Massenet navarrai lánya

(La Navarraise) - CD ajánlóval egybekötött operaismertetés.

Nem titkolt szándékom, hogy a következő sorokkal egy sorozatot indítsak meg, mely a Magyarországon manapság méltatlanul háttérbe szorult termékeny francia operakomponista, Jules Massenet (1842-1912) egy-egy művét népszerűsítené, azoknak egy-egy kiemelkedő hangfelvételei alapján. Nem véletlenül A navarrai lányt választottam az első témának, hiszen ebben a rövid (kb. 48 perces) operában megtalálható Massenet munkásságának legtöbb jellegzetessége, s kedvet csinálhat a szerző hosszabb hangvételű operáinak megismerésére is.

Massenet műveinek magyarországi fogadtatása másképpen indult, mint ahogyan a mostani panoráma mutatja. Remek példa erre, hogy a Navarraise 1894-es, zajos sikert arató franciaországi bemutatója után, a soron következő európai operaház a magyar volt, amely színre vitte a művet, még ugyanazon évben. Sajnálatos módon, jelenleg egy Massenet darab sem szerepel a Magyar Állami Operaház repertoárján, még a Manon vagy a Werther sem, amely pedig általában a legtöbb operaház állandó repertoárdarabja.

Az ismertetés alapjául szolgáló felvétel az RCA Opera Treasury kiadásában 1998-ban megjelent, 1975-ben rögzített stúdiófelvétel Marilyn Horne-nal a címszerepben, melyen partnerei Plácido Domingo (Araquil), Sherill Milnes (Garrido), Nicola Zaccaria (Remigio), Gabriel Bacquier (Bustamente) és Ryland Davies (Ramón). A parádés szereposztású felvételt, ahol még a csupán egy dallal rendelkező Bustamente szólamát is egy Bacquier kaliberű világsztár énekli, Henry Lewis vezényli a Londoni Szimfonikus Zenekar élén.

Az opera cselekménye a harmadik karlista háború alatt 1874-ben játszódik Észak-Sapnyolországban egy Bilbao melletti faluban. A királypárti sereg, Garrido vezetésével ide vonult vissza sorait rendezni, mivel a karlisták a félelmetes Zuccaraga vezetésével kiűzték őket Bilbaoból. Zuccaraga az opera láthatatlan főszereplője, csupán szó van róla, ám jellegzetes, súlyos, mégis tagadhatatlan massenet-i érzelemmel töltött zenei motívum nyomja rá bélyegét már a nyitány első perceitől az operára. A háromrészes nyitányt ez a végig jelen lévő motívum foglalja keretbe, s közötte ágyúdörrenések és csatadalok zengenek. Ezt az atmoszférateremtést fokozza Garrido (bariton) nyitóáriája, mely a Zuccaraga motívumra épülve festi le a hadvezér kétségbeesését, s a helyzetet, hogy a biscayai sereg egyedül a karlisták félelmetes vezére miatt képtelen megszerezni a győzelmet.

Ezután lép a színre Anita (szoprán), a Navarrából származó szegény leány, aki Szűz Máriához imádkozik a Garrido seregében harcoló szerelmeséért, Araquilért (tenor) imádkozik. A férfi az utolsók közt érkezik a térre, s azonnal egymást féltő, az opera másik legjellegzetesebb, érzelmekkel túlfűtött szerelmi motívuma alapján hamisítatlan massenet-i szerelmi duettet énekelnek. A konfliktus Remigio (basszus) beléptével kezdődik. Araquil gazdag édesapja ellenzi a fiatalok szerelmét, s a pár nosztalgikus visszaemlékezése sem hatja meg. A zenekarban felhangzó spanyolos hatású aláfestés idézi elénk a két évvel azelőtti loyolai romeríát, egy húsvét hétfői ünnepséget, mikor egymásra találtak. Anita és Araquil egymást kiegészítve beszélik el egymásratalálásuk történetét. Remiguio feltételei mégis súlyosak, 2000 duro hozományt kér a nincstelen lánytól, s a feszült, drámai hármas után ellentmondást nem tűrően inti őket engedelmességre. A kétségbeesett Anita Garridoval köt alkut, felajánlja, megöli Zuccaragát 2000 duroért. A szkeptikus hadvezér belemegy az alkuba, ám Anita kiköti, azt senki nem tudhatja meg, s a nevét sem árulja el, egyszerűen a navarrai lánynak nevezi magát.

A lány távozása után Araquil tűnik fel, s érzelgős, sóvárgó, gyönyörűszép áriát énekel a lányhoz, akit nem talál. Katonatársa, Ramón (tenor) világosítja fel, hogy az ellenség táborába tartva látta Anitát. Ramón igen rövid, jelentéktelennek is nevezhető szólama zseniális karakteralkotás. Tipikus könnyelmű katona, aki Araquilt a lány felejtésére inti, könnyed a zenei ábrázolás, s több alkalommal kacag. Araquil előbb kémnek tarja Anitát, majd Ramón kekeckedő kijelentésére, miszerint Zuccaragát igen jó kiállásúnak tartják, felébred benne a féltékenység. Elrohan az ellenség táborának irányába.

Az első felvonás tulajdonképpeni cselekménye itt ér véget, azonban Massenet beiktat egy szórakoztató zsánerjelenetet, Bustamente (bariton), egy részeges katona fandango stílusú dalt énekel a katonák kíséretében. E szám zenei világa és ügyes hangszerelése méltó párja a romeríára visszaemlékező résznek. Jules Massenet több operájában választ spanyol környezetet (Don Quijote, Le Cid) s olyankor mindig érződik tökéletes felkészültsége a hispán zenei anyagból, természetesen soha nem lehet teljesen autentikus, de helyenként talán még Bizet Carmenjénél (hasonló szituáció: francia komponista – spanyol operai környezet) eredményesebb.

[2006.07.04.]