Hurts: "A sötétség a bizarr helyzetek megéléséből fakad”
A manchasterim, electro-pop műfajban nyomuló Hurts 2010-ben került reflektorfénybe debütáló albumával, a Happiness-szel. A duó tagjai az énekes-dalszerző Theo Hutchcraft és a szintis Adam Anderson, akik büszkék hangzásvilágukra és különleges, letisztult megjelenésükre is.
Az Egyesült Királyságon kívül is – többek között Finnországban, Oroszországban és Görögországban - rettentő népszerű csapat évek óta „nomád” életet él, sodródva országról országra, a munka és a hedonizmus pengeélén egyensúlyozva.
Második, Exile című albumuk bővelkedik a baljós szövegekkel megáldott sötét hinmuszokban, amik gyakran a stadiont érdemlő refrénekben teljesednek ki. Hangzásviláguk hosszú utat tett meg a Hapiness óta, mélyebbre hatol valamiféle sűrűbb, sokkal komplexebb elektronikus világba, és Theo is elkezdte megtalálni félelmetes hangi adottságait.
Csatlakozz ha a szereted a retro magyar dalokat
Első lemezükön a Devotion című dalhoz sikerült megnyerniük Kylie-t is, mostanában pedig nem más, mint Elton John vállalta a közös munkát a Help című záró track kapcsán. Nem rossz ez egy újonc bandától!
A The Sun riportere a zürichi Swiss Music Awards-on való fellépésre készülődés közben kapta el Theot egy interjúra:
-Jelenleg úton vagytok, hogy népszerűsítsétek az albumotokat. Hogy érzitek magatokat? -Ez már kábé egy éve így megy, szóval megszoktuk. Mikor először elkezdtük, őrjítő volt. Sokáig munkanélküliek voltunk, egy lakásban éltünk és alig hagytuk el az utcát ahol laktunk – aztán hirtelen minden egyes nap más országban voltunk kábé két évig. Sokat szórakoztunk, és amikor írtuk a lemezt, hiányzott is. Szóval jó érzés visszagondolni. Képesek vagyunk jól érezni magunkat bárhol amerre járunk. Most már jobban megy ez az egész, de amikor elkezdtük, mindig olyan érzés volt, hogy a bulinak egyszer vége lehet – aztán gyorsan rájöttünk, hogy mégsem.
-Van kedvenc helyetek, ahová szerettek utazni? -Izland jó volt, nagyon különleges hely, nagyon különös és gyönyörű. Egyike azoknak a helyeknek, ahová soha nem gondolnád, hogy eljut a zenéd, és a lakosság 6 százalékának játszottunk vagy valami ilyesmi, szóval komoly dolog volt. Sok olyan helyre elmentünk, ahová más zenekarok nem igazán mennek, és nem sok ember járt arra korábban. Tavaly szeptemberben Oroszországba mentünk, hat koncertet adtunk és négy olyan helyre jutottunk el, ahol nyugati banda korábban nem járt. Egyike volt a bolygó legradioaktívabb városa, ami egy igazán érdekes nap volt.
-Mit gondolsz, a zenéteknek köszönhető, hogy az emberek ilyen távoli helyeken is csatlakoznak hozzátok? -Nehéz megmondani, tényleg, ez egy állandóan ott motoszkáló kérdés a fejünkben. Nagy részben oka a tény, hogy elmentünk ezekre a helyekre és 100 embernek is játszottunk, ugyanakkor megcsináltuk ezt Angliában is. Azt is gondolom, hogy ezek az országok a zenénk sötétebb elemeihez vonzódnak – olyan zenéket kedvelnek, mint a Cure, a Depeche Mode és a Placebo, és szerintem látnak valamit a zenénkben, ami ezekhez hasonló.
-Az Exile-en a zenétek sötét eleme még szembetűnőbb. Szándékos volt ez a lépés? - Mindig volt egyfajta sötétség benne, de az első lemez sokkal árnyaltabb volt. Szerintem ez a lemez amellett, hogy sötétebb, több benne az energia, szóval vannak részei, amik sokkal felemelőbbek. A sötétség nagy része az életből fakad, amit élünk – két vagy három év dekadens és bizarr helyzetekben, kezelni kell egy csomó furcsa dolgot, ami elkerülhetetlenül jön, amikor zenét írsz.
-Nagyobb volt a nyomás, amikor ezt az albumot írtátok? -Érdekes módon, szerintem sokkal magabiztosabbak voltunk most, mint az először. Első alkalommal a semmiből kellett bizalmat keltenünk, semmi nem volt mögöttünk, mi csak srácok voltunk, akik ülnek ott és zenét csinálnak. Most tudtuk, hogy az emberek elismerik, amit csinálunk és mi tudtuk, hogy is működik ez.
-Az élő kapcsolatot szem előtt tartva írtátok a dalokat erre az albumra? -Száz százalékig. Alapjában csak ültünk és kitöltöttük a hézagokat, mert egy albummal jártuk a fesztiválokat, lejöttünk a színpadról és mentünk, elképzelve milyen lesz mikor ilyen vagy olyan fajta dalaink lesznek. Egyértelmű volt számunkra, mi hiányzott a munkából.
-A Roadhoz a Crash nevű játékból merítettetek inspirációt. Milyen egyéb hatások érezhetők ezen a lemezen? -Mindig rajongtam az olyan filmekért, mint a Tiszta Románc (True Romance) és a Veszett a Világ (Wild At Heart) – bármi ami a menekülésről szól és arról a fajta szenvedélyről. Gondolkodtunk a lemez címén, mielőtt még készek lettek volna a dalok, ami elég vicces volt, mert a cím sokat mond, és ez jó inspiráció volt minden máshoz.
-Hogy találtátok ki a címet? -Egy pubban ültem Osakában, Japánban, bámultam ki az ablakon, tengernyi fény volt és az egyetlen angol szó amit láttam a távolban az „Exile” volt egy fényújságszerű valamin – és ez egy heuréka pillanat volt, olyan ’Ez pontosan az’. Olyan, mint a szabadság és az elszigeteltség, egy nagyon romantikus elképzelés, de nagyon sötét is egyben.
-Milyen volt együtt dolgozni Elton Johnnal? -Életünk egyik legjobb időszaka volt – nagyon kedves és nagyon valóságos volt. Ez egy óriási pillanat a lemezen, ami kapott egy rajongókból összehozott kórust is szerte a világból, amit Londonban raktunk össze.
Hírek
