Nagyon szeret Magyarországon játszani

Az A38 hajón Mike Stern koncertje után azon tűnődtem, ő nem cserélgeti a gitárjait az előadás közben és talán egyátalán... Nem foglalkozik ilyenekkel, csak játszik.

A zene amit hallottunk rock alapú jazz volt Stern féle fűszerezéssel. Az egész megjelenése is inkább rock-os mint jazz-es, ahogy a 70-80-as évek frufruja is a klasszikus rock korszakot idézi. Kedves mosolyai folyamatosan fel-fel villantak az elmélyült gitározás közben. Egy helyben áll és folyamatosan rugóznak a lábai - mint akit felhúztak - és nem áll meg vele a koncert végéig, kivéve egy lassabb ütemű ballada idejére. Élvezi, amit csinál és ez fel is fényesíti a zenét, amelyben egyébként átütő erejű újdonság ugyan nincs, de Mike személye által hiteles és magas színvonalu jazzrock válik belőle, természetesen a rá jellemző hangzásvilágot és stílust hozva.

Az egész egy nagyon karakteres ritmus szekcióra épül, mely egy virtuóz dobból - Lionel Cordew - és egy visszafogott, aránylag keveset adó de határozottan ritmizáló basszusból - Anthony Jackson - áll össze. Bass szólót nem is hallhattunk eltekintve talán a már említett lassabb ballada részeként egy rövidke és majdhogynem észrevehetetlen megnyilvánulástól. A bass tehát a zenét mint alázatosan alátámasztó és megalapozó ritmushangszer szerepelt. A szaxofon - Bob Franceschini - viszont virtuozitással és free jazzből hozott elemeire építkezve komoly pezsgést hozott a zenébe és képes volt fokozni a feszültséget. Ugyanezt adták a dob szólói és állandó feszes jelenléte is. Mike Stern játéka szinte folyamatos és teljesen egyenletes dinamikára épülve alkotott testet a gerincet hozó ritmus köré amit a szaxofon szólók egészítettek ki felöltöztetve az egész projectet.

Exkluzív meglepetés

Mike nagyon élvezte az egész előadást és imádta a közönségét, akik szintén őt és zenéjét. "Nagyon szeretek Magyarországon játszani" - mondta és még egy ráadást adott a második után, a koncert végén pedig beállva a CD-ket árusító pultba személyesen tőle lehetett megvenni a lemezeket melyeket természetesen dedikálva adott át.

A végére ide kívánkozik, hogy a hangosítás sajnos zavaróan túl lett lőve. Egy jazz koncerten ilyen kis teremben eléggé rontja az élvezeti szintet amikor a ruha lüktet az emberen a hangerőtől, és egy idő után olyan a jazz-re beállított fej mint egy plé vödör tele vashulladékal a mosógépben víz nélkül.

- endre -

[2006.11.07.]