10+1 R&B lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz – VI. rész

Végül, de nem utolsósorban: Az Yet: Az Yet című lemeze és akik lemaradtak...

Az Yet: Az Yet - LaFace, 1996

12 varázslatos ballada egy philadelphiai ötöstől, akik 1996-ban egyetlen lemezzel és slágerrel Grammy-jelöltek, multiplatina megasztárok és halhatatlanok lettek. Különös lehet, hogy listánk bonusz adalékaként egy tulajdonképpeni „egyszámos” együttes szerepel, mégis a tehetségek ilyen ritka együttállása örökre magával ragadta a fekete ének szerelmeseit. Az Az Yet formációjában minden együtt volt, ami a szótárban a vokálcsapat definíciója alatt szerepel: egy átütő basszista, egy született zseni a frontember, Marc Nelson személyében, további három példátlan hang, mindez együtt úgy szólal meg, hogy azon a zene csupán elenyésző körítés.

Nem mellesleg a sikerhez kellett, hogy a srácok demoja Kenneth „Babyface” Edmonds kezében landoljon, aki gondolkodás nélkül szerződést ajánlott az öt fiatalnak, akiket a mai napig minden idők legtehetségesebb R&B garnitúrájaként emleget.

Női szem nem maradt szárazon, amikor 96-os megjelenésekor a szett első kislemeze, a „Last Night” bejárta a zenecsatornákat, és hetekig US no.1 slágerként állt a listák élén. Néhány hónappal később a Chicago „Hard To Say Im Sorry” c. felvételének átirata hasonló fogadtatással vitte tovább a Yet hírét. Az album további nótái, mint a „Through My Heart”, az „Every Little Bit Of My Heart” vagy az „Inseparable Lovers” Babyface és L.A. Reid mellett Jon B. és Brian McKnight produceri/dalszerzői képességeit is megvillantják.

Az Az Yet csapatából, mint utóbb kiderült, egyetlen dolog hiányzott, a kölcsönös megértés. Ahogy azt más együttesek esetében tapasztaljuk, a frontember, Marc Nelson kisvártatva szólólemezt készített, sikerei azonban messze-messze alulmúlták a korábbiakat. Az Az Yet nevet ma viselő összeállításban Darryl Anthony negyedmagával próbálja megismételni a megismételhetetlent.

... és akik lemaradtak (pedig lehagyhatatlanok)

Ambivalens érzéseink támadtak, mikor a kész listára pillantottunk. Egyrészt tudtuk, hogy sikerült tíz olyan lemezt felvonultatni, ami örökérvényű, az R&B-hez közelállók körében elismert alapmű, mégis a helyhiány miatt kompromisszumokat voltunk kénytelenek kötni ez pedig egyet jelentett néhány LP kényszerű lehagyásával. A következő pár sorban zárásul azokról az előadókról beszélünk, akik a hosszas huzavona után mégsem kerültek szelekciónkba, de, ha másképp ébredünk aznap reggel, lehet, hogy az ő korongjuk áll az első 10 pozíció valamelyikén.

Többször tettünk említést a producer/dalszerző Babyface-ről, akinek neve egyet jelent az igényes, időtálló R&B muzsikával. 20 éves pályafutása alatt kiadójával, a LaFace Records-cal a stílus történetét meghatározó előadók számára nyújtott biztos hátteret, hatása szólóelőadóként is erőteljes. „The Day” és „For The Cool In You” c. nagylemezei jelentek meg a legjobb 10-be szánt alkotások között, a későbbiek során azonban úgy gondoltuk, a dalszerzőként 3 albumon is aktívan közreműködő Babyface-t ezúttal szólóban nem szerepeltetjük.

A LaFace atyáskodása alatt bontogatta szárnyait az R&B fősodrának ma talán legismertebb énekese, Usher Raymond is. Két munkája, az 1997-es „My Way” és 2001-ben megjelent „8701” is sikert sikerre halmoztak, olyan világszerte listavezető kislemezekkel, mint a „Nice & Slow”, a „You Make Me Wanna”, a „U Remind Me” vagy „U Got It Bad”. Nálunk ezúttal nem kaptak helyet.

Nem kapott helyet a műfaj egyik legsikeresebb fehér bőrű alkotója, Jon B. sem, akinek korongjai független produkcióként is milliószámra fogytak. A top 20-ban megjelenő „Cool Relax” és „Pleasures U Like” a tíz közé már nem tudta magát beverekedni, Keith Sweat self-titled LP-jéhez hasonlóan. A nemsokára friss anyaggal a nagyközönség elé lépő Joe is lecsúszott a végelszámolásnál: a karrierindító „My Name Is Joe” és a későbbi „All That I Am” valamelyike masszívan feltűnt a készítők 20-as csoportjaiban.

Brian McKnight és Johnny Gill, Kevon Edmonds és Van Hunt, Anthony Hamilton és Montell Jordan, K-Ci & Jojo és Jaheim, a Dru Hill, bonusz lemez előadójaként pedig az etalonnak számító Horace Brown neve merült fel mindazokon kívül, akikről már szóltunk korábban.

Jackson & Bisop

[2007.04.17.]