Sikerkovácsok

Meghallgattuk az Amber Smith: rePRINT című albumát.

Hazánkban a 90-es évek közepe óta mozgolódik valami. A brit példaképeken - The Smith, The Jam, The Cure, Joy Divison - felnőtt korrekt ízléssel bíró generáció első szószólói ’93-’94-re kezdték beérni önmagukat. Az egyértelmű britpop hatásokkal operáló HS7 mellett olyan kiváló csapatok jelentek meg, majd tűntek el, mint a BlaBla és a The Perfect Name. Az utóbbi években ismét fellendülni látszik a britmánia a szegedi Időrablók mellett az emigrációba vonult The Puzzle, a Middlewave, és az Annabarbi nevét érdemes megjegyeznünk.

Az 1999-ben alapított Amber Smith szintén erős brit creditekkel bír. Az aktuális albumot megelőzően a zenekar eddig két (Nincs Szükség Ránk (2001) Szerzői kiadás, My Little Servant (2003) Firestation Tower Records) hanghordozóval jelentkezett. A 2006 márciusában, a német Kalinkaland Recordsnál megjelent, Poniklo Imre (ének, gitár, billentyűk) Ács Oszkár (basszusgitár, vokál), Kőváry Zoltán (gitár) és Bátor Bence (dob) felállásban rögzített rePRINT három év kihagyás után jött ki. A német egyetemi rádiók játszási listáján az album már a megjelenés hetén az első helyen végzett! Ponikloék ezzel olyan csapatokat utasítottak maguk mögé mint a DM, vagy az Artic Monkeys. A lemez utómunkálatiban a Cocteau Twins agya Robin Guthrie mellett Yonderboi segédkezett. A művészi borító Grotesque Stúdiós José munkája.

Az Amber Smith zenéje, elsősorban brit és indie. A Radiohead, Coldplay, Jeff Buckley, Oasis, My Bloody Valentine, Suede és Pulp utalások tagadhatatlanok. A nyilvánvaló előképek felemlegetésén túl azonban fontos megjegyezni, egyedi minőséggel van dolgunk. Ötletesen hangszerelt, széles érzelmi skálán mozgó éteri dalok. Zakatoló kavargó örvénylő gitárhangzás. Noisy pop. Világszínvonalú jéghideg dark melyben a fent említett zenekarok hatása mellett, egyként van jelen a The Cure és a Joy Divison is. Az album szövegvilágának fő ihletforrását a „Marsbéli krónikák” szerzőjének Ray Bradburynek a művei szolgáltatták. Világtörténelmünk örök körforgás. Nincs apokalipszis, a társadalmi korok ismétlik egymást.

A nyitó „Chemistry / Arithmetic”–ben két dal olvad össze, repetitív Radiohead féle minimalizmus, Joy Divisonos basszustéma. A némileg a Wilco – Ghost is Born című albumának Spiders című trackjére hajazó dal a harmadik perc környékén hideg darkba fordul. Hátborzongató. Interpol féle lefelé pengett gitárokat hallunk, de itt kísért a The Cure is. A klipnóta „Hello Sun” – tökéletes indie sláger, gitárpop elsősorban a The Smith hatását érezhetjük, az énektémába azonban egy kis Oasis is becsúszik. A felvétel végéhez ragasztott–laza bossa novás coda tökéletes lezárást ad. „Lindsay's Song” – az Editors regisztereiben megszólaló dark rock. Fülbemászó dallamosság és hideg távolságtartás, erre csak a legnagyobbak képesek. A némileg a suedes Brett Anders modorában elővezetet „Sea Eyes” megkapó vonós kísérettel előadott melankolikus üzenet. A lassan kibomló, epikus „Identity” végén gitárzajba fordul. A Pulp – This is Hardcore című lemezén hallhatunk ilyesmiket. A címadó „Reprint” zakatoló basszustémája szépen ellenpontozza a lebegő vibráló gitárhangzást. A Joy Divison ízű „White” a végén széttorzított erőszakos gitárhangzásba, önismétlő hideg akkordfolyamba forduló elégikus szomorka. „July” – könnyed, középtempós nyári sláger – Amber Smith módra. A Radiohead Exit Music (for a film) című felvételének bugyborékoló hangzását idéző „Kaleidoscope” egy lassan hömpölygő vonósokkal támogatott ballada. Még két remek track a végére. A „Reprise” Yonderboi hatását mutató filmzeneszerű vonós etűd és a középtempós, minimalista Bowiet, a Tin Machinet, és a Pulp rockosabb dolgait egyszerre mutató a dal felétől örvénylő kakofóniába forduló „Holograms” egyaránt invenciózus felvételek.

Az Amber Smith rePRINT című albuma elgondolkodtató üzenet lehet azok számára, akik továbbra is a MAHASZ slágerlista alapján mérik a hazai könnyűzenei életet.

Radics Gábor

[2006.04.10.]