Gioacchino Antonio Rossini

Olasz zeneszerző volt. 1792. február 12-én született Pesaroban. Édesapja, Giuseppe Rossini trombitán és kürtön játszott. Édesanyja, Anna Guidarini pedig nagyon szépen énekelt. Gioacchino gyönyörű hangot örökölt, ezért szülei művészpályára szánták. Először 8 éves korában adták szakavatott kézbe: a lugói kanonoknál, Giuseppe Malerbinél kezdhette meg zenei tanulmányait.

Miután az 1800-as évek első évtizedében a család Bolognában telepedett le, az ottani zenei líceumban tanulhatott gordonkázni, később zongorázni. A tehetséges fiú nem csak a közönség előtt mutatkozott be, hanem megírta első operáját, első szimfóniáit és 1808-ban vizsgakantátáját. Csupán 18 éves volt, amikor Velencében bemutatták egyfelvonásos vígoperáját (La cambiale di matrimonio). Újabb vígoperáját "La pietra del paragone" címmel a Milanoi Scalaban mutatták be 1812-ben.

1813-ban komponált művével, a "Tancredi"-vel, majd az "Olasz nő Algírban" című darabjával nemzetközi hírnévre tett szert. Velencéből Nápolyba költözött, ahol megismerte későbbi feleségét, Isabella Colbran énekesnőt. Folyamatosan komponált. A nápolyi színházzal évi két opera megírására kötött szerződést, de más társulatok számára is komponált zeneműveket. Hét év alatt közel 20 operát írt.

Beaumarchais "Le barbier de Séville" című műve alapján komponált operája, "A sevillai borbély" 1816-ban - a premieren elszenvedett bukást követően - átütő sikert aratott. Napjainkig az egyik legismertebb Rossini-mű.

1822-ben néhány hónapot Bécsben töltött, ahol a közönség rajongása közepette vezényelte operáit. További sikeres vendégszereplések következtek Párizsban, majd Londonban. Végül 1824-ben Párizsban telepedett le. Az ottani zenei élet, és a Théatre-Italien vezetője lett. 1829. augusztus 3-án mutatták be utolsó operáját, a "Tell Vilmos"-t.

Az elkövetkező években visszatért Olaszországba, ahonnan utazásokat tett Franciaországba, Spanyolországba és Németországba. 1836-tól Bolognában élt feleségétől elváltan. Élénken foglalkoztatták olyan zenei kérdések, mint a líceum ügye, melynek egy ideig igazgatója is lett.

Első felesége halála után néhány hónappal újranősült. Kedélyállapota egyre romlott, s a sokféle kitüntetés (császártól, pápától, szultántól) sem tudta megállítani elhatalmasodó búskomorságát. Az 1848-as forradalom hatására előbb Firenzébe költözött, majd gyógykezelés céljából Franciaországba utazott, ahol le is telepedett a Párizshoz közeli Passyban. 1868-ban bekövetkezett haláláig ottani kastélyában élt.

Rossini életművében több tucat opera mellett egyházi műveket, kantátákat, vonósnégyeseket és vokális zenét is számon tartunk.

A sevillai borbély

2 felvonásos vígopera. Beaumarchais 1775-ben Párizsban bemutatott komédiája nyomán Cesare Sterbini írta szövegkönyvét. Bemutatóján, 1816. február 20-án megbukott, de az azt követő előadások átütő sikert arattak. Magyarországi bemutatójára 1820-ban a pesti Német Színházban került sor.

Beaumarchais többször is átdolgozta a témát. Ezek a színművek tucatnyi zeneszerző megzenésítésében láttak napvilágot. Így - többek közt - Mozart, Rossini, Paisiello és Paër is zenés darabot komponált belőle.

A cselekmény: Az idősödő Don Bartolo doktor egy barátja árván maradt leányát, Rosinát neveli. A kisasszony busás örökség várományosa, amihez akkor jut hozzá, ha nagykorúságát elérve férjhez megy. Ezt a doktor is jól tudja, és a házasság gondolatát forgatja fejében. A cél érdekében szinte bezárva őrzi a leányt, aki csupán énektanárával, Don Basilioval és Figaroval, a borbéllyal találkozhat.

Egy nap Almaviva gróf a Prado sétányán meglátja a szemrevaló leánykát, s szerelem gyúl kalandor szívében. Kinyomozza, hogy Sevilla óvárosában, Bartolo doktor házában él leendő arája. Diák ruhában, Lindoro álnévvel ad szerenádot a kedvesnek. Nehezen sikerül kapcsolatba kerülnie a leánnyal, ezért Figarohoz fordul segítségért, akinek esze, mint a beretva és egy-két zacskó csengő aranyért igen segítőkész szokott lenni.

A borbély ötlete alapján Almaviva kapatos katonakáplárként akarja elszállásoltatni magát Don Bartolo házában, de kiderül, hogy a doktor mentesítő okmánnyal rendelkezik. A látogatás viszont épp elegendő ahhoz, hogy Rosina felismerje a neki szerenádot adó ifjút.

Időközben a doktor tudomására jut Almaviva szándéka. A frigyet meg akarja akadályozni. Don Basilio a gróf rágalmazásában látja a megoldást, Don Bartolo viszont egy azonnali házasságkötésben.

Almaviva újra próbálkozik. Megjelenik Don Basilio házában, mint az énektanár Don Alonso nevezetű tanítványa, s arra hivatkozva, hogy a mester megbetegedett ő kíván Rosinának órát adni. Persze Figaro is feltűnik. Don Bartolot szeretné megborotválni. Ezzel az elterelő hadmozdulattal a fiataloknak ismét lehetőségük adódik rövid szóváltásra: a gróf odasúgja Rosinának, hogy este megszöktetik.

Figaro közben - arra hivatkozva, hogy a borotváláshoz szükséges eszközökért megy - megszerzi az erkély kulcsát. Minden rendben is lenne, de megjelenik Don Basilio is énekórát adni. A borbély és a gróf próbálja meggyőzni (egy zacskó csilingelő pénzzel is), hogy menjen haza pihenni. A jelenet láttán az álénekmester gyanússá válik a doktor számára és Figaroval együtt elzavarja.

Don Bartolo Rosinának azt mondja, hogy azért akarja megszöktetni Lindoro és Figaro, mert el akarják adni Almaviva grófnak. A leány elhiszi gyámapja meséjét, ám amikor éjfél előtt megérkezik a két ifjú az erkélyen át, a gróf pillanatok alatt tisztázza magát. Don Bartolo az őrséget odarendelve várja a leányszöktetőket. Időközben megérkezik Don Basilio és a jegyző is, akinek házassági papírt kellett írnia. Almaviva kérésére - persze egy csengő-bongó zacskóval alátámasztva - az okmányon Don Bartolo nevét átírják Almavivára, a borbély és az énekmester pedig mint tanúk írják alá. Így mire a doktor a szobába toppan az őrséggel, addigra nem tehet már semmit. A szerelmesek egymásra találtak, sőt, frigyre is léptek.

- filharmonia.com -

[2009.02.02.]