Presser az ütős hangszer mögött - Irány Európa a Heaven Street Sevennel?
Különleges koncerttel örvendeztette meg rajongóit a Heaven Street Seven. Ahogy Németh Róbert basszusgitáros interjúnkban ígérte, feledhetetlen s megismételhetetlen formában hallhattuk-láthattuk az együttest az ország egyik, ha nem legkorszerűbb koncerttermében.
Az egy éve európai elismerésben részesült zenekar rövid időn belül második speciális fellépését adta a nagyérdeműnek. Decemberben a Jövő Házában saját kedvük szerint játszottak, akkor igazi buli hangulat jellemezte a teátrumot. A MűPa Fesztivál színház termében azonban kevésbé felszabadult, a helyszín presztízséhez illő komoly, tiszteletteljes légkör uralkodott.
Osztrák fiúk harmonikával A program este nyolckor kezdődött. Miután elcsendesült a nézőtér,
Pachman Péter televíziós műsorvezető lépett a színpadra. Üdvözlése után röviden beszélt az együttesről, majd elmondta, ő is nagy Heaven Street rajongó. Külön kiemelte, hogy a zenekar muzsikája szinte mindenkire hatást gyakorol, ezek a legkülönfélébbek, hiszen a szaksajtó számtalan különböző stílusba sorolja a formációt.
A rövid konferanszot követően hangszereihez vonult az osztrák Garish zenekar. A honi indie-szintér meghatározó formációja két gitárosból, egy basszusgitárosból, dobosból és természetesen egy énekesből áll. Utóbbi tag hangján kívül harmonika-játékával is meghatározza a zenekar hangzását. Számaikban az elektromos gitár mellett egy akusztikus gitár alakította ki a lírai hangulatot. A harmonika kicsit népies érzetet keltett, összességében energikus, friss, itthon üdítően újszerű zenét játszottak. Esetleges elkövetkező magyar koncertjükre érdemes elmenni, jó szívvel ajánlom őket. A műfajt vadul kedvelőknek pedig akár egy bécsi utat is megérhetne egy Garish koncert.
„Van valami a levegőben” Szólt a különleges koncert első száma, s igen, valóban volt valami a levegőben, mert minden lélegzetnél, minden hangnál megdöbbentett a színtiszta hangzás. A különleges hangszerelés keretében Szűcs Krisztián egy elektroakusztikus gitáron, míg Takács Zoltán egy hatalmas fekete hangversenyzongorán játszott. A Jappán becenévre hallgató billentyűs kibontott félhosszú hajával őrült zongorista látszatát kelltette. Szokatlan volt a dob-felszerelés is, míg Ábrahám Zsolt gitárja és Németh Róbert basszusgitárja a megszokott volt. A hangszerek azonban effektek és egyéb torzító-pedálok nélkül szólaltak meg, így létrehozva a tiszta, szép hangzást. Mindkét gitáros ülve zenélt, egyedül a basszusgitáros Robi játszott állva. Ábrahám Zsolt pedig még széken ülve is a legjellegzetesebb mozgású, kiállású gitáros a magyar zenei életben.
Olvasóink az említett interjúból is értesülhettek arról, hogy a fellépést vizualizáció is kísérte. Ahogy korábban, ez alkalommal is a Neo képi művésze, Babos Norbert és társa, Vágvölgyi Péter felelt a látványért. A világosítás gyakran elnyomta munkájukat, azonban a koncert második számához, az Astoriához készített vetítés külön sikert aratott. A számhoz illő, városban utazó képsorok mély nyomot hagytak a közönségben. Ezt követően a Mi a vacsi ma? és a Dunabeat című dalok következtek. Utóbbi nótát szinte mindig hallhatjuk koncerteken, az együttes kedvence, számukra egymagában jelenti az elmúlt bő tíz évet. A sosem hallott szelídséggel eljátszott Sajnálom és a Szív után pedig egy cseles megoldással egybeúsztatva hallhattuk a Mozdulj! és a 99% című témában is összetartozónak mondható számokat.
[2007.02.06.]
Hírek
