Mystery Gang Rockabilly Trio Garage Tour

Isten hozott mindenkit az 50-es évek Amerikájában, a rockabilly szülőföldjén.

Volt már olyan érzésetek, hogy valóra vált az álmotok (és itt nem rémálomra gondolok)? Elképzeltetek egy bulit és egyszer csak a közepén találtátok magatokat? Azon szerencsések közé tartozom, aki erre a kérdésre egy óriási igen ordítással felel! De nem csak én, hanem az a 250-300 rockabilly rajongó is, aki szeptember 22-én a kék Yuk-ban tombolt az utánozhatatlan és felejthetetlen Mystery Gang Rockabilly Trio koncertjén.

Este kilencre szinte teljesen megtelt a hely pöttyös szoknyás, lányokkal és tornacipős, zselézett hajú srácokkal. Az elengedhetetlen fésűvel a farzsebben. A kivetítőn Bettie Page néhány kellemes filmrészlete volt látható, s közben megállíthatatlanul szolt a rock and roll. Mintha csak most léptem volna be egy időgépbe és a cél: 50-es évek Amerikája lett volna. A színpadi kép is ezt az érzetet keltette bennem: itt egy lökhárító, ott egy cadillac ajtó, néhány gumi és dísztárcsa. Roncstelep, illetve garázs hangulat, de hát min csodálkozom, hisz ez a garage tour!

Végre kigyúltak a fények és felcsendült az első szám. Megjelent három farmer nadrágos, matróz felsős, tetovált rock and roll arc a színpadon és valami olyat műveltek a dobbal, nagybőgővel és gitárral, amit látni és hallani kell, elmesélni nem lehet (azért teszek egy próbát)!

Az első hangtól, akkordtól kezdve az utolsóig végig táncolták és tombolták a koncertet népek. Minden számot kivétel nélkül kívülről tudtak és énekeltek is, együtt Egri Péterrel. Csak úgy pörögtek azok a pöttyös szoknyák és forogtak a bennük lévő csajok. Senki sem ült, vagy pihent. Sokszor engem is magával ragadott a hangulat és a gépet lerakva, táncoltam én is. 5-6 szám után már csavarni lehetett a felsőkből az izzadságot. Olyan fülledt, meleg volt, mint egy finn szaunában. Ennek egyenes következménye volt, hogy rengeteg ital fogyott.

Itt jegyezném meg, hogy a Kék Yuk nem tartozik a drága helyek közé, sőt az árak teljesen elfogadhatóak. E mellet, pedig egy sajátságos hangulata is van ennek az alaksori létesítménynek: a kanapékkal, fotelekkel, hatalmas tánctérrel és a gyártelepi hangulattal.

Visszakanyarodva a bulira. Semmi panasz, vagy kifogás nem lehetett, pedig kerestem a hibákat. A hangosítás teljesen jó volt, a fények szintúgy. Mind a három hangszer, az ének és a vokál is remekül szólt. Nem gerjedt egyik sem, egyszer sem. És ez nagy szó kis hazánkban.

A srácok nagyjából másfél-két órát játszottak. Nagyrészt saját számokat adtak elő. Gondolok itt: a baby-baby blue-ra, I grab my gal-ra, és a nagy kedvencre, a Fly to the moon-re, de sorolhatnám tovább és tovább. A zenekarnak van egy sajátságos stílusa, ami a „munkás” évek alatt alakult ki, de azért fel lehet fedezni a zenekar nagy kedvenceinek a hatását. Mint Scotty Moore, Buddy Hooly és Marshall Lytle.

A koncert végeztével tovább szólt a rock and roll és a vetítés. Az arcok inkább ültek és beszélgettek, de ez nem csoda, hisz rendesen kifáradt mindenki. Kivéve egyetlen egy párt! Minden tiszteletem az övéké! Egy 50 év körüli néniről és bácsiról beszélek, akik végig tolták az előadást (nem is akárhogy) és utána még vagy fél órát folyamatosan. Azt hittem soha nem hagyják abba.

Lehetőségem volt beszélni a színfalak mögött Singerrel, Fácánnal és Egri Péterrel, akiket a jövőről faggattam. Elmondták, hogy hamarosan látható lesz a klipjük, és nagyban dolgoznak az új számokon, albumon. Teljesen normális, közvetlen, nyitott emberek. Semmi sztár allűr, vagy ilyesmik. Kellemesen ellehetett velük dumálgatni és iszogatni.

Sajnos hajnali háromra véget ért az időutazás és újra 2006-ban voltunk és vártuk a buszt. Furcsa egy éjszaka volt, tényleg olyan, mintha álmodtam volna. De szerencsére nem! Ajánlom mindenkinek a következő koncertek egyikét, mert olyan élményben lesz része, amit nem felejt el egyhamar. Időutazásra fel emberek!

Kelemen András

[2006.09.28.]