A koncert érdekessége tehát, hogy Yonderboi a lemezbemutatója óta nem lépett fel idehaza úgy, hogy ő lett volna a fő produkció, csak mint valamilyen fesztivál programjának a része. A kibővített zenekar, vetítés és Bozsik Yvette Társulat koreográfiája tette érdekesebbé az „előszilveszteri zenei show”-t.

 

A kilenc fős "supergroup" tagjai: Szőcs Gergő (dobok), Schrank Doma és Ábrahám Zsolt gitárosok, Kuczora Edina és Szűcs Krisztián énekesek, Zságer Balázs billentyűs hangszerek, DJ Bootsie (scratch) és Márkos Albert (cselló). Varga Vince pedig a kivetítőn látottakért volt felelős.

 

Sikoltoztak és kiabáltak

A szokásostól kicsit eltérő produkcióra sokan kíváncsiak voltak. A Jövő Háza Teátrumába sajnos nem fért be mindenki: hosszú sorok kígyóztak, mikor bejelentették, hogy „elfogytak a jegyék és sajnáljuk...” A koncertkezdés csúszott egy kicsit (majdnem fél órát), a mellettem várakozó tinilányok már nagyon nem bírták: sikoltoztak és kiabáltak. Hmm.. Yonderboi, mint tinisztár. Háát, egy kicsit furcsa ezt így kimondani (leírni), de valóban: mintha a Robbie Williams-et várták volna. Nem tudom a magyar elektronikus zene hőse, mit szólna ehhez, de gyanítom minimum furcsán nézne.

 

A zenekar tagjai végre felmentek a színpadra. Mindenki elfoglalta a helyét, az énekesek még sehol, az első pár instrumentális számnál nem is volt szűkség rájuk. Az All we go to hell-el kezdtek: varjúkárogás, cselló és hip-hop alap. Teljesen jó kezdés, ez már megmozgatta a közönséget. Majd következett az Amor, ami szerintem a legjobban hasonlít az első album hangulatára. A dal lassan indul, de a massive-attack-es fordulat után nagyon lehet rá a fejet rázni.

 

Itt ki kell térnem arra, hogy ha valaki a Splendid Isolation lemezt meghallgatja, az egy dolog. Koncerten viszont teljesen máshogy szólnak a dalok. Sok hallgatás után, még mindig nem éreztem, hogy az új album sokkal gyorsabb és táncolhatóbb lenne, mint az első. Mindaddig, amíg meg nem hallgattam koncerten is őket. Itt vehető észre igazán a különbség: sokkal nagyobbat ütnek, valóban táncolhatóak, sőt mi több, nagyon lehet pörögni rájuk.

 

A koncert menetére jellemző volt, hogy az instrumentális és az éneklős-gitározós számok váltogatták egymást. A színpadon először a Heaven Street Seven énekese, Szűcs Krisztián jelent meg, következett a Badly Broken Butterflies. Ezután befutott Kuczora Edina is, aki éppen odaért a fellépésre. Fogadni mernék, ha lesz még kislemez az albumról, akkor az a Love Hides lesz: nagyon illeszkedne az eddigi maxilemezek (Were you thinking of me, People always talk about the weather) sorába.

 

Szerény mosoly

A dalok színpadi megszólalását nagyban feldobja Szőcs Gergő dobolása, és az élőben megszólaló cselló, Márkos Albert kezelésében. Fogarasi a színpad közepén áll egy laptop és pár tekergetős cucc mögött. Folyamatosan figyelte a közönség reakcióit: szerényen mosolygott, visszaintegetett és minden dal után megköszönte a tapsot. Egyre jobban fel is oldódott: elkezdett táncolgatni és néhány számnál, mikor nem volt dolga a samplerrel ütögette a tamburinját.

 

Zságer Balázs (Zagar zenekar frontember) is láthatóan élvezte a bulit. Néha ő is bepörgött és állva csépelte a billentyűket. Furcsa, de valamiért róla mindig Jimi Tenor jut az eszembe (ez persze nem sértés). Egyedüli negatívumként Dj Bootsie scratcheit tudnám megemlíteni. Nem a milyenségükkel volt baj - Bootsie az egyik legjobb „lemezszaggató” dj -, hanem inkább azzal, hogy nem igazán érvényesültek.

 

A Splendid Isolation albumról lényegében bemutatták az összes számot, három szerzeményt hallhattunk az első lemezről is: a Road movie-t, a Papadam-ot és természetesen az első nagy sikert, a Riders on the storm-ot. Picit mintha ezek a számok is pörgősebbek lettek volna a színpadi változatban.

 

Különleges érzést váltott ki

A koncert egyik csúcspontja Were you thinking of me volt, amit mindenki énekelt és azt a különleges érzést váltja ki az emberből, amikor „feláll a hátán a szőr” :) Ez a dal nagyon eltalált: jól is szólt, minden a helyén volt: az ének, a gitár...minden. Az ember lelkének simogató érzés, hogy ez magyar termék, és a világ bármely pontján megállja a helyét (ugyanez a magyar fociról nem elmondható).

 

A show-hoz hozzátartozik, hogy a kivetítőn a zenékhez készült mozgóképek pörögtek, ami ellensúlyozta, hogy a színpadon a zenélésen kívül nem történik más (de miért is történt volna, amikor a zene is elég volt, ez sajnos nem minden zenekarnál van így).

 

A legújabb kislemez a People always talk about the weather már a ráadások között került sorra. A Visszatapsolás után megjelentek a színpadon a Bozsik Yvette Társulat táncosai és bemutatták a dalhoz készült koreográfiát. Ez nagyban feldobta a színpadképet és rendkívül érdekes is volt; arról nem beszélve, hogy illik a produkció a zenéhez. A ráadások után zenekar-bemutatás, meghajolás, elköszönés, taps.... és még egy ráadás. A közönség alig akarta elengedni a fiúkat (és a lányokat).

 

Az összeszokott csapat

A zenék azért nagyban hasonlítottak a lemezen hallható változatokhoz, de a kiváló csapatnak és a folyamatos turnézásnak köszönhetően mindenki hozzátett azért valamit. Ezek a kis improvizációk, beszúrások, ütemváltások nem változtatják meg a dalt, de kétségtelenül feldobják, néhol igazán megerősítik az előadásukat. Látszik/hallatszik, hogy összeszokott a csapat.

 

Összefoglalásul: büszkék lehetünk erre a produkcióra, hiszen Európában is nagy sikert arat: a mernyei srác körbeutazza a világot és mindenhol megmutatja, hogy mifelénk azért nagyon okos zenék is vannak, amelyek felveszik a versenyt bármilyen külföldi produkcióval. Sőt még le is nyomja őket :)

 

- nagymester -