják, hogy az élet gyorsvonatként iramlik tova, nincs garancia semmire, de a hang és az ének a mi daloskönyvünk (ez a vallásos kultúrák analógiájára voltaképpen egyfajta vezérelvként érthető), ami egyesülve emberré formálódik, tehát, gondolkodjunk pozitívan.

Nos, köszönjük, ebben nincs semmi újdonság. A zenei koncepció sem túl bonyolult: csináljunk latinos nótákat, popos, olykor rockos elemekkel. A hagyományos latin folklór zene nincs előtérbe tolva, én sokszor már azt is éreztem, hogy a fiúk elfelejtettek egy markáns célkitűzéshez ragaszkodni, és jól el is mentek a latinos igények mellett jópár nóta erejéig.

A csapat három tagja: Christian Fleps, Dominik Decker, és Marco Heggen német. Pierro pedig spanyol származású, és sajnos, ez jól tetten érhető a korongot hallgatva is. Sascha hol spanyolul, hol németül énekel, továbbá ezt megspékelve két dal teljesen angol nyelven íródott. Lehetséges, hogy ez is a menedzsment része, hiszen ennyi nyelvvel még gyorsabban lehet érvényesülni Európában.

A tizenhárom nóta közül három kollaboráció. A Lene Martin-nal közösen felénekelt All Gone abszolút slágergyanús. A Ritmo Solar pedig már annyira közreműködés lett, hogy az egész dalt Sonja Telgheder énekli el, amit még nem is illethetnénk túlzott kritikával, hiszen kellemes ’napnyugta-dal’ született, mégis, az teljesen érthetetlen, hogy miért nem tüntették ezt fel a külső borítón?

Van itt minden

Már említettem, hogy jómagam középszerűnek ítélem meg a YA-t. Miért? Egyrészről azért, mert zeneileg semmi különleges, semmi fantáziadús nem születik, hanem tipikus marketingfogással van dolgunk. Másrészt, a szövegeknek utánanézegetve, lehet az spanyol, német vagy angol, teljesen közhelyes. Ugyanazok a szavak és mondatok unásig járatva: nap, hold, dal, szerelem, szív és vége.

Másik nagy hibája a produkciónak, hogy roppantmód zilált. Van itt minden: latino-pop, folk, máskor meg rock vagy tipikus bajor mintázatú mulatós. Ezt a töredezettséget a különböző nyelvek váltakozó használata pedig tovább fokozza.

Az album a nagy slágerrel a La Vida es Limonada-val indít, amellyel megteremt egy spanyolos, vidám, ritmusos miliőt. Az korong a felétől azonban áthangolódik, melankolikusabb, olyakor teljesen világvége hangulatú dallamok szabadulnak el, az utolsó La Radio Vieja pedig teljesen instrumentális világával, mintha álomba akarná ringatni a hallgatót. A fentebb felvetett szalonnasütés, főzés vagy autókázás mellé is csak a feléig ajánlatos a korongot hallgatni, hisz egyik tevékenység közben sem lenne javallatos elaludni!

Összességében egy átlagos lemez készült, melyet megvásárlásra csak annak a rétegnek ajánlok, amely eddig is nagy rajongója volt a bandának, hiszen hozzák azt, amit nekik hozni kell. Mindemellett mégis azt kell mondjam, az albumon hallható produkciók nagyrésze simán elférne a rádiókban és a tévécsatornákon, hiszen rendkívül fülbemászó dallamvilággal rendelkeznek.

Könnyen emészthetőek a fül számára, és egészen kellemes atmoszférát tudnak teremteni, ha nem hallgatjuk őket szőrszál hasogatva, és nem várjuk el, hogy egy egységes zenei világban manifesztálódjanak. Azonban – és ez a legnagyobb baj – amilyen gyorsan magunkba szívjuk ezeket a dalokat, olyan gyorsan el is fogjuk majd felejteni őket. Ha skálán kellene értékelnem, akkor: 5/3.

- Márta Alex -

[2008.08.18.]