2024. április 19. | péntek | Emma nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 
Képgalériák
Bugge Wesseltoft budapesti fellépése képekben

Sarki Fény - megnéztük a Bugge Wesseltoft budapesti fellépését

Mint sok, súlyát később világrengetőnek tartott történelmi pillanat, úgy zajlott le párszáz dzsesszrajongó intim társaságában Bugge Wesseltoft budapesti fellépése a JazzFestBudaPest meghívására, a festői Eiffel-műhelyház Bánffy-termében, 2023. május 3-án este nyolckor.

Míg a világtengereken tankerek keringenek keselyűtáncban, míg egy időzónára tőlünk foszforbombák fényében ömlik a kardvíz, míg másutt kupadöntő, értekezlet, színházi előadás folyik, emberei életek születnek, vagy épp mennek tönkre; addig a későn érkező tavasszal egy szerény norvég zongoravirtuóz látogatta meg hazánkat.

Kezdése végtelenül őszinte, egyszerű zongoramuzsika volt. Persze nem dallamát értve egyszerű. De, ha eszünkbe idézzük egyéb skandináv intellektuális eredmények, például a bútortervezés logikus, csupasz funkcionalitását, na, úgy egyszerű. Átgondolt, felesleges sallangoktól mentes. Ő, vele Steinway és fiai. Mint egy régivágású Úriember. A kezdeti pár szám hatása szinte varázslatos volt, ahogy mindenkit egy közös, megnyugtató közegbe vezetett. Mondhatnám, klasszikusan. Minden hang, minden harmónia a helyén, mégis minden tele meglepetéssel, kis finomhangolás itt a tempón, ott a hangsúlyokon. A kompozíciók végén sokszor éreztem azt, hogy nem a művész közölni valója fogyott el, hanem az én elmém érte el befogadóképessége határát, és, mint türelmes fizikatanárt láttam Buggét, ahogy szinte leteszi a krétát az utolsó hangnál: "igen tudom, itt szoktátok elveszíteni a fonalat... " azzal a szivacsért nyúl.
Az első szerzemények a hangok olyan tömegét zúdították a hallgatóságra, mint az északi tengerek partnak rohanó hullámai, gránit legyen a talpán, aki ebben a zenei viharban egyenes marad.

Zenéje egyébként a legkevésbé tolakodó, szólhat manhattani liftben, párizsi étteremben, de falusi kertben, toronyházi panelben egyaránt. Bugge a Nordic hangja ugyan, de semmi nyoma a tömegtermelésnek, csak az egyszerű és körmönfont egyéniség tűnik ki, aki ő. Motívumai tagoltak, mint a fjordok, és, akár a sejtelmesen gomolygó köd, ha felszáll, felbukkan dallamaiból egy lenyűgöző, festői, szélesvásznú tájkép. Szerencsére szólóestjén is totális zenét alkotott. Totális, azaz a teljes frekvenciaspektrumra kiterjedő: a fizikai zajokból elektronikus ezközökkel ritmusszekció, basszus, szőnyegek születnek, és erre épül még a szinte szimfonikus billentyűrétegek fúziója. Mindezt egyedül. Amikor a negyedik szám után átengedte a terepet az elektronikának, akkor lett a letisztultságból igazi áram-vonal. Itt már Bugge nem egy fizikatanár, hanem a Doki volt, a deLoreanben, amikor felénk fordul, hogy a jövőben nincs szükség többé utakra. És már repülünk is!

Előttünk szerkesztve ki a keresett hangokat többszólamú zenekart skiccelt a színpadra, amiben az egyébként lemezlovasként is aktív művész olyan ambientes lounge-techno-garage-funkot tálalt, hogy abból élelmesebb zenei producerek - kis túlzással - egész karrierívet szüretelhetnének aktuális epigonjaik számára.

Itt mindenesetre a pár ősz fej biztos olyat hallott, ami csak a nagy generáció zöld csillagaihoz hasonlítható.

És mi néztük, hallgattuk ezt a tünékeny és egyszeri jelenséget, mint az északi fény játékát.

A koncert a továbbiakban megint visszatért a nagybetűs dzsesszkoncert medrébe, egy régi vágású, több életműdíjat megérdemelten elnyerő művész magabiztosságával előadott sztenderddel, a "Somewhere, over the  Rainbow"-val. A helyenként meghökkentően újszerűen értelmezett, mégis slágeres szám keretbe helyezte a korábban előadott, a legfrissebb, Be Am album kovid-időszaki generációs bezártság-élményén alapuló számait. Mintegy helyére billent a műhorizont, a pilóta pedig, életünk repülőjen újból ura a gépnek. Mögöttünk lassan füstbe vész az elhagyott aranykor, de szemünk a távolban megint új célt keres.

Már nem Kansasban vagyunk.

A puritán színpadi megjelenés, a letisztult hangszerpark és funkcionális elrendezés a továbbiakban már otthonosságot, megbízható háztartási gépek duruzsolása mellett tűzifaropogást, hólapátolást, vadregényes tájban utazó embert sejtetett.
Az Eiffel műhely egykori dolgozói pedig elismerően csettintetthetek volna a nyelvükkel, ha a falak közt ezután felhangzó ütemekre előbújtak sírjukból és Buggét zenélni látták. A művész ugyanis dolgozott, a közönségnek a legjobbat adta, amit adhatott: alkotott, szemünk előtt küszködött az ember zsenijét csak lomhán követni képes technikával, mígnem előcsalta megint azt a totális zenét, ami fejében megszületett. Loopok, zajok és mindezek koronájaként a zongora. Ezek együtt, több szólamban hirdették a választ, miért dolgozott Bugge Wesseltoft száznál is több előadóval, miért hívták meg közös alkotásra az újító szellemű ikonok is.
Bugge kiapadhatatlan forrása a zenei ötleteknek, több aszálytól sújtott zeneföldrajzi térséget lát el élettel.

Egyetlen pillanata, amikor a zenei találékonysága, a játékossága megcsillan, többet ér, mint több évnyi, akár digitálisan létrehozott zenei monolit. Bugge, más élő felvételein is tanúsítható, a színpadon robban!  Az az energia, ami Bugge Wesseltoftból a koncertjein megnyilvánult, az segített az Emberiségnek a kotyogó fazékfedőből gőzmozdonyt csinálni, ez vitt el minket a Holdra, ez a megszállottsággal határos, összpontosított, teremtő akarat csiholt először tüzet, zabolázta meg a vadlovat, szelídítette vitorlába a szelet.
A visszatapsokra Bugge többször is, új színekkel tért vissza, látszott, hogy nehezen engedi el a közönség ezt a csodálatos zenészt, aki ilyen magával ragadó élménnyel ajándékozta meg. A spontánul felhangzó „Let it be”-értelmezés Keith Jarrett koncertfelvételeinek hevített és szinte érzékien személyes hangulatát idézte. Aztán még felhangzott egy korai szerzemény, és vége, a fáradt hős nem jött vissza többé. Csak akkor tűnt fel mindenkinek, hogy majd két óra telt el. És Bugge ezt a majd két órát egyedül vitte a vállán. Itt nem volt szükség egyéb hangszerekre, és nem is lett volna hely a sok zenei ötlet mellett másnak. Bugge Wesseltoft egyedül megtöltötte a színpadot szerény figurájával, a hullámokat érzékeny hangszerkezelésével, a teret játékos jelenlétével.

Lehet, hogy a mesterséges intelligencia egyszer mindent képes lesz reprodukálni, amit ma még az emberi elme kizárólagos képességének tartunk, de, hogy a pillanatnyi hangulatot, a szellem érzelmi hullámvasútját, a lélek suttogó kiáltásait zenébe fordítsa, arra eddig sem volt képes, és hiszem, hogy sose lesz. Ehhez ember kell, ehhez érző szív kell, ehhez olyan ember kell, mint Bugge Wesseltoft.

Ezt a zenei zsenit egyszer élőben látni igazi csemege volt, nagyon nagy elismerést érdemel a JazzFestBudaPest, hogy egy ilyen előadót is meg mert hívni.

Bugge Wesseltoft a dzsessz sója, és reméljük, hogy ő és a hozzá hasonlók még sokáig ízesítik életünket szokatlan, de fülbemászó harmóniáikkal!

Bt

Bugge Wesseltoft budapesti fellépése képekben - klikk a fotóra

 

[2023.06.03.]

Megosztom:

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
SÜRGŐS HITELEK szolgáltatás [2024.04.18.]
SÜRGŐS HITELEK szolgáltatás [2024.04.17.]
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Nem jó érzés rádöbbenni, hogy minden hiábavaló - Az ügynök halála a Centrál Színházban
...

A Quimby 33 év után sem hagyott fel a kísérletezéssel
Ha három-négy éve valaki azt mondja...

Megnéztük a Triász együttes koncertjét - képekkel
Lángba borult a Barba Negra a Hooligans koncertjén - fotókkal
Megnéztük Majka 360°-os koncertjét az MVM Dome-ban - képekkel
Szörnyek és Valhalla harcosok szeánsza a Barba Negraban
Újra egy varázsos éj - Loreena McKennitt ismét Budapestre látogatott
beszámolók még