Az élet nem egy dal, de nekünk szól

Varga Miklós: Vad volt és szabad című albuma igazi profi munka.

Ahogy meghallom Varga Miklós nevét minduntalan az István a király rockopera vagy éppen az Európa című dal jut az eszembe. Továbbá az, hogy ez a név egybeforrt a hazaszeretettel, a magyarság értékeinek megőrzésével. Ám most végre kezemben tarthattam legújabb szólóalbumát, amely érdekesnek és sokszínűnek ígérkezett. Vágjunk is bele, tartsunk Varga Miklóssal. Bár most nem Európát, hanem a Vad volt és szabad című korongját járjuk körül.

Igényes, művészi borító
Amikor először ránéztem a borítóra, már akkor éreztem, hogy valamire nagyon emlékeztet. Sokáig nem jöttem rá, de aztán ráébredtem. Varga Miklós arcképe mintha egy festmény lenne. Kis túlzással talán Mona Lisa portréját is említhetném, ám a hasonlóság csak a minőségben van. „Megsárgult”, vagy inkább arany fényben fürdik a sokoldalú előadó képmása, amely betölti az egész első lapot. Kézmozdulata kifejezhet elgondolkozást, megpihenést, kinek mi tetszik. Neve fehérrel, a korong címe feketével szedett. Két ellentétes szín, amelyek vonzzák egymást, és nagyon jól mutatnak egymás mellett.

A hátsó oldalon a dalok listája látható, magyarul és angolul egyaránt. A zeneszerző és a szövegíró neve is olvasható, ám róluk majd később. Feltüntették még a kiadót és a fő támogatókat is. A borító belső felén Adamis Anna szövegíró és Szekeres Géza zeneszerző neve és portréja látható. Elég volt csak elolvasnom az Adamis nevet és tudtam: a prózában nem fogok csalódni, az ő személye garancia a tartalmas versekre. Megismerkedhetünk még a közreműködők névsorával és minden egyéb technikai információval is. A cd lemezt kiemelve szavak fonódnak egymásba, olyan, mintha egy selyemtapéta lenne: világos és sötét szavak kavarognak, mosódnak egybe.

A füzetecske belső lapjain a dalok szövegeit mellékelték, hasznos dolog ez, hiszen ezek igazi versek, amelyek önmagukban is megállják a helyüket, mégis minden sorukban Varga Miklósról szólnak. A lemezhez a kiadó mellékelt egy kis lapocskát is, amelyen megköszönik, hogy az eredeti album vásárlásával támogattuk a művészt. Ha pedig még az adatainkat is megadjuk és visszaküldjük nekik, –plusz a szerencse is mellénk áll–, akkor egy cd csomag boldog tulajdonosai lehetünk.
Mindent összegezve: igényes, művészi és praktikus „öltözetet” kapott a szólólemez, nekem azonban nem tetszik. Nagyon egyszínűnek találtam, túl sok benne az aranysárga. Egy ilyen sokszínű és sokoldalú előadónak szerintem egy kicsit több fantáziával megáldott borító dukálna.

Vad, szabad, varázslatos, személyes, életszerű
A lemez első dalának címe egy kérdést fogalmaz meg: Meddig mondjuk még? Ám a refrén sokkal inkább egy felkiáltás, egy lázadás: „éhes vagyok, szeretetre, éhes vagyok szavakra”. A szöveg lázad, kérlel, és ezt támasztja alá a hangszerek zsongása is: az elektromos gitár pontosan kifejezi az a káoszt, ami az énekes lelkében dúl.

A következő felvétellel megidézzük a múltat, merengünk a távolba. Megnyugtató, erőt adó a vers, amihez Varga Miklós hangja remekül simul: szinte látjuk magunk előtt, ahogy egy sötét szobában ül, kezében borospohárral. Üzenetet is közvetít, amit sokszor kedvem lenne kiabálni: „… bízzál magadban és meg ne bánd, hagyd, hogy az élet sodorjon tovább…” Azonban a nosztalgiázás elől soha, senki nem menekülhet el…
Az album címadó dala következik, amelynek zenéje a legjobban megérintett. Valahogy a lüktetése, a vokál és a gitár játéka tetszett meg benne. A művész számomra itt volt a legeredetibb, az a határozott, őserejű előadó, akit én megismertem, elképzeltem. Jó kis rocknótáról van szó, ütemes, jól énekelhető, könnyen megjegyezhető refrénnel.

A négyes sorszámú dal kifejezi, hogy bármi is történjen, soha nem leszünk egyedül és a rossz után is mindig jó jöhet. Ahogy a visszhang is visszatér hozzánk, az énekkar is úgy kíséri a főszólamot. „Az élet nem egy dal, de nekünk szól”, ez az a sor, ami nagyon is igaz, talán jobban is, mint abba sokan belegondolnak.

Fényre vár a fény. Érdekes és gondolkodásra sarkalló cím, ahogy a zene is ezt sugallja az elején: meghúzódik a héttérben, szinte csak a dobot és a szaxofont lehet hallani. Varga Miklós hangja játszik, mereng és bíztat: ne add fel önmagad, mert fényre vár a fény.

Mintha egy musicalbe lépnénk a soron következő dalban. Látom magam előtt a színpadot és az ott sorakozó embereket; mindazokat, akiket felsorol a szöveg:„Itt vannak mind.” Az elektromos gitár szintén főszerepet kap:„rockossá” teszi a dalt. Hozzáteszem: nekem ez dal tetszett legkevésbé az albumról. Valahogy nem érzem át belőle sem a zene sem a szöveg erejét…

„Csak egy szóra még” – hányszor hangzik el nap, mint nap ez a röpke mondtad? Megszámolni is nehéz. A nóta azonban nem mindennapi. A dal refrénje gyönyörű, mind szövegében, mint zenéjében. A szaxofon úgy kíséri az énekest, mint felhőket a szél. Ahogy a vers, úgy a hang is könyörög: bármennyire is nehéz az élet, azért bíznunk kell, mert „vannak szép napok, s van egy angyalod, bárhogy is élsz–„…

Nagyszerű és nagyon egyszerű dologról szól a következő felvétel, méghozzá az együttlétről. Régi közhely már, hogy az ember társas lény, és mégsem tudjuk elhinni. Varga Miklós szánkba adja a szavakat: „Egyszerűen szükségem van rád!” Gyakrabban kellene használnunk nekünk is ezt az egy mondatot. Együtt pedig sokkal könnyebb élni, együtt még a rossz sem olyan rossz, a jó pedig egyszerűen csodálatos. Az akusztikus gitár mesteri játéka zárja le a felvételt, elringat, majd hirtelen abbamarad: úgy, ahogyan az élet is…

Férfias dal következik, zsoldosokról szól, méghozzá az élet zsoldosairól. Mert lehet bármilyen kiképzett egy katona, lehet bármennyire jól felszerelt egy hadsereg, az élet akkor is sokszor megoldhatatlannak tűnő problémák elé állít bennünket. A dob a háttérben, mintha egy menetelő seregnek adná meg az ütemet: az élet zsoldosainak diktálja a tempót…

A húrok közé csaptak! Lüktető ritmus, elektromos gitár bőven található. A szöveg pedig hozza a lázadás: „Nem kell az emlék, törjük szét!” Igazi, pergős rocknóta...

Az album utolsó dala lezárja az egész korongot. Címe: „Szívem még varázsra vár” .A hangszerek játéka visszafogott, kiemeli az előadó tiszta, jellegzetes hangját. Üzenetet tartalmaz: hív minket, hogy tárjuk ki a szívünket és akkor talán minden rendben lesz, akkor talán megnyugodhatunk…

Minden tekintetben profi, hangsúlyos szövegekkel
Azt kaptam, amit vártam: remek, profi albumot, amelyet az ember akkor is elvár Varga Miklóstól, ha igazából nem ismeri pályáját. Nem ismertem én sem, de nem csalódtam. Energikus, férfias, igazi hangszerekkel előadott, rockkos, érzelmes, sokszínű lemezzel jelentkezett. Mindenkire hatással kell hogy legyen. Mert ha valaki meghallgatja ezt a korongot, valami biztosan megérinti róla. Vagy éppenséggel kompletten az egész: a hang, a zene a fülét, a szöveg pedig a szívét. Nálam ez utóbbi dominált, a versek ez egyszer jobban megfogtak, mint a zene.

Havassy Anna Katalin

[2006.11.29.]