Tangó – régi és új

A műfaj régi. De ez a tánc örök. Az 1880-1920-as évek Argentínájának etnikai olvasztótégelyében elemi emberi érzések köré épült, táncos előképzettség nélküli emberek lába alatt: nagyrészt földművesek, napszámosok, kétkezi munkások, de mesteremberek, kereskedők is - az Új Világban szerencsét próbáló elszegényedett, hitevesztett európai bevándorlók. Magukkal hozták a táncaikat, kultúrájukat, de otthon hagyták szeretteiket, családjukat. Argentínában ragadtak, elszigetelve, egy idegen világban, idegen emberek között akik idegen nyelvet beszéltek. Legtöbben férfiak voltak, így a nemek aránya is felborult: közel 10 férfire jutott 6 nő.

A tangó ősei vidám, ritmikus, kicsit pikáns táncok voltak. Az új életérzés azonban más irányt szabott. Két város (Buenos Aires, Argentína és Montevideo, Uruguay) fogadta a legtöbb bevándorlót, ahonnan sokan nem is jutottak tovább. E két város külvárosi szegénynegyedeiben alakult ki a tangó és hamarosan eljutott Európába is, ahol a barokk óta nevelődő táncszakma (balett)mesterei azonnal saját képükre formálták azt – ebből lett később a rózsa a szájban, a dobpergés, a versenytáncok ’szilaj’ tangója. A Plata-folyó torkolatában lévő két városban azonban a tánc saját útját járta. Hamarosan egész Argentína adoptálta és bár Montevideóban ma is táncolják, mégis mindenki argentin ’néptáncként’ ismeri. Egy évszázad alatt sokat változott. Rengeteg stílus, irányzat, koncepció létezik zenében és táncban egyaránt – hasonlóan a jazzhez – mindegyik hűen tükrözi a társadalmi réteget, a helyet és a kort ahol táncolták. A hatvanas évektől azonban az addig töretlen népszerűség – politikai, kultúrpolitikai és globalizációs okok miatt – elolvadt és a tangó a jelenből átkerült a múltba. A világ a zenét és a hangulatot azonban örökre megjegyezte. A mai pop zenében, filmekben (True Lies, Moulin Rouge, Hölgyválasz, Mr. és Mrs Smith stb.) is megjelenik, de amit a médiában már nem látni igazán, az a közösségi aspektus: ezt a táncot is úgy táncolták, mint bármely más társastáncot. Szórakozásból, kikapcsolódásképpen, közösségi események, össztáncok, táncestek alkalmával. A 80-as évek elején a tangó újraéledt. Érdekes módon először Európában, Észak-Amerikában és Japánban, majd pár éve Argentínában is. A 20 év kihagyás miatt először az idősebb korosztály reagált, de egyre fiatalabbakat vonz magához.

Itthon közel egy évtizede vetette meg a lábát az eredeti műfaj. Hetente több alkalommal tartanak milongákat (a ’tangóest’ a helyes fordítás, bár a ’tangó-party’ jobban leírja, ami történik), havonta több alkalommal vannak egyéb programok, színházi előadások, fellépések. Van több tangó zenekar, magyar tangó táncszínház, tangós fórumok, honlapok, kiváló magyar táncosok és tánctanárok.

Egyesek szerint a tangó a legnehezebb társastánc a világon. Szerintem nem nehéz, csak más. Az összes többi társastánc ugyanis koreográfiára épül, rettenetesen leegyszerűsített – talán mert az európai ember szórakozásból, egzotikumként tanulta meg és soha nem akart rá túl sok időt pazarolni, illetve mert az európai illetőségű táncok a barokk óta koreográfiára épülnek. Az improvizáció és vezetés más társastáncokban csak pár ’modul’ váltogatását jelenti. A tangónak azonban minden egyes lépése improvizált, a nő és a férfi sokszor látszólag teljesen különböző dolgokat csinál (mégis minden lépés vezetett és a pár együtt marad). Emiatt nem is lehet – illetve nem érdemes – úgy tanítani, mint pl. az európai társastáncokat. Egy társastánc kurzuson az ember lábpozíciókat, lépésirányokat, forgásmennyiséget tanul. Nő is, férfi is külön-külön, aztán együtt. A tangóban ennek nincs értelme, hiszen így csak azok tudnának együtt táncolni, akik ugyanazokat a lépéseket tanulták meg. Persze lehetne az európai társastáncokhoz hasonlóan standardizáló konferenciákat szervezni és a tangót kötött keretek közé helyezni, csak ez pontosan azt venné el, ami a tangó alapeleme: a szabadságot, a kreativitást és az eredetiséget. Emiatt a sorrend megfordul: nem lépéskombinációkat fog tanulni a kezdő tangós, hanem táncos alapkészségeket, vezetéstechnikát, követést, izolációt, kombinációs készségeket szerez, hogy felépíthesse magának a saját koreográfiáját – tánc közben, improvizálva. Viszont ez a sikerélmény és haladási tempó szempontjából érdekes következményekkel jár, hiszen más táncok esetén pár óra alatt meg lehet adni a tanulónak a tudás illúzióját néhány kombináció megtanításával. Viszont megéri, mert a tangó után más társastáncokat szinte gyerekjáték lesz megtanulni.

A tangó táncnak és zenének is léteznek kortárs irányzatai: egyes együttesek kifejezetten a tangó hangulatot és érzést teszik meg főszereplőnek, de elektronikus zenei alappal, modern hangszerekkel. Az egyik ilyen ún ’neotangó’ zenét játszó csapat az egész világon nagy sikert aratott Gotan Project, amely a bandoneon hangjával, Adriana Varela altjával, tangókból vett sample-ökkel és ritmikus szintialappal dolgozik. A táncoktatásban a 80-as évek elejétől indult el egy új irányzat, ami a tango nuevo (új tangó) névre hallgat. Ez a kortárs táncból, az ún. kontakt improvizációból illetve más társastáncokból vett át megoldásokat és a tradícióktól elszakadva a tangó logikáját próbálta meg ésszerűen feltérképezni, felhasználni és abból új dolgokat építeni – mint ahogy egy élő, divatműfajnál ez normális. Egyszerre ritmikus és látványos, intim és extrovertált.

A szerző argentin tangó táncos és tanár, a nuevo technika képviselője. Tánciskolákról, tanfolyamokról, tanárokról, eseményekről, előadásokról a
www.milonga.hu  címen lehet információt találni."

Ecsedy Áron – www.holgyvalasz.hu

[2006.04.07.]