Új recept szerint készítik a Zserbót

Ha meghalljuk a Zserbó szót, vagy a közkedvelt diós sütemény, vagy pedig az igencsak előkelő pesti cukrászda jut az eszünkbe. Ám a kör bővült: jó ideje már egy tehetséges fiatal formáció nevét is takarja ez a kellemesen csengő név. Dalok az Orfeumból című lemezükön közkedvelt színházi slágereket dolgoztak fel.

Fiatalos, színes borító

Tetszetős, fiatalos borítót adtak a Zserbó aktuális lemezének, amely egy színház hangulatát adja vissza. Bár az a piros „ablak” nekem már sok volt. A hátsó oldalon a dalok sora jól áttekinthető, ez mindenképp dicséretes. Amit pedig külön is ki kell emelnem, az nem más, mint az, hogy a könyvecske hátsó lapján nem csak a felvételek, hanem azoknak a szerzői is láthatóak, ami egy ilyen albumnál elengedhetetlen. Beljebb fényképeket, az énekesek köszönő szavait és mindenféle technikai információt olvashatunk.

Klasszikusok új köntösben

Nem először próbálkoztak már különféle együttesek operett feldolgozásokkal, elég csak a legendás Dolly Roll-t említem. Örök siker ez, úgy gondolom, hiszen amit olyan nagy nevek szereztek, mint például Ábrahám Pál, Eisemann Mihály, Kálmán Imre, az már eleve csak jó lehet. A recept pedig pofonegyszerűnek tűnik: vedd elő a régi nagy slágereket, végy hozzájuk tehetséges, jó hangú fiatalokat, – jelen esetben Zsurkán Zsanett, Muhari Tamás és Szabó Dávid – majd az egésznek adj egy modern hangzást. A siker sem fog elmaradni…

Az angyal lányok és a rongyos élet

Nincs is jobb annál, mint amikor egy album egy igazán pörgős, ismert dallal indít, amely megadja az alaphangot. „A lányok, a lányok” is egy ilyen. Modern, fiatalos és igazán ismert. A refrént pedig országszerte dúdolta már asztalos, tanár, bankár, ügyvéd, diák, orvos… S nem mellesleg még igazat is mond a dal: a lányok ugyanis tényleg angyalok…

A dal – Szerelemhez nem kell szépség – indítása nem tetszett, sok a bevezető rész nekem, bár lehet csak az a gond, hogy már eredetileg sem kedvelem ezt a nótát. A fiatalok azonban nagyon jól éneklik el, remekül szól egymás mellett a három hang. S bár azt is dalolják, hogy … szerelemhez nem kell szépség, szerelemhez nem kell ész…, azért én azt mondom, az ész néha nem árt, sőt!

Az egyik legkellemesebb dallamú felvétel a My Golden Baby című szám, ám ez az elején még nem nagyon derül ki, kicsit nekem durván indít, éles kontrasztot adva a refrénnel, amely igazán fülbemászó és remek. Ábrahám nagyon tudott valamit, kétségtelen…

A Zserbó című nótában tetszett legjobban a fiúk hangja, valahogy itt szólt a legérettebben. Zsanett is jól passzol hozzájuk, bár szerintem azt már mondanom sem kell, hogy a mélyebb női hangokat jobban kedvelem, bár ez elég fura lenne egy operettben.

Kellemes, gyors zongorajátékkal kezd a Te rongyos élet elnevezésű dal, amely kifejezetten jó feldolgozás lett. A vokális hangzás nagyon bejött benne, néhol már-már Neoton Familiás hangzást okozott. A zene eléggé elhanyagolható, viszont az ének hibátlan.

Régi slágerek modern hangzással: Haccacáré, Jaj, cia

Klasszikus, gyönyörű szám A szépség és a szörny, amely a legszebb az albumon. A fiatalok éretten, remekül éneklik el, a megfelelő helyeken kitartva a hangot.

A hetes dal –Én és a kisöcsém – az, amelyik egyáltalán nem tudtam megkedvelni. S hogy miért? Nem is tudom igazából megmondani. Egyszerűen nem nyerte el a tetszésemet, sehogy sem. Van ilyen…

Igazi 21. századi hangzást kapott Kálmán Imre slágere, a Haccacáré. Ebbe a felvételbe illik igazán Zsanett hangja, úgy érzem. Itt éreztem azt, hogy igazán kiadja, amit a torka rejt. A dal közepe felé hallható szöveges hangulatkeltés viszont egyáltalán nem volt kedvemre való, szerintem kár volt érte…

Kissé mintha country-san szólalna meg a Jaj, cica című nóta. Kifejezetten élvezhető, a zene miatt pedig egészen egyedi hangzást kap, sőt megkockáztatom: kissé rock-os hatást is kelt…

Londonban is jártunk a Zserbóval

A Londonban hej volt az egyetlen dal amit nem ismertem, pedig Huszka Jenő szerezte. No mindegy, a Zserbó remekül bemutatta, s a muzsika is nagyon rendben volt, prímán illett a tempóhoz és a hanghoz.

A legpörgősebb felvétel, s ahogy a trió előadja, mintha az Abba elevenedne meg egy pillanatra. Nyilván ez egyéni értelmezés, de ahogy a Hírnév című dal felcsendült, nekem a legendás négyes ugrott be. Valahogy ez a vadabb stílus áll a legjobban Zsanettnak, Dávidnak és Tominak, szerintem.

Egy mixel intenek búcsút a Zserbó tagjai, mégpedig a Haccacáré mixel, amelyben még a legfinnyásabb modern zenét kedvelő sem találhat semmi kifogásolnivalót. Mai hangzásban csendül fel, lüktető, fiatalos és élvezhető.

Ízlett a Zserbó

Amellett, hogy ismét tapasztaltam: ezek a dalok mindig aktuálisak és szerethetőek maradnak, megismerhettem három tehetséges és feltehetően szép jövő előtt álló fiatal előadót, akik igaz, hogy modern köntösbe bújtatva adták elő a klasszikusokat, de úgy gondolom, ezzel semmit sem rontottak rajtuk. S a mai világban, ahol a fiatalokat már nem igazán érdeklik a régmúlt idők nagy értékei, különösen fontos lehet egy-egy ilyen album, amelynek segítségével megismerhetik a nagy operett szerzők nagy műveit. Hogy nem eredeti formában hallják őket? Az igaz. Ám úgy gondolom: valahol el kell indulni, s ha jó úton haladunk, akkor hamarosan már azt is tudni fogják, hogy ki volt Blaha Lujza… A Zserbó mindenestre megtette a magáét…

– Havassy Anna Katalin –

[2007.07.16.]