Jessica Simpson számára az éneklés sem „nagy ügy”
Régebben azon a véleményen voltam, a Simpson család szeretete erősen hangulat kérdése. Vannak pillanatok, amikor Bart minden újabb csínytevése vagy Homer (Jay) gyerekessége felhőtlen szórakoztatást nyújt, máskor képtelen vagyok két percet kibírni a társaságukban.
Azzal a Simpsonnal viszont, akivel legújabban kerültem - meglehetősen egyoldalú - kapcsolatba egy kicsit másként vagyok. S bár lesz, akinek ezt hiába is bizonygatom, nem csupán x-y-z koordinátái miatt. Még ha kétségtelen is, hogy Jessica „csomagolásában” könnyebb eladni a tehetséget. Ha valakit így emlegetnek : „golden hair-golden voice”, és nem is teljesen alaptalanul, annak látszólag tényleg csupán a világra jövetel pillanatai okozhattak némi nehézséget.
Még ha esetleg az igéző szempáron akad is meg a szeme a CD pultok előtt vadászóknak, ha a jó értelemben vett disco zenét szeretik, komoly csalódás a korong meghallgatása után sem éri őket. Ugyanakkor itt jegyzem meg, hogy jóllehet egyetlen jóérzésű férfiembernek sem lehet kifogása egyik kép ellen sem, amely a borítót gazdagítja kívülről és belülről egyaránt, összességében az legkevésbé sem harmonizál a beltartalommal. A „fényképalbum” igen vonzó lenne bármelyik divat vagy reklámügynökség számára, azonban a fotók alapján legkevésbé disco-zenét vártam, sokkal inkább egy jazz, jazz-rock, esetleg country-rock albumot párosítottam hozzájuk előfeltevéseimben.
Hosszabb időt töltött énekléssel, mint filmezéssel Ha a százezres kérdést így fogalmazná meg a kvízprofesszor ma esti műsorában : „Mi a foglalkozása Jessica Simpson-nak?”, vélhetően szignifikáns különbség mutatkozna a közönség válaszai között a színésznő javára. Pedig a fiatal kora ellenére termékeny texasi szőkeség pályafutása során hosszabb időt töltött énekléssel, mint filmezéssel. Diszkográfiája is hosszabb, mint filmes dicsőség-lajstroma. Persze az is biztos, hogy az elmúlt három év alatt forgatott három filmjében nagyobb szerepet kapott megjelenése, mint énekhangja.
Teljes mértékben azonban nem hagyott fel eredeti foglalkozásával. Így miután a Hazárd megyeiek Daisy Duke-jaként lényegesen többen megismerték és tavaly még a hónap dolgozója címet is „elnyerte” :), nagyobb publicitást kapott legújabb (2006-os), A Public Affair című albuma. A legjobbkor, hiszen ezzel az albummal felülmúlta korábbi három útkereső próbálkozását. Sem a Sweet Kisses (1999) , sem a két évvel későbbi Irresistible, de még a 2003-as In This Skin sem volt annyira egységes és kiforrott, mint ez az album.
Úgy tűnik kora gyermekkora hosszan tartó befolyással volt a kis Jessica zenei pályafutására. Nem arra gondolok, hogy a templomi kórusban, ahol 12 évesen énekelni kezdett hasonló szenvedélyes és olykor visszafogott, mégis erőteljes szexuális túlfűtöttség jellemezte volna az előadásmódot, mint e lemezen. Sokkal inkább arra, hogy a nyolcvanas évek disco zenéjét ugyanis - amely lassan régmúltnak nevezhető idők homályából visszaköszön az albumon – legfeljebb úgy szívhatta magába első kézből, ha szülei nem találtak babysittert, amikor rájuk tört a szombat esti láz.
[2007.06.25.]
Hírek
