A dalok, amelyekre érdemes oda figyelni...
 

Jeszenkszky Zsolt, a MAHASZ munkatársa korábban rendszeresen elkészítette Jeszi-tippjeit, de ez a "szolgáltatása" az elmúlt 5-6 hétben szünetelt. Az utóbbi hetekben annyi, de annyi új, jó zene jött ki, hogy újra jelentkezik tippjeivel. Álljon tehát egy csokorra való azokból a dalokból, amelyekre szerinte feltétlenül oda kell(ene) figyelni.

Nickelback: Photograph
A kolosszális „How You Remind Me”, és a dal siker igen komoly mércét állított fel a Nickelback számára, s következő albumuk, a „The Long Road” és a róla kimásolt „Someday” kapcsán úgy tűnt, az ismétlés nem sikerül, s az óriási durranás után már csak néhány halkabb puffanó visszhangra számíthatunk. Nos, minderre igen alaposan rácáfoltak a „Photograph”-fel. Ismét vad iramban törnek az amerikai slágerlista éle felé, a kritikák szuperlatívuszokban írnak a dalról – ami valóban borzasztó jó. Valami egészen különleges hangulatot áraszt, a „csináljunk rockzenét, de legyen mindenkinek fogyasztható” kissé vértelenné váló formulája helyett egy igazi ütős, rádióbarát rockdal született. Németországban már második, Ausztriában Top 10-es, és mindenhol a csúcs felé tör. Nálunk még csak lassan, de talán egyre több rádiós rá fog érezni, reméljük…

Him: Wings Of A Butterfly
Ha Nickelback-re azt mondjuk, hogy újra megtalálták a fonalat, akkor a Him esetében a „megtáltosodtak” szót kell használunk. Az egy dolog, hogy Ville Valo énekes, a legutóbbi lemez borítójáról ránk visszanéző cérnavékony „élőhalott” helyett egy szuggesztív, életerős embert láthatunk. (Állítólag egy csaj rakta nagyon rendbe.) A lényeg azonban: a zene. A megszokott, kicsit sötét, kicsit melankolikus, nagyon jó, de lassan önismétlővé váló dalok után egy akkora nótával álltak elő, hogy nem véletlen, hogy az amerikai piac is behódolt a Him előtt. Európa természetesen most is kedveli őket, s ha a „Join Me” sikerét lehet, hogy már valóban nem tudják megismételni, a „Wings Of A Butterfly” mindenképpen eddigi legjobb, leghúzósabb, s megint csak legerősebben rádiós nótájuk.

Zanzibar: Ilyen az élet
Úgy látszik, csupa olyan dal kerül a tippcsokorba, amely egy megaslágert követő néhány éves útkeresés után az adott előadó magára találását jelzi. Ez igaz a Zanzibarra is: bár előző lemezükre csináltak jó kis rock-os, és jó kis rádiós dalokat is, valami mindkét típusból hiányzott. Most úgy tűnik, újra megtalálták a helyes keveréket, s egy nagyon húzós, dallamos, énekelhető, megjegyezhető, nagyon jó sláger született, ami egyszerre rock és pop, és remélhetőleg egyszerre fog tetszeni mindenkinek, akinek valaha is volt egy-egy kedvenc Zanzibar nótája.

Kelly Clarkson: Behind These Hazel Eyes
Miután Amerikában megnyerte az ottani Megasztár-jellegű verseny döntőjét, és a legtöbb ország győztesével szemben tündöklése nemcsak 15 percig tartott, 2 sikeres nagylemezzel a háta mögött Kelly nem csak az USA egyik legnagyobb sztárja, de végre a nemzetközi világ is észrevette. Kiderült, hogy mégiscsak előfordulhat, hogy el felmenedzselt, agyonturbózott TV-műsor jó hangú, de tartós sztárságra kevéssé alkalmas futószalag-sztárocskák rövid távú „megcsinálására” képes, hanem az előadó tényleg a popzene meghatározó egyéniségei közé léphet, akár hosszú távra is. Persze ehhez egy valóban jó lemezt kell készíteni, és az énekesnek az éneklésen túl a színpadi totyogásnál vagy a nehezen betanult és rosszul előadott funky-tánc koreográfiáknál valamivel többet kell tudnia produkálni. Kelly esetében úgy tűnik, minden együtt van. S ami a rádiók számára a leginkább fontos: nagyon jók a dalok. Bár nálunk sokan még a „Since You’ve Been Gone”-t játszák, érdemes odafigyelni arra, hogy azóta már a „Behind These Hazel Eyes” meghódította a listákat. (Sőt, igazából már mindjárt a még újabb sláger, a „Because Of You” lesz a listavezető, de ennyire gyorsak mi itt az öreg kontinensen sosem tudunk lenni.)

t.A.T.u.: All About Us
Sokan hitték azt – velem együtt – hogy a sok (ál)botrány, majd menedzserük, Shapovalov projektből való kiszállása után a t.A.T.u. lányok pillanatok alatt el fognak tűnni a süllyesztőben, s többé nem is hallunk már felőlük. Egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy mégsem így lesz: láthatóan sikerült újabb jó szerzőket és újabb jó számokat találni. Bár az „All About Us” nyilvánvaló hasonlóságokat mutat az „All The Things She Said”-del, nyilvánvalóan ez is volt a cél. Semmiképpen sem mondanám, hogy korszakalkotó dal született, de nagyon jól játszható, és a mai rock-os nemzetközi zenei hangulatban pontosan el is van találva, annak ellenére, hogy igazából rockdalnak nem nevezhetjük. Az újszerűség már nincs meg, de a profizmus nagyon: jó a dal.

Good Charlotte: We Believe
Ez viszont nagyon jó, s talán a felsorolásból sokak számára az egyik legkevésbé ismerős név. Ez igazából szomorú., mert a nemzetközi listákat, a zenei világ történéseit tanulmányozva nehéz volt az utóbbi egy-két évben nem találkozni a Good Charlotte nevével. Akinek ez sikerült, az valószínűleg csak a magyar diszkókból szerezte zenei ismereteit, mert ott valóban nem forgott. De talán a világon mi vagyunk az egyetlen hely, ahol az „I Just Wanna Live” szinte észrevétlen maradt. Persze ez nem egészen igaz: a Szigeten több tízezer ember előtt játszottak. Emiatt néhány rádió szerencsére nálunk is elkezdte forgatni legújabb kislemezüket, amihez ezúton is gratulálok. Ugyanis a fentebb már használt kifejezések (rádióbarát, húzós, játszható, stb.) itt is nagyon találóak, de ezen egy picit túl is mennék: a Good Charlotte „Chronicles Of Life & Death” albumának legjobb dala a „We Believe”.

Juanes: La Camisra Negra
Hat rock, vagy legalábbis erősen rock-os dal után egyfajta kötelességem, hogy valami egészen másról is írjak néhány jó szót, mert még a végén valaki elfogultnak nevez. Pedig korántsem: egyszerűen ezek voltak az utóbbi megjelenések legjobb dalai. Meg talán a Pussycat Dolls- tól a„Don’t Cha”, de arról már fölösleges írni, hiszen a mi rádiós listánkon (Editors’ Choice) is a negyedik. Még csak a harmincnyolcadik viszont Juanes, és bizonyára az útja fölfelé vezet – legalábbis reméljük. Kellemes, latinos popdal a „La Camisra Negra”, semmi extra, de nem a túllihegett, agyonsztárolt mű-latin módon, amiből sajnos dögivel kapunk mostanság. A zenei arculat színesítéséhez igen jó választás.

Jeszenszky Zsolt

[2005.10.16.]