A felvidéki rockverseny győztese: Csak Van

Felvidéken az V. Zoboralji Rockfesztivál keretében ismét megrendezték a szlovákiai magyar amatőr zenekarok versenyét. 

Utólag belátom, nem kellett volna elhamarkodott döntést hoznom az amatőr zenekarok versenyében az ötödik Zoboralji Rockfesztiválon. Miután négy együttes lejátszotta műsorát szombaton az alsóbodoki focipályán, magamban elkönyveltem a győztest. Tévedtem. Jött az utolsó zenekar, és hengerelt. Mentségemre azt tudom felhozni, hogy a Csak Van nevű együttest három éve láttam koncerten, és nem hagyott bennem mély nyomokat, egyértelmű volt: a lelkes fiataloknak még tanulniuk kell. Most viszont fellépésük láttán tátva maradt a szám. És nemcsak nekem, hanem a SuperStar-győztes, Cmorik Peter vezette zsűrinek is. A dunaszerdahelyi zenekar kitett magáért, és alaposan megkeverte a kártyákat. A zsűri végül neki ítélte oda a fődíjat. A közönségdíjas a zselízi Ayers Rock lett.

A Csak Van hattagú: öt hús-vér ember és a kabalaplüss, Alan alkotja, aki nem hiányozhat egyetlen koncertről sem. Az örömmámorban úszó tagokkal közvetlenül az eredményhirdetés után beszélgettünk.

- Ez most mérföldkő az együttes életében, ugye?
Viola Ferenc: Mindenképp. Első komoly sikerünk.

- Első? Hiszen én évek óta rendszeresen találkozom plakátokon, fesztiválok programján a Csak Van zenekarral.
Szabó László: Együttesünket 2002 nyarán alapítottuk meg, majd gitáros- és billentyűscserét követően 2004 végén alakult ki a mostani felállás. Az új tagok komoly stílusbeli változásokat hoztak. Megszületett mostani stílusunk, amit nemes egyszerűséggel besza-rocknak neveztünk el. Ez tükrözi leginkább vicces egoizmusunkat.
Bíró Szabolcs: Amolyan baráti kör vagyunk, amely jól érzi magát, ha zenélhet. Nincsenek különösebb céljaink, nem akarjuk megváltani a nagyvilágot, de még Szlovákiát sem. Nincsenek kötöttségeink. Ebből kiindulva biztos mi vagyunk Dunaszerdahely környékének legvidámabb zenekara.
Kovács László: A minap valaki azt mondta rólunk, hogy nem piacorientált együttes vagyunk. Igaza van. Nincs stratégiánk, még célközönségünk sincs. Magunknak zenélünk, meg azoknak, akik azonosulni tudnak a zenénkkel, mondanivalónkkal.

- Ebből kifolyólag fennáll annak a veszélye, hogy nem hagytok nyomot az utókornak, miután eltűntök.
Nagy Péter: És akkor mi történik? Semmi. Ez benne van a pakliban. Még ettől sem leszünk szomorúak.

- Tudom, a zenészek nem szeretik, ha hasonlítgatják őket az idolokhoz, de ha közelebb akarunk jutni az érdekes, saját magatok által elnevezett stílushoz, kiket lehet megemlíteni a példaképek közül?
Szabó László: Hard-rock elemekre építünk. Legnagyobb kedvenc a Deep Purple. Különösen a nyolcvanas évek rockzenéjét szeretjük, a magyarok közül a Lordot és a P. Mobilt. Ezeken nőttünk fel.

- Ne viccelj már, amikor ezek a zenekarok leginkább hódítottak, még csecsemők voltatok. Korotokból kiindulva szerintem a kilencvenes évek vitatott megítélésű zenéjén nőttetek fel.
Szabó László: Persze, ezeket hallottuk úton-útfélen a rádióból, de mi más mellett tettük le a voksunkat. A szüleink által hallgatott minőségibb zenét választottuk.
Viola Ferenc: Nekem a mai kor zenéje sem igazán jön be. Van egy-két üdítő kivétel, de inkább maradok a nyolcvanas évtizednél.

- Stúdiófelvétel a nyereményetek. Most gyorsan készül néhány új dal, vagy a már meglévőket rögzítitek?
Bíró Szabolcs: Sok számunk van, a többségüket még csiszolni kell. Most az a legfontosabb, hogy két-három dalt megfelelő minőségben rögzítsünk, hogy a jövőben tudjuk használni, amikor a koncertszervezők anyagot kérnek tőlünk.

Csak Van
Bíró Szabolcs – ének
Viola Ferenc – gitár
Szabó László – basszusgitár
Nagy Péter – billentyű
Kovács László – dob

(Puha József, Új Szó)

[2006.08.01.]