"Beleszerettem a dologba!" - interjú Kocsis Tamás musicaltáncossal

Az egész úgy kezdődött, hogy tízéves koromban édesanyám megemlítette, hogy meg kellene próbálnom a balettintézeti felvételit. Én azonban hallani sem akartam róla, kézzel-lábbal tiltakoztam ellene. Akkoriban az a szó, hogy balettintézet rettegéssel töltött el, egy középkori kolostor képét juttatta eszembe. – meséli Tamás, amikor az első, tánchoz fűződő élményeiről kérdezem.

- Miért gondolták úgy a szüleid, hogy beíratnak a Balettintézetbe?
- Nem tudom, talán, mert mozgékony gyerek voltam. Akkoriban jellemző volt rám, hogy bármit mondtak, javasoltak a szüleim - nem fogadtam el. Nagyon konok gyerek voltam. Amit viszont másoktól hallottam, attól könnyen befolyásolhatóvá váltam. Egy általános iskolai osztálytársam nővére társastáncot tanult, elmentem megnézni az órájukat és beleszerettem a dologba. Úgyhogy ezzel a műfajjal kezdődött a „táncos” pályafutás, ami 14 éves koromig tartott. Amikor pedig el kellett dönteni, hogy ki melyik középiskolában folytatja a tanulmányait, megtudtam, hogy egy másik társam a Pécsi Művészeti Szakközépiskola tánctagozatára felvételizik, így én is oda jelentkeztem. A sors fintora, hogy engem felvettek, őt pedig nem. A Pécsi Balett olyan kitűnő mesterei tanítottak, mint Eck Imre, Végvári Zsuzsa, Uhrik Dóra. Évekkel később a táncos képzés fellegvára, a Balettintézet mégsem került el, mert 4 évet jártam a mesterképzőbe, ahol klasszikus-balett diplomát szereztem. A kőkemény táncos alapokat azonban a Szegedi Balettnél eltöltött 3 év alatt, illetve a Pécsi Balettnél szereztem 5 szezon folyamán. Az előbbi modern táncszínház volt, Imre Zoltán vezetésével. Az utóbbihoz pedig akkor kerültem, amikor Németországból visszatért Herczog István és ő lett az igazgató. Nagy klasszikus és neoklasszikus balettekben táncoltam. Érdekes dolog, hogy manapság itt az Operettben a Rómeó és Júlia musicalváltozatában lépek fel esténként, melynek balett változatában, 1994-ben Benvolió szerepét táncoltam. A mai napig hasznosítom azokat az alapokat, amelyeket akkor kaptam. Sajnálom azon ifjabb kollégáimat itt a színházban, akik - bár nagyon tehetségesek - mégsem kapták meg azt a profi képzést, ami ehhez a pályához kell és amit szinte gyerekfejjel kell elkezdeni. Ha hirtelen csöppen valaki ebbe a világba, akkor nem tudhatja mi az a munkamorál, amit mindig követni kéne ezen a pályán.

- Nem hiányzik a klasszikus balett most, hogy musicalekben táncolsz?
- Nem, mert az első musical előadásom során rájöttem, hogy ez az én világom. Ez az a műfaj, amiben igazán ki tudom nyitni magam. Imádom a musical zenét (is) és mindent, ami a showbusiness-szel kapcsolatban van. Négy évig volt szerencsém külföldön is dolgozni ottani musical és operett előadásokban, s igazán örülök, hogy megtapasztalhattam a nyugati munkamódszert. Németországban, Ausztriában, Hollandiában, Svájcban fordultam meg többek közt. A Chicago, a Rocky Horror Show, a Notre-Dame-i toronyőr, az Evita - mindegyik felejthetetlen élmény volt. Ezek mindegyike csodás táncos feladat volt, s összehasonlítva az itthoni előadásokkal, kicsit fáj a szívem, hogy nálunk a tánc nincs azonos értékrendben a zenével és az énekes teljesítményekkel. Itt szeretnék megemlíteni néhány, számomra nagyon fontos példaképet. A legfontosabb - szinte bálványként tisztelt - Bob Fosse. Ő volt szerintem az a koreográfus, rendező, aki olyan egyéni stílust teremtett, aminél jobb zenés színpadon nem született. Engem, mint táncost ő fogott meg a legjobban, s akkor érzem a legjobban magam, ha az ő stílusát, lépéseit próbálgathatom. A Chicago, a Pippin, a Sweet Charity – színpadon és filmen - a Kabaré gondolom sokaknak ismerős. De szeretném megemlíteni Dennis Calahan, Kim Duddy, Jamie King vagy Vincent Peterson nevét is.

- A színház mellett tanítással is foglalkozol.
- Igen. Másfél éve az Oktopont Tánciskolában tanítok, ahol 45 tanítványom van. Most hetente négy alkalommal, ami bizony elég fárasztó a próbák és előadások között, de lelkesítő és örömet is szerez, főleg ha kézzelfogható eredménye is van. Legutóbb a haladó csoportom Kölnben vett részt egy amatőr Európa- bajnokságon, ahol 3. helyezést értek el. Szoktam mondani a növendékeimnek, hogy ne gondolják azt, hogy ha az órámról kimennek, akkor már profi táncosok lesznek. Nem! Ez nem sportegyesület, mindenki akkor jön, amikor akar, nincs teljesítmény kényszer. Csak öröm. Legalábbis remélem. A tanítási módszerem egyébként nem éppen sétagalopp. Iszonyú tempót, odafigyelést követelek és hajtom őket. Meggyőződésem, hogy ez hamarabb vezet eredményre még azoknál is, akik korábban nem tanultak táncolni. Egyébként musical repertoárt tanítok. Gondolom ez nem meglepő. – neveti el magát Tamás.

- Térjünk vissza a szerepekhez. Az Elisabethben haláltáncos vagy. A Haláltáncos – a világon mindenhol - szerepként van feltüntetve a plakátokon. Miben más ez a szerep, mint egy táncos feladat?
- Az egyik nagy kedvencem az előadás és a feladat is. 2001 óta - amikor Kerényi Miklós Gábor tanár úr újraszervezte a színházat - vagyok a csapat tagja és ez volt az első olyan feladat, amire azt mondtam, hogy végre valami. A táncos feladat is örömmel töltött el, de ez a feladat egy plusz, izgalmasabb jelenlétet igényel. Gajdos József koreografálta az Elisabethet és ő mondta, hogy neki három vezető szerep létezik a darabban. A Halál, Elisabeth és a Haláltáncosok. Gajdossal remek próbaidőszakokat éltünk át. Művészileg nagyon hasznos instrukciókat adott. Remélem ezekből „lejött” valami az előadásokon is.

- Kifejtenéd mi egy ensemble tag feladata?
- Ha az ensemble tag meghatározásnál maradunk, a következők mindenképp. Nagyon jó táncos, énekes és színészi tudással kell rendelkeznie, mindezt a profi második sorban a főszereplők mögött. Tehát nem csak musicaltáncos az ensemble tag. A musicaltáncos fogalmát - azt hiszem - csak itthon használjuk. Nézz meg egy kinti show-t és rögtön látod a bizonyítékot az előbb említettekre. Kocsis Tamás is be van „skatulyázva”, mint táncos, ezért külön öröm, hogy az olyan csipetnyi szerepek, mint a Mozart!-ban a vitriolos Salieri, nagyon klassz estéket tudnak szerezni számomra.
- Mit csinálsz szabadidődben?
- Dolgozom!! A viccet félretéve, imádok a természetbe kijárni. Sajnos elég időigényes hobbi, ezért ritkán tehetem meg, de mivel a belvárosben élek, muszáj néha kitörnöm innen. Emellett - bármily furcsa - szeretnék többet színházba járni, méghozzá kőkemény prózai előadásokra. Nagyon szeretnék rengeteget olvasni és filmeket nézni. Újból szeretnék egy Idolt megemlíteni itt, akinek 15 éve figyelem a munkásságát, és ő nem más, mint Madonna. Zenéje színvonalán lehetne vitatkozni, de a szakmában eltöltött több, mint 20 éve, kreativítása, állandó és megállíthatatlan fejlődése, kompromisszumot nem tűrő profizmusa szintén példaértékű számomra. Kötelezővé tenném minden ebben a műfajban dolgozó kollégámnak, hogy nézegesse a koncertjeiről készült dvd-ket, mert érdemes és tanulságos. Legutolsó Madison Square Garden- beli műsorába elég sűrűn belenézek. Fantasztikus!

- Vannak álmaid, szakmai vágyaid?
- Remélem lesz alkalmam koreografálni további show műsorokat, musicaleket. A tavalyi évadban bemutatott Operett Angyalai Show talán nem az utolsó, amire lehetőségem volt. Tervek vannak, ki tudja mi valósulhat meg ebből. A színpadon is szeretnék még „domborítani”, esetleg megint valami érdekes karakterfiguraként a Rudolfban. Az első meghallgatáson már túl vagyunk más ensemble kollégáimmal együtt és bizakodunk a sikeres végeredményben. De ha ez nem jönne össze, akkor is nyerek és nyer az egész társulat azzal, hogy Kim Duddyval dolgozhatunk majd együtt. Ő az a koreográfus, akit már említettem. Nagyon cool a hölgy! És ez nem tiszteletlenség, hanem a stílusára értendő. Majd meglátjátok!

Kaber

[2005.12.19.]