Supernow – a kulturális invázió nyitóestje

Hatalmas bulival kezdődött februr 3-án a Jövő Házában az idei Britmánia, az a programsorozat, melynek keretében a szigetország legkiválóbb művészei mutatják be tehetségüket kis hazánkban.

A ruhatári sor még a lépcsőkön kígyózott, a pultok előtt tömeg, mindenki az első sörére várt, vagy az emeleten játszó dj Goldierocks-t bámulta. Az All Saints és a Pussycat Dolls összes tagját együtt megszégynítő hölgy kivételes tehetséggel pakolta egymás után az elektronikus és kevésbé elektronikus zene gyöngyszemeit. A break és a britpop érdekes párosítás, néha elég furán álltak össze, de olyan ez mint a vodka-martini. Ki kell próbálni, nem is olyan rossz.

Már épp elkezdett mindenki ütemre bólogatni, mikor a mindenhol jelenlevő plazmatévéken feltűnt Ligeti Gyuri, elkezdődött a Puzzle koncertje. Itt jött a probléma. Másfél számba telt lejutni a tánctérre, de ott is a későn érkezőknek már csak hátul jutott hely, viszont itt legalább a bárpult közelebb volt, és ha már így alakult, pusztán szakmai kíváncsiságból, az árult sör minőségét is tesztelni kellet az eredmény: felelősségem teljes tudatában kijelenthetem, hogy azzal semmi baj nem volt. Szóval minden körülmény adott egy jó kis koncerthez épp csak a zene hallgatott el.

Két percen belül Patrícia állt a színpadon, Fabriciusszal, és elkezdődött az est nem túl kellemes, de annál hivatalosabb része. Pár perc ami leginkább középiskolai tanévnyitókra emlékeztetett.

A rövid beszéd után Nicola de Main divatbemutatója, az ilyen események minden kellékével. Ruhák amik valahogy a modern szobrászatot idézik, aztán pár darab ami tényleg jól nézett ki, színesek, szépek, sokat és keveset mutatók, modellek akik magasak, és iszonyúan ki vannak sminkelve, meg persze vékonyak is. Tizenpár éves lányok akik boroskólával a kezükben a „de szép” szókapcsolatot sűrűn használva tárgyalják ki, hogy akkor holnap melyiket is akarják megvenni.

Aztán megint ácsorgás, beszélgetés balra, jobbra, majd a közel negyed órás szünet után Yonderboi The Kings Of Oblivion nevű bandájával együtt színpadra lép. Ízelítőt kapunk az eddig megjelent albumokból, persze túlsúlyban a Splended Isolation van: Badly broken butterfly, Were you thinking of me? People always talk about the weather voltak a legmegyőzőbbek. Ők már többet játszottak mint a Puzzle, mégis háromnegyed óra alatt maradtunk ezzel a koncerttel is.

Ezután megint színpadszerelés következik, a szemfülesebbek az utolsó szám alatt megtámadták a pultokat illetve a mosdókat, aki nem így tett az bármennyire sietett is, lekésett a Ladytron első pár számáról, ami viszont őrületes nagy hiba. Eljött két lány és két fiú az electropop élvonalából, és megmutatták hogy hogyan kell bulit csinálni. Zúzós gitártémák, és lágy szintipop dallamok, Krafrtwerket idéző robothangok váltották egymást, megfejelve kicsit Brian Molkot idéző énekhangal, és jókora adag energival. Az est (talán az év eddigi) legjobb koncertje.

A koncert végeztével aztán a tömeg jelentősen megcsappant, Alan McGee-re, többek közt az Oasis felfedezőjére, nem voltak sokan kíváncsiak. Talán ők döntöttek jól. A középiskolás bulikat idéző számok (Yet - Are you gonna be my girl, Queen - Bohemian rapsody, Beatles – All you need is love, Guns N’ Roses – Sweet child o’ mine) gyorsan felzabálták mindenki lelkesedését, fél órán belül „hazamenős” hangulat lett úrrá a Jövő Házán. Goldierocks sokkal jobb választás lett volna a buli végére, bár ha a szervezők célja az volt, hogy a takarítók minél előbb elkezdhessenek dolgozni, nos akkor a legjobb megoldást választották.

A nyitóbuli egy egy hónapig tartó programsorozat előszava volt, úgyhogy tessék egy csésze tea mellett böngészni a Britmánia honlapját, és ha valami szimpatikusat láttok, akkor elő lehet venni a scotchot is, és irány a brit kultúra legközelebbi gyönygszeme.

-bd-

(fotó a Ladytron énekeséről. (c) Pál Anna)

[2007.02.06.]