2006 legkedvesebb női hangja

Corinne Bailey Rae-t a brit zenészszakma januárban az év legígéretesebb tehetségének választotta meg.

Furcsa dilemma. Nem tudom, hogyan viszonyuljak ehhez a lemezhez: „eladjam-e vagy sem”. A kritikusok világszerte dicshimnuszokat zengenek róla. Nem kétséges, én is dicsérni fogom, a mi zenei közízlésünk tudatában azonban egyenesen óvnom kellene tőle olvasóink egy jelentős csoportját, mivel nálunk nem igazán talál megértő fülekre ez a zenei stílus és a leegyszerűsített maximalizmus.

Már most borítékolható a jövő évi zenei díjkiosztókon Corinne Bailey Rae többkategóriás győzelme. Olyan albumot tett le az asztalra, amely még hazájában, Angliában is kuriózumnak számít, a mi hallójáratainknak pedig egyenesen vadidegen az ilyesfajta igényesség.

A dalszerző-énekesnő 1979. február 26-án született Leedsben. Zenei pályafutása a helyi templom kórusában indult, később kapott egy elektromos gitárt, és felfedezte a rockot. Csajzenekart verbuvált maga köré Helen néven. Az indie-rockot játszó együttest ’95-ben a Roadrunner Records szerződtette, a lemezkiadásig mégsem jutott el. Egy lurkó közbeszólt. A basszusgitáros várandós lett, és a lányok útjai szétváltak. Corinne zenei karrierje egy időre megfeneklett. Egyetemre ment, közben rákapott a finomabb stílusokra, főként a soulra, tanulmányai mellett egy dzsesszklubban énekelgetett. Itt ismerkedett meg Jason Rae szaxofonossal, aki 2001 óta a férje. 2004-ben az egykori The Artful Dodger nevű producerduó vezérének, Mark Hillnek The stiX nevű formációjával elkészítette a Young & Foolish című dalt, amely a csapat Gathering Dust című EP-jén és Better Luck Next Time című albumán egyaránt megtalálható, sőt, kislemezen is megjelent 2005 tavaszán. Ezzel egy időben az énekesnő leszerződött az EMI-hoz. Tavaly novemberben látott napvilágot első szólódala Like A Star címmel, a brit kislemezlistán a 34. helyig jutott vele. 2006 elején a BBC őt választotta meg az év legígéretesebb tehetségének, a felmérésben több mint száz zenekritikus, rádiós és tévés személyiség vett részt.

Corinne a jóslatokat fényesen beváltotta. Február 27-én a Put Your Records On című felvétele a brit kislemezlista ezüstérmes pozíciójába iratkozott fel, egy héttel később albuma a lista csúcsán debütált – 108 181 darab fogyott el belőle a megjelenés hétében, s ezzel be is aranyozódott. Ő a negyedik brit énekesnő, aki bemutatkozó korongjával az első helyen nyitott. Az összetevők: soul, funk, r&b, könnyed dzsessz, és klasszikus blues egységes popprodukciót alkotnak. A dalok az egyszerűséget képviselik, meghitt, harmonikus hangszerelésben és előadásban csendülnek fel. Corinne hangja szépen, tisztán, lelket simogatóan, technikai utánkezeléstől mentesen szól. A lemezt hallgatva Erykah Badu, Macy Gray és Norah Jones hatása köszön vissza, egy picit még Nelly Furtadóé is. Az énekesnő stílusa összességében mégis a június utolsó hetében a harmadik albumát megjelentető amerikai India.Arie szerénységet és önbecsülést hirdető felvételeivel mutat leginkább hasonlóságot. Bátran kijelenthető, hogy Nagy-Britanniának Sade óta nem volt ennyire igényes és ígéretes zenei exportcikke. Corinne időközben a tengerentúlon is elindult hódító útjára, lemeze az USA-ban az eladási lista első húszas mezőnyébe is bekerült, jelenleg a TOP 40-ben tanyázik.

Az elmúlt hetekben két újabb hölgy: Sandi Thom és Lily Allen is csodás debütálást hajtott végre Nagy-Britanniában, ám komoly veszélyt nem jelentenek Bailey Rae kisasszonyra, biztosra vehető, hogy ő lesz 2006 legnagyobb felfedezettje a szigetországban az énekesnők között. Ezt annak tudatában is állítom, hogy legutóbbi dala várakozáson alul szerepelt a kislemezek brit rangsorában: a Trouble Sleeping június 5-én érte el csúcspozícióját, a negyvenedik helyet. Valószínűsíthető, hogy a jövőben azon előadók csoportját gyarapítja majd, akik nem a kislemezlistán, hanem az albumok összesítésén szerepelnek sikerrel. Az igényes előadóknak általában ez a sorsuk, a szó hagyományos értelmében vett slágerük alig van, viszont nagylemezeik szépen fogynak.

Két dologra kíváncsi vagyok. Egyrészt, hogy nálunk mikorra növi ki az ilyen egyszerűen igényes produkció a rétegzene határait, másrészt nem hagy nyugodni a gondolat, hogyan énekelt ez a törékeny lányka annak idején indie-rockot. Kár, hogy mi az igényes nyugati zenéből nem igazán kérünk, és kár, hogy a Helen nevű zenekartól nem maradt fenn semmi, legalábbis én nem tudok róla. Végezetül azt tanácsolom a zenekultúránkhoz szokott és szoktatott olvasóinknak, hogy mindenképp hallgassanak bele az albumba, mielőtt megvennék, nehogy engem szidjanak a felesleges pénzkidobásért, ha csalódást okozna Corinne Bailey Rae stílusa és leegyszerűsített maximalizmusa.

(Puha József, Új Szó)

[2006.09.04.]