Chart-elemzés 2005. március 11.

A szokástól eltérően most nem az eladási, hanem a rádiós listával kezdeném. A legnagyobb „bomba” ugyanis itt robbant. Bár olyan értelemben nem feltétlenül kell bombának neveznünk, hogy meglepetést okozott volna, hiszen vitán felül Magyarország egyik legnépszerűbb csapata pillanatnyilag a Hooligans, és számíthattunk rá, hogy a várva várt új dal, a közelgő album beharangozójaként igen komoly érdeklődésre tarthat számot. Az azonban mégiscsak figyelemre méltó, hogy a „Szabadon” harmadik helyen nyitott a súlyozott, és tizenharmadik helyen a súlyozatlan („Editors’ Choice”) listán. Ez azt jelenti, hogy mind a nagy országos és regionális, mind a helyi rádiók nagy része rögtön kiemelten kezdte forgatni a felvételt. Az elmúlt héten huszonkét rádió játszási listáján jelent meg, ez a szám minden bizonnyal jelentősen tovább fog növekedni a következő hétre... Ilyen sikeres nyitást a súlyozott listán csak az R.E.M. „Leaving New York”-ja tudott produkálni, de ez tavaly októberben annak volt köszönhető, hogy az együttes budapesti koncertjére való tekintettel a két meghatározó országos rádió egyaránt kiemelten játszotta a dalt az adott héten.

Anastacia ugyan a súlyozott lista ötödik helyén debütált tavaly májusban, de eddigre már tíz hete szerepelt az („Editors’ Choice”)-on; vagyis az országos rádió(ko)n előtte nemigen forgott. Az „Editors’ Choice” listán az eddigi legmagasabb helyen Christina Aguilera és Lil’ Kim debütáltak a „Nobody Can’t Hold Us Down”-nal, méghozzá a tizedik helyen, bár akkor még csak harminckilenc rádió listája szerepelt az összesítésben, szemben a mostani ötvennel. Ezt az egy esetet leszámítva tehát a Hooligans itt is csúcsot állított föl, lekörözve olyan előadókat is, akik az elmúlt hetekben-hónapokban majdnem ilyen magasan debütáltak – de csak majdnem. Gáspár Laci a tizenötödik, K’maro a tizenhatodik, a Destiny’s Child a tizennyolcadik, Zséda a tizenötödik helyen jelent meg a listán. Abban pedig végképp egyedülálló (ezidáig) a Hooligans teljesítménye, hogy egyszerre debütáltak mindkét rádiós listán – még K’maro átütő megaslágere, a „Femme Like You” is egy hetet késett a súlyozott listán.
És bizony, az újdonságok hónapokon át tartó hiánya után az előző héten kezdődött „debütálási láz” a TOP 40-es eladási listán folytatódott ezen a héten is. Jennifer Lopez régen várt újjászületése a kilencedik, a Judas Priest szintén újjászületése (bár ők a lemeznek nem ezt a címet adták) a tizennegyedik, a roma-mulatós zene legújabb feltörekvő reménysége, az erdélyi származású Kaly pedig a huszonkettedik helyen mutatkozik be. És van még egy „újoncunk”: a Grammy-díjas Ray Charles életéről szóló, „Ray” című film zenéje a negyvenedik helyen jelent meg. Csak érdekességképpen: ugyanez az album Amerikában már jócskán túl van a platinán (1 millió darab), jelenleg a Billboard 200-es listán a tizenkilencedik, eddigi legjobb helyezése a kilencedik, és tizenkilenc hete tanyázik a chart-on. Van azért még mit tanulnunk… (Bár nagyon örülünk Kalynak és Postás Józsinak is.)

Szintén észre kell vennünk mind az O-Zone, mind a Rammstein visszatérését a TOP 40-be. Előbbi valószínűleg raktárkészleti-logisztikai okokkal magyarázható, a Rammstein viszont egyértelmű a fantasztikus Aréna-beli koncertnek köszönheti újabb listás szereplését. És a koncertre a „fantasztikus” jelző abszolút találó, sőt, tán kissé eufemisztikus is: egészen elképesztő hangzás- és látványvilágban volt része annak a jó nyolcezer rajongónak, aki kiment erre a nem mindennapi koncertre, amely feltétlenül a hónap legnagyobb zenei eseménye volt Magyarországon, Bocelli ide vagy oda… Ami magát az albumot illeti, érdekes volt az észrevétel, amit Richard Kruspe-Bernstein gitáros tett az interjú kapcsán: ti. hogy a „Reise Reise” lemezből kb. 2000 db fogyott nálunk, míg a koncerten négyszer annyian voltak. Ez sajnos rossz hír a zeneipar számára, hiszen a maradék hatezer is ismerte a dalokat, tehát nyilvánvalóan lemásolta azokat, és egy kicsit rossz bizonyítvány magukról a rajongókról is. Ezek szerint kedvencük zenéje nem eléggé fontos nekik ahhoz, hogy eredetiben meg KELL, hogy legyen… Pedig a rock rajongók még mindig sokkal elkötelezettebb és kitartóbb vásárlói az eredeti lemezeknek, mint mondjuk a dance- és house zene kedvelői: egy több ezres partit megtöltő aktuális sztárcsapat vagy DJ-producer albumának eladásai sajnos sokszor a százas nagyságrendet is alig-alig érik el.

És ha már a dance-nél tartunk? Ezen a listán nagy változásokkal ezúttal nem találkozunk: az újdonságok között Gáspár Laci dala mindenképpen érdekes, hiszen ezek szerint a klubokban is egyre népszerűbb, s míg a bemutatkozó slágere („Hagyd meg nekem a dalt”) decemberben csak a harmincharmadik, addig a „Sosem vagy egyedül” most már a huszonkilencedik helyen tudott debütálni. A hét két nagy nyertese viszont feltétlenül a Shapeshifters és az A Studio: előbbi huszonhárom, utóbbi huszonnyolc helyet lépett előre az előző héthez képest – köszönhetően bizonyára annak, hogy a lemezlovasok (elsősorban a Magyar Lemezlovas Egyesület tagjai) hivatalosan is megkapták a két zenét, és intenzíven elkezdték játszani őket. Ugyanez igaz Arman van Helden „My My My” c. felvételére is, amely szintén impozáns, tizenöt helyet lépett előre.

És végül egy öröm a major kiadók számára: ezen a héten talán kicsit kevésbé értetlenkednek/elégedetlenkednek külföldi főnökeik azon, hogy a nemzetközi szinten taroló sztárok nálunk miért szerepelnek ilyen gyengén a listán: összességében ezen a héten rég nem látott jó helyeket foglalnak el a nemzetközi előadók. Még mindig ambivalens eme kérdéskör megítélése, hiszen igazi tökös magyar gyerekként a szívem nekem is örülne, hogy itthon inkább a sok jó hazait veszik a vásárlók, mint a külföldi multi-gagyit. Csak sajnos míg mindez tök igaz az ásványvízre, a joghurtra, a chips-re (evett már valaki Cerbonát? – kenterbe veri a Chio-t, a Lay’s-t és az összeset együttvéve), addig a zenére sajnos nagyon nem. Tisztelet a kivételnek, a hazai produkciók jelentős része még mindig a nemzetközi trendek középszerű leképezése a hazai valóságra, vagy egyszerűen eleve s**r. De nézzük csak egy kicsit ezeket a nemzetközieket… Azt már tudjuk, bár sosem fogjuk tudni túltenni magunkat azon, hogy a több százezres, akár milliós nemzetközi sztárok lemezeiből nálunk túró sem fogy, a kereskedelmi média pedig „alternatívnak”, kilógónak tartja őket, s úgy érzi, az ő homogenizált világába és a nézők homogenizált agyába ezek nem férnek bele. A legfrissebb UFI (Utolsó Figyelmeztetés) című lapban van egy kitűnő rövid írás az EMI kiadó „Best Of Reklámzenék” című friss kiadványa kapcsán arról, hogy milyen szomorú, hogy míg a londoni metrón minden második fiatal Dandy Warhols-t hallgat, akik ugyanúgy abszolút a mainstream-be tartoznak, mint mondjuk az ausztrál Jet, addig nálunk ez nagyon nincs ez, és egy-egy nagy multicég reklámja kell ahhoz, hogy a közönség megismerhesse és megszerethesse a dalaikat. Az előbb említett jelenségről nem is beszélve, amikor Ray Charles halála után poszthumusz Grammy-díjat kap, albuma hetekig listavezető, több, mint három millióan veszik meg az USA-ban, de ez a lemez nálunk még listára sem kerül, s a „Ray” is bizonyára csak azért debütálhat az „előkelő” negyvenedik helyen, mert egy film is „tartozik” hozzá. Enélkül a zene önmagában nem érne ennyit, illetve nem jutna el a közönséghez. Viszont Zámbó Jimmy halála tizenhárom különböző albumát is az első tizenhárom helyre juttatta… Vagy: amikor Amerikában a Led Zeppelin „How The West Was Won” című dupla Best Of lemeze első helyen debütált a listán, nálunk épp ugyanezt tette ugyanezen a héten. – a Nagy Mulatós Lemez... Na, ezért örülök (tökös) magyar legény létemre mégis, amikor a Rammstein-t, a Green Day-t vagy a Judas Priest-et találom a chart-unkon. Ja igen, Judas Priest: az „Angel Of Retribution” minden szempontból egy legenda feltámasztására tett – reméljük sikeres – kísérlet: hangulatában, hangzásában tökéletesen idézi a klasszikus Judas Priest fénykorát, és persze némi viszontagságok után ismét Rob Halford az együttes frontembere, teljes szívvel és lélekkel.

 Jeszenszky Zsolt

[2005.03.12.]