Kifordítom, befordítom

Meghallgattuk a The Kooks: „Inside In / Inside Out” című lemezét

Meggyőzően indult az idei év. A new wavebe oltott poszt punk színtér munkásai legalább két friss, minőségi kínálattal láttak el minket. Az Arctic Monkeys „Whatever People Say I Am…” című debütje minden idők leggyorsabban fogyó bemutatkozása lett Nagy Britanniában. Az albumot korábban már méltattuk a zene.hu-n.

A brightoni The Kooks: Inside In / Inside Out című bemutatkozása, ha lehet az előbbi csapat korongjánál is változatosabb, invenciózusabb és főként slágeresebb nyitás. Az alig 20 éves Luke Pritchard gitáros-énekes vezette egykori színiiskolás haverokból álló csapat elsőre sem bénázott, Tony Hoffert ültették a megfejtői székbe. A zenei agy korábban olyan csapatokkal dolgozott együtt, mint a Supergrass, az Air vagy épp Beck – gondolom egyiküket sem kell bemutatni. A Kooks név alapján a kiválasztottaknak nyilván beugrik David Bowie „Hunk Dory” című 1971-es albumának egyik track címe, a zenében azonban alig találunk az ikonra utaló témákat.

Az ajánlat elsősorban beaten, new waven és poszt punkon hizlalt karcos gitárokkal előállított popzene. A fejek polcain nyilván ott a teljes Blur, Kinks, és Police életmű, de nem hiányzik a Pixies, a Cure, és persze a zseniális Supergrass sem.

A 13 track mindegyike külön történt. A szövegek főként a csajozás, bulizás, berúgás – kijózanodás tinifeelingre játszó témái mentén fogalmaznak. Nincs tolakodás, felesleges jófejeskedés, csak cool generációs hozzászólások. Az albumnyitó akusztikus gitárral elkövetett Seaside még az Oasis juttatja eszünkbe, de a következő 35 perc már inkább szól a zajos – karcos gitárokról és a szimpatikus punk attitűdről, mint a britpop túlcsorduló cizelláltságáról.

Lendületes, egymenetben elkövetett számok sorakoznak végig. A See The World korrekt sodró poszt new wave, a Sofa Song slágeres Pixies utánérzés, a férfias méreteken ironizáló Eddie’s Gun 2006 legjobb punk trógerkodása lehetne, ha létezne még a műfaj. A fülbemászó, Ooh La-t korrekt izéssel bíró országokban szétjátszanák a rádióadók. Az erőszakosan lüktető, kissé a Franz Ferdinánd és a Killers betépett beatjét újragondoló You Don’t Love Me, a kedves indie-ballada She Moves In Her Own Way egyaránt ajánlható a csajozós délutánokra. A kevésbé izgalmas produkciók innentől már viszketést okoznak. A Kooks esetében azonban ettől nem kell tartanunk.

A levezetőben is kapunk néhány emlékezetes próbálkozást, a füstös I Want You Back, a folkos erotikus Jackie Big Tit, és a feketezenére reflektáló bluesos hangulatú nyitás után reaggebe forduló Time Awaits egyaránt jól áll a Kooksnak.

Radics Gábor

[2006.08.03.]