A Rap City múltja a jelenből

A már egy korábbi cikkben említett RapSzínHáz előadását láthatták azok a kíváncsiskodók, akik szerdán, a Jövőháza Teátrumban 19:00-tól jelen voltak. A sajátos előadás híre messzire elért, hiszen telt ház volt. Ebből következően sokan kívácsiak a Rap City tanulságos, sötét történetére.

Az előadás előtt kissé vegyes érzések kavarogtak bennem, vajon mire is számíthatok majd. Elvégre ilyen Magyarországon még nem volt, s általában ezek az újdonságok vagy hatalmas sikert, vagy óriási kudarcot hoznak a szervezőknek. Szerencsére itt abszolút sikerről beszélhetünk.

Az előadás pontosan kezdődött. A történet, a város egyik gettójának parkjában indult, ahol egy rövid bevezető után, egy srácot halálra ver egy drogos banda. A gyilkosság után zsúfolásig megtelt a színpad a jó oldal képviselőivel. Nemsokára elő kerítették az egyik gyilkost, akit tette miatt el akartak intézni. Ekkor jelent meg a színdarab ésszerű, bölcs, s különc figurája, Luther, ki ebből az ügyből kifolyólag mesélte el Rap City legendáját. A különböző, felmerülő problémák normális megoldását mindig ő rappelte el. Na, és itt kezdődött a város története.

Túlságosan nem akarom leírni a történetet, hiszen azok, akik meg akarják nézni, nem hinném, hogy örülnének neki. Így inkább a megjelenítést, s egy-két egyéb fontosabb momentumot említenék meg a továbbiakban.

A koreográfia jópofa, kifejezetten ötletes volt, hisz nem egyszer a táncok vitték előre a történetet, illetve további dolgokat is ezzel fejeztek ki. Az ének jó volt, az előadók tehetségesek ezen a téren, s a rappelés is megállta a helyét. A számok közül egy-kettő kicsit gyengécske volt, de nagy részük kifejezetten fülbemászó dallammal bírt. Elsősorban itt a főcímdalra gondolok.

Rómeó és Júlia a rap városában

Nézd meg a galériát! KLIKK A KÉPRE!

Az egyetlen komolyabb elváltoztatás a Rap City drogbáróját játszó fiatalemberen történt. Olyannyira profin kifestették, hogy komolyan egy erős ötvenes ember arca köszönt vissza a színpadról. A lányok, mint azt várható volt, szemet gyönyörködtető látványt nyújtottak, főleg az olyan ruhákban, melyek nem rejtették véka alá előnyeiket. Azért nem kell mindjárt a legszélsőségesebbre gondolni, csak némi pikáns, igen enyhe erotikára.
A történet néhol sablonos, máshonnan már megszokott elemeket tartalmaz. Ilyen például a Rómeó és Júliából ismerhető tipikus szerelmi szál, illetve bonyodalmak. Ennek ellenére, mindezeket ügyesen felhasználták, így minden átjött, amiket a darab közölni akart a nézővel.

Dicsérendő, hogy nagyon élethűen visszaadták a lakótelepi hangulatot: nem rég lakom lakótelepen, de tanúsíthatom, hogy szinte ugyanazt látom, ha ki nézek az ablakon, mint amit figyelhettem a színpadon.

Magányos és elveszett

Ügyesen éreztették a nézővel a szereplők közti különbségeket: a ruhák, a zenei aláfestések, és a fényeffektusok mind-mind mások voltak attól függően, hogy éppen a jók, a rivális banda tagjai, vagy a drogosok voltak színpadon. Ez már az elején megmutatkozott, hiszen a drogosok, illetve a hiphop népség között több szempontból is óriási különbséget tettek. A lelkivilágokat szintén jól megjelenítették. Ennek legszembetűnőbb példája, amikor a halott fiú barátnője magába roskadva ül, míg a többiek csak simán elmennek mellette, észre pedig nem veszik. Ezt a magányos, és elveszett érzést nem lehetett volna jobban színpadra vinni.

A színészi játékra sem lehet panasz. A főszerepeket játszó fiatalok mind megállták a helyüket a színpadon, jól játszottak, s szinte mindent kihoztak az általuk játszott karakterből.

Összefoglalva csak ajánlani tudom a darabot. Teljes kikapcsolódást nyújt, s mégis van mondanivalója. Igazi csemege barátaim!

- Magó Ádám -

[2006.06.24.]