Tél tábornok sem tudta megakadályozni a „kisegyüttes” nagy játékát

Minibuli a Városligeti Sörsátorban

A hűvös, esős időnek köszönhetően ezúttal elmaradt a szokásos előzenekar és - mint az a későbbiek folyamán kiderült – a félidő is.
Nagyjából ¾ 9 magasságában Ádám szájához emelte legendás ezüstfuvoláját és kezdődhetett a testet-lelket melegítő borzongás: „tü-tü-tü-tü-tü-tü-tü- vibeeee!”- hangulatalapozó blues ritmussal, Ádi bácsi és Karcsika szólóival indult a Hívj Fel című örökbecsű, majd, hogy Attus is bemutatkozzon következett A Szőlőhegyek Fura Ura egészen gitárhúrszakadásig (amely mintegy keretbe foglalva a koncertet, megismétlődött a Mexikóban is a mélygitáros nagy-nagy bánatára..).

A rövid restaurálás alatt Török bácsi improvizált egy hátszőrfelállítót és máris a Lusta Blues-t élvezhettük. Emberek, ez nem semmi egy nóta! Lassú, feszes, bluesos ritmusszekcióra épülő, félig-meddig rögtönzött szöveg, majd Karcsikától egy fokozatosan ívelő zongoraszóló és a szám a végére egy vad, energikus őrjöngésben éri el a csúcspontját.

Bár az időjárás ezúttal nem fogadta kegyeibe a nagyérdeműt, mégis – nem túlzásként – igencsak szép számmal megjelentek az elmaradhatatlan Fantársak és meglepetésemre, az olyan „idegenek”, akik itt a Sörsátorban találkoztak először a Kisbandával és bizony azóta jönnek.

Érdekes dolog ez. A mai, médiában agyonsztárolt, tiszavirág életű, műanyag előadók mellett, bizony nem kis dolog fennmaradni, pláne már 37 esztendeje, de, ha a zenekar vezető foglalkozása saját neve, azaz Török Ádám – aki énekel, szöveget ír, zenét szerez, a nap 24 órájában menedzseli magát, koncerteket szervez és a színpadra kiállva vehemensebb, energikusabb, mint az ifjú titánok – akkor értehető, hogy ez a ZENE, bizony megfogja az igényes, szépre-jóra fogékony közönséget.

A műsorra visszatérve: ízelítőként jött a vadonat új, még „ropogós”, pár hónapja megjelent albumról az Éjszakai Harcos és a fiúk arspoéticájaként a Zene él tovább, amely a végén fokozatosan és tudatosan elhalkulva teret engedett az egyre lelkesebb közönség – ismét nem túloztam – ritmust erősítő tapsának, miközben Ádám, idős, fekete blues előadókat megszégyenítően „saflézott”, azaz szájdobolt és rögtönzött blablákkal erősítette a ritmust.

Ilyen tetőpont után mi is következhetett volna, mint a jó, öreg, „korhadt” Gőzhajó.  Ez a dal a repertoár egyik csúcspontja, a progrock zene legjava, az örömzenélés netovábbja: hosszú, egyre erősödő, hörgésekkel spékelt futam a fuvolából, majd Karcsika „géppuskasortűzszerű”, kreatív, lendületes, virtuóz szólója, amilyet talán csak a nagy példakép Chick Coreától hallhatunk, zárásként pedig két, röpke basszerriff, hogy az eredeti dallamvezetésbe visszatérjen a motívum.

Ezután jött a másik csúcspont, mondhatni a zenekar himnusza a Vissza a Városba című elmaradhatatlan, megunhatatlan ballada Ádám feldühödött oroszlánokat is túlsüvítő, erőtől duzzadó, rekedt ordító énekével. Akit itt nem ráz ki a hideg, az egyszerűen otthon felejtette a lelkét.
A közönség interaktív, „Kodály módszeres” bevonása és a zenekar bemutatása után a hetvenes évek disco korszakának hadat üzenve a kemény, feszes Fekete Gép következett és ugyancsak ez időből származó Kolduskirály, majd, „ha már úgyis a királyoknál tartunk jöjjön egy lovag is: Kereszteslovag, igeeeeen!”- harsogta Török bácsi.

A dal végi katartikus és látványos „öngyilkolás” után a Blues Idők Jönnek Megint című rock and rollban támadtak fel a fiúk és alapozták meg az amúgy is forrongó hangulatot, hogy a Messze ide Mexiko világzenéje már csak hab legyen a tortán.

De ennyivel nem úszta meg a Szjupörgrup, eleget kellett tenni az újabb vastapsnak, hát mit csináltak? Azonmód rögtönöztek egy dalt. Pinyóka és Attus alapjára ráimpovizált ki-ki egyet-egyet, tiszteletet és ámulatot kiváltva még azokból is, akik nem kedvelik e műfajt, mert ahogy azt Z’bá – jeles, ősi Mini fantárs is említette – „a Mini négy alappillére: a pontos alap, a jazzes improvizációk szabad szárnyalása, az örökzöldek műsoron tartása és a jam sessionok”.

Ki kedveli ezt a megunhatatlan és elnyűhetetlen zenét, vagy csak sörözgetni szeretne barátaival munka után, látogasson ki, érdemes! Tudjátok, városligeti Mini buli minden csütörtökön: „mert a legendás hang mindig visszatér: az ezüstfuvola és a zongora..”

Gyertek, próbáljátok ki, nem bánjátok meg.

Laci Funsir

(A képek a Sörsátor nyitóbulin készültek)

[2005.06.10.]