Hernádi Juditban valóban van valami - Ráadásul jó

Voltam már nem egy koncerten életemben, amelyre bőven elegendő lett volna akkor megérkezni, amikor másodszor aludtak ki a fények... Sőt. A koncertek legtöbbjének koreográfiája úgy él emlékezetemben, hogy egy lendületes, izgalmas, látványos kezdés után – amely max 2-3 számig tudta fenntartani a katarzis élményét – egy mérsékeltebb időszak következett, mialatt végig tudtuk, hogy legkedvesebb nótáinkat a ráadásban halljuk majd felcsendülni. Már csak ezért is nagy reményekkel telve tettem be a lejátszóba Hernádi Judit Ráadás című lemezét.

Stílusosan szép arany-születésnapi meglepetés volt ez a tavaly elkészült korong a művésznőtől önmaga és mindannyiunk számára. Arra, hogy ne sikerülhessen félre a birthday-party, a meghívott vendégek jelentettek garanciát. A szerzők között olyan nevekkel találkozhatunk, mint a felsorolhatatlanul gazdag életrajzzal rendelkező Bereményi Géza vagy Döme Zsolt akik így együtt négy dal elkövetői voltak e válogatásban. Utóbbinak ugyanakkor további négy szám zenéjét is köszönhetjük. Egy-egy szál virággal jelent meg a Wolf-Szenes szerzőpáros (akiknek Szomorú boldogság című száma a 80-as évek táncdalfesztiváljainak – jobban sikerült – dalait idézte), a Tolcsvay-Bródy halhatatlan és megunhatatlan duó, valamint Bergendy és Verebes Istvánok csakúgy, mint a térben és időben is távolról érkezett Leonard Cohen. De Cseh Tamás és Komár László hangját is felfedezni véltem a forgatagban. A felsoroltak nagyságát percig sem vitatva én mégiscsak az Oroszlánokat preferálom. A számomra legkedvesebb ráadások ugyanis Oroszlán Gábor és/vagy Oroszlán György remekművei. Közülük is az én kis házi toplistám élén a De szép volt szerepel.

Természetesen ha már a kiadvány alcíme „a legjobb felvételekből válogatva”, akkor nem hiányozhatnak róla azok a dalok, amelyek a művésznő zenei védjegyei. A Van bennem valami, a Sohase mondd és a Ha kedd van (megjegyzem, mindhárom Döme produkció) a legfényesebb gyertyák a szülinapi tortán. A legfényesebbek abban az értelemben, hogy ismertségük okán ezek tűnnek fel elsőként a CD-t forgatók szemében, de mint arra már utaltam, számomra nem a legkedvesebbek. Nyilván már túl sokat hallottam őket ahhoz, hogy amikor most újra felcsendülnek, akkor a lejátszó ismétlő gomjához nyúlnék, hogy egyből repetát kérjek belőlük. Nem így a Bereményi szövegek megzenésítése kapcsán. Azoknál éppen hogy a második, harmadik hallgatás után állt össze a kép és váltak szerethetővé.

Mondd, hol van a sok virág

Külön blokkot jelentenek azok a dalok, amelyekben Hernádi Marlene Dietrich reinkarnációjaként jelenik meg (nem is tudom, a művésznő büszke lenne, vagy tiltakozna ezen párhuzam említése okán). A Mondd, hol van a sok virág esetén nem is kell magyaráznom a kapcsolatot Dietrich kisasszonnyal. Részben igaz ez a Lili Marleen c. számra is. Habár Norbert Schultze katonadalát (amely a szövegíró Hans Leip két szerelméről, Liliről és Marleenről kapta címét) eredetileg nem Dietrich, hanem egy bizonyos Lale Andersen énekelte, később mégis a sorrendben második világégés korszakának szexszimbóluma tette azt halhatatlanná. A harmadik dalt már csak én sorolom – leginkább hangulata és hangszerelése miatt – ebbe a blokkba, a direkt kapcsolat kevésbé fülön csíphető. Persze ha nagyon akarom,... A Madár a dróton annak a Leonard Cohen-nek a műve, aki éppen négy évvel a Lili Marleen megszületése előtt és öt évvel Dietrich talán legismertebb filmje, a Kék madár elkészülte után látta meg a napvilágot. (Még ha mindez nyilván véletlen is, mégiscsak figyelemre méltó. Csakúgy, mint az a szépséghiba, hogy a kiadvány készítői konzekvensen rosszul tüntették fel a borítón, a kísérő füzeten illetve a CD-n is az előbb említett Lili Marleen címet. Valószínűleg éppen Dietrich kisasszony keresztneve zavarta össze őket.

Hernádi Judit tud énekelni?

Ami nagyon nem tetszett a dal közül, az egy feldolgozás volt. Számomra sokadszor nyert bizonyítást, hogy kellő körültekintéssel szabad csak hozzányúlni régmúlt idők kincseihez és nem feltétlen válik hasznukra, ha letöröljük róluk az évek, évtizedek porát... Így volt ez a Fonográf 1977-es, Jöjj kedvesem című dalával is. Az ilyen tökéletes klasszikusokat legfeljebb a Zorallnak szabadna újragondolni, hogy tökéletesen új köntösbe (vagy méginkább talpig bőrbe) öltöztetve tegyék azokat újra tombolhatóvá egy új, talán ma még kevésbé nagy generáció igényei szerint. Azonban Hernádi Judit hangja, vagy az új (2002-es) hangszerelés nem adott semmi pluszt a számhoz. (Ha már itt tartunk, bár ez talán durván hangzik, de én nem gondolom, hogy Hernádi Judit tud énekelni. Ugyanakkor van egy speciális, érdekes, férfiasan mély hangja, ami élvezhetővé teszi egy sor, leginkább sanzonszerű dal befogadását, vagy mondhatjuk úgy is, történetek zenés formában történő elmesélését. A Megasztárban vélhetően nem állta volna meg a helyét a különböző stílusok forgatagában, de szerencsére ezen a lemezen sem próbál meg rock and rollt, jazzt vagy metált énekelni. Ezért túl szigorú lenne azt mondani, egy színésznő, lett légyen bár szakmája legjobbja, ha mindenáron a zene felé kacsingat, akkor is legfeljebb Strindberget játszhat.

Végezetül egy kis játék. Helyezzük a kiadványt a számok tükrébe! A dalokat 2 db 6-os és egy 8-as csoportba sorolhatjuk. Az első (82-es) Hernádi lemezről 8, a másodikról (1983) 6 szám szerepel, és ugyancsak 6 olyan dalt sorolhatunk fel, amely szólólemezen most először jelenik meg a művésznő neve alatt. (Dícséretes harmóniát alkot, hogy minden negyedik szám ilyen, valamint a 2. és a 18. (=20-2).) Ha tehát három számot választanék, amely jellemzi a kiadványt, az a 2. a 8. és a 6. lehetne. Mit gondolnak ezek után, hány kilométer a Hernád folyó teljes hossza? A helyes megfejtőknek elárulom, hogy összességében miként vélekedek a kiadványról. Szerintem alkalmas a vélhető rendeltetésére. Ha egyetlen Hernádi CD-t szeretnénk megőrizni unokáink számára egy fél évszázad mementójaként, akkor ez lehet az.

Balázs András

[2007.05.16.]