Latin est a Benczúrban

Langy nyáreste, suhognak a fák vérpezsdítő zene. Kell más?

Persze az elején csak egy sima koranyári latin estre készültünk. Ennek megfelelően, mañana felirattal mentünk és természetesen elkéstünk.  Azért még az első koncert alatt megkóstoltunk néhány délamerikai ételkülönlegeséget, mert a Benczúr ház amellett, hogy az adott zene néhány képviselőjét bemutatja, igyekszik egyéb érzékszerveinkre is hatni.

Az első zenekar, a Ñuca-llacta (nem tudom, hogy kell kiejteni, ne is kérdezzétek) volt éppen a színpadon ecuadori indián zenéjükkel. Pánsíp, gitárocska, dob. Ahogy azt évek óta megszokhattuk az Astoria aluljáróban. Ugyanaza a stílus (szerintem ugyanazok az arcok), kellemes populáris latin zene, El Condor Pasa és még sokan mások. Ezek szerint az aluljárók zenéje befér egy koncertterembe? Akkor idáig ezt miért nem láttuk?  Sebaj, nagyon élvezhető zenét játszottak. Még világos volt, és a közönség egy picit erősebb mint udvarias tapssal jutalmazta az előadókat. Lehetett volna úgy is szervezni, hogy ők  bejáratnál a nézők helyfoglalása alatt játszanak, de lehet, hogy ez már Hollywood, és mi meg itthon vagyunk, tehát leülünk, hallgatunk tapsolunk. Bemelegítőnek, hangulatbeállítónak  teljesen jó volt. Kis szünet, nasi, átállás.

És jön a Tango Esperimento. Ez viszont nagyon érdekes volt, és egy kicsit szokatlan. Az alapzene argentín tangó, de valahogy egy kicsit megmásítva, gondolom nomen est omen alapon egy kicsit kísérletezve, elhajolva jazzesebb irányokba. Ez valahol jöhet a zenészek múltjából, hiszen Agnecz Katalin, Kovács Eszter, Pödör Bálint, Kaboldy András és Kosz Szilveszter (igen mindannyian echte magyarok)  jazz-t illetve komolyzenét tanultak/játszottak korábban. A zene ternészetesen véresen komoly. A zenekar annak ellenére, hogy tavaly novemberben alakult egész kiforrott zenét játszik, mélyen átélve. Dehát tangót máshogy nem is szabad. Kell hozzá harmonika, gitár, valami ritmus, esetleg hegedű, meg egy nagy adag beleélés.

Talán csak a show miatt, de inkább a zene szerves kiegészítőjeként egy táncospár argetín tangóval szórakoztatta a közönséget. A hegedű, a harmonika sír, a táncosok szinte egybeforrva járják, a közönség meg csak ül. Döbbenten? Vagy csak unatkozva? Vagy csak szégyelli magát hogy ő nem tud így táncolni? Szóval nem igazán veszik a lapot. Pedig erre táncolni, mozogni kell. És nem egyedül. A klisé, miszerint a tánc egy vízszintes vágy függőleges megnyilvánulása az a tangóhallgatás közben jöhetett. Mert ez az. A zene közben pörög, forog, egymásnak válaszolgat a zongora, a harmonika. Nem is nekünk játszottak, hanem magukat spirázták egyre feljebb. Néha megynugszik,. andalít de egy pillanat múlva már újra pezseg. Kár hogy nincs lemezük... Na ez nem igaz, mert egy demolemezt szereztem tőlük, majd arról is beszámolok.

Közben az égiek továbbra is kegyesek voltka hozzánk, és semmi jelét nem adták a beígért esőnek. A levegő azért nehéz volt, most ez lehetett a nedveségtartalma miatt, de a zene miatt is. Én az utóbbira fogtam. Nagyon rövidnek tűnt ez a koncertszakasz, pedig csak az idő repült el velünk. A közönség azért a végére belemelegedett, magához tért és alig akarták elengedi a Tango Esperimentot, Stefánról és Móniról a táncosokról nem is beszélve. Vastaps kísérte le őket a színpadró, és követelte őket vissza, pedig a csendrendelet miatt szorít az idő így a pesti estben és a ráadás a következő zenekartól veszi el az időt.

Akik jöttek is secperc alatt átszerelve a színpadot az esti bulira. Ők voltak a Patricio Baeza Band egyenesen Chiléből. Igaz, hogy évtizedekkel ezelőtt jött ide, és már a magyarja is teljesen érthető, még tartja a kapcsolatot szülőhazájával, és a zenekart kísérő táncosokat is onnan importálta. Bár lehet, hog a zenekar kísérte a táncosokat inkább. A zenekar  vezető (Baeza) kivételével mind magyarok. Ahhoz képest nagyon jól érezték a zenét.

Alapvetően egy latin pop koncert volt, Amigos-sal, La bamba-val, salsával, merengével, tiszta rioi karnevál hangulat. Baeza andalító szerzeményei egy kicsit romantikusabbra vették a figurát, dehát nem lehet állandóan pörögni, néha bújni is kell.

Kár hogy nem volt táncparkett, a közönség ezt már nagyon vette, dörgött a taps. Persze ehhez hozzájárult Ana Lamboni és Alaxis Fernandez is a latin temperamentumukkal, a tánconként más más ruhával, meg a mozgásukkal amit magyar ember egyszerűen nem tud utánozni, ebbe bele kell születni, vagy legalábbis járás helyett ezt kell megtanulni, akkor megy.

Érdemes volt eljönni, érdemes lesz eljönni a Benczúr ház egyéb tematikus rendezvényeire is, reméljük azokt is hasonló színvonalon és hangulattal szervezik.

Sir Oesh

P.S. Mikozben a képeket rendezgettem egyvalami még eszembe jutott. A latinok kihúzzák magukat. Nézzétek meg a képeket. Baeza olyan egyenesen zenél, mint egy szálfa, a táncosok egyenes derékkal, büszkén járják. Mi meg beesett vállal zenélgetünk. Lehet, hogy ennyi a külöbség? Legyünk büszkék arra amit csinálunk és csináljuk jól?

[2005.06.26.]