Kényszermegoldásból világhírnév

Világszerte hódít a Tom Chaplin, Tim Rice-Oxley és Richard Hughes alkotta Keane.

A siker alaposan megváratta a zenészeket. ’97-ben alapították meg együtteseket Coldplay néven. Sokáig csak brit kocsmákban léptek fel, eleinte The Beatles-, U2- és Oasis-slágerek átdolgozásával, majd fokozatosan egyre több saját dal is bekerült a repertoárba.

Nevüket időközben Keane-re változtatták, mert az eredetit depresszívnek találták, és átengedték közös barátjuknak – ez a barát természetesen Chris Martin, akinek Coldplay nevű zenekara azóta sikert sikerre halmoz.

A Keane életében 2001 volt a vízválasztó, amikor a gitáros távozott, az egyedi hangzás kialakulása ugyanis a szakításnak köszönhető. A többiek úgy döntöttek, nem keresnek új tagot, a gitárt más hangszerekkel pótolják. Innentől kezdve mindmáig a dob és a billentyűs hangszerek adják az alaphangzást, és nagyrészt ennek köszönhetik a világhírnevet.

Az igazi áttörés 2004 februárjában következett be, miután a Somewhere Only We Know című felvételük a brit kislemezlista harmadik helyén nyitott. Azóta nincs megállás. A trió első albuma, a fülbemászó, dallamos, kicsit szomorkás popzenét tartalmazó Hopes And Fears 2004-ben a második legkelendőbb hanghordozó volt Nagy-Britanniában, az élen végzett New York-i Scissor Sisters nagylemezéből mindössze 582 darabbal értékesítettek többet.

A 2005-ös BRIT Awardsról két szoborral tértek haza a zenészek: A legjobb brit album és A legjobb brit újonc kategóriákban diadalmaskodtak. Időközben a tengerentúlon is ismertté váltak – az idei Grammy-gálán jelölték őket A legjobb új előadó kategóriában, ahol végül John Legend győzött. Június 12-én került a boltokba második stúdiólemezük Under The Iron Sea címmel. A beharangozó, Is It Any Wonder? című dal – amely a brit lista harmadik helyéig jutott – az együttes komorabb oldalát mutatja be: az identitáskeresésről és az ártatlanság elvesztéséről szól.

„Megpróbáltunk szembeszállni a félelmeinkkel, a legsötétebb helyekre eljutni a lelkünkben. Megvizsgáltuk az egymáshoz és a világhoz fűződő kapcsolatunkat. Ezt az önvizsgálatot adják vissza a szövegek” – áll a zenekar közleményében. Az első korongot belengő melankólia most egy fokkal sötétebb, a zene kicsit borúsabb. A Keane erőssége továbbra is a fülbemászó dallamokban rejlik, a változás, a kísérletező jelleg inkább a hangszerelésben és a dalok felépítésében érzékelhető.

Puha József (Új Szó)

[2006.07.06.]