Jay-Z visszatérése

Ismét egy nagy visszatérésnek lehetünk tanúi.

A kérdés pedig ez esetben inkább az, hogy egyáltalán visszatérés-e ez? Ugyanis hivatalosan bejelentett visszavonulása után egyből megjelent két Jay-Z lemez is. Az egyik a Linkin Parkkal, a másik a chicagoi R. Kelly-vel. Aztán nagyon úgy nézett ki, hogy Hova nem tud megülni azon a Def Jam trónuson, amit a nagy múltú New yorki kiadó ajánlott fel neki. Csak feltűnt itt-ott, hogy mikrofont ragadjon, akár csak egy versszak erejéig. Nos, most itt van a nagy durranás, amit valószínűleg már mindenki sejtett: a brooklyni legenda új albumot készített!

Semmit nem bíztak a véletlenre

A 14 trackes cd-n semmi nincs a véletlenre bízva. Nagymenő producerek csillogtatják meg tudásukat, és persze akad egy-kettő vendég is. A kezdő dal azonban nem azt hozza, amit egy ilyen kaliberű mc-től várna az ember.

Az éjszakai hangulatú, lágy, jazzes hangszerelés kissé kiábrándítólag hat az emberre. Jay-Z álmosan löki a rímeket, és még az is felötlik bennünk, hogy ez a fickó elfelejtett rappelni. Aztán az utolsó pillanatban úgy jön az „Oh My God”, mint egy mentőangyal. Just Blaze-nek köszönhetően ez az alap már igencsak ütősre sikeredett. Igazi induló. (Kár, hogy nem ezzel kezdődött a lemez.)

Aztán jön a címadó dal, amely az előző szám lendületét viszi tovább. Majd a „Show Me What You Got”, a korong első kimásolt maxija. A nótában felhasznált hangminta mindenkinek ismerős lehet, ha máshonnan nem is, de a Wreckx-N-Effect „Rump Shaker” című klasszikusából biztosan. Az ezt követő „Lost Ones”-ra tulajdonképpen fel sem figyelne az ember, ha nem Dr. Dre készítette volna ezt a harmatgyenge alapot. Szégyen, hogy egy ilyen szintű produkciót ki mer adni a kezéből ez a sokak által félistenként tisztelt comptoni forma! Jön aztán John Legend refrénjével a „Do You Wanna Ride”. Kellemes, de semmi egyéb. Majd egy újabb Dr. Dre producerálta töltelékszám („30 Something”), és az „I Made It”-nél már ott tartunk, hogy lassan elalszunk.

Beyoncé is feltűnik

Az „Anything” végül is megmenti a lemezt. Pharrell vicces össze-vissza ritmusa, és Usher refénje felrázza a hallgatót. A „Hollywood”-ra keresztelt dalban feltűnik Beyoncé, Jay-Z kedvese. Majd egy újabb Dr. Dre alapú nóta („Trouble”), ezúttal a jobbak közül.

Örömmel konstatálhatjuk, hogy végre van valami ötlet is a nótában, és nem azt a két hangszert süti el már megint Dre, ahogy azt tette szinte minden dalában az elmúlt 6-7 évben. A „Dig A Hole” a lemez egyik legötletesebb darabja.

Az újabb Dre nótát is tudomásul véve pedig elérkezünk a befejezéshez. Na de milyenhez! A „Beach Chair” címet viselő 14-es track Művészet, a szó legszorosabb értelmében. A ritmus olyan kemény, hogy lerepíti a fejed, a refrén olyan lágy, hogy elolvadsz, Jay-Z pedig olyan jól rappel, mint még soha!

És most a kérdés… Vajon érdemes volt-e visszatérnie New York királyának? Nos, anyagiak szempontjából mindenképpen. Ha valaki megszokja az aranyéletet, az nem könnyen mond le róla. Ha a töméntelen lóvénak, és a bármire kapható grouppie-knak annyi az ára, hogy feldumál egy anyagot kb. 1 hónap alatt, akkor igencsak megérte újra belevágni.

De hogyan kerül ki mindebből a rajongó? Egy karrier lezárult, és mégsem. Nem csoda, ha átejtve érezzük magunkat. Kicsit elhúzzuk a szánk szélét, de néhányszor biztosan meghallgatjuk ezt a néhol hatalmas, néhol siralmas Jay-Z lemezt.

- Hóember -

[2007.02.15.]