Marica Grófnő izgalmas látogatása Szegeden

Idén a Szegedi Szabadtéri Játékok Kálmán Imre 125. születésnapja tiszteletére a Marica Grófnő című operettet tűzte műsorára.

Egy XIX. századi operett XXI. századi bemutatója esetén többféle úton is elindulhat a rendező a megvalósítás útján. A hagyományos nagyoperettek világát idéző díszlet és jelmez megálmodásával vagy pedig egy attól gyökeresen eltérő teljesen egyedi látásmód alkalmazásával. Mivel a szegedi előadás rendezőjének Eszenyi Enikőt kérték fel, nem lehet kétséges, hogy az utóbbi változat készült el. Ebben segítségére volt Kentaur, akitől már megszokhattuk az extravagáns díszleteket.

A színpadot uraló óriás piros cipellő, mely ha kell orfeumi színpad, vagy éppen az uradalom közepén álló ház, a hatalmas hegedű, melynek húrja éppen a megfelelő pillanatban pattan el vagy éppen a háttérben magasló pitypangmező láttán akár a csodálatos Óz birodalmában is érezhetnénk magunkat. Ám ez az akár mesébe is illő díszlet véleményem szerint tökéletesen illik az operettek szirupos, sokszor eltúlzott, elnagyolt világához. Hiszen maga a műfaj is éppen emiatt képes végletekig megosztani a nézőket. Van, aki imádja, mások ki nem állhatják.

Eszenyi a főszereplők kiválasztása során sem ragaszkodott a tradíciókhoz. Marica grófnő megformálását a világhírű operai szopránra, Lukács Gyöngyire bízta. A művésznőnek sokszoros premierje volt ez a bemutató. Még soha nem énekelt magyarul közönség előtt, annak ellenére, hogy a világ számos operájának visszatérő vendége, az operairodalom szinte összes drámai szoprán szerepét eljátszotta már. Még sohasem szerepelt operettben, kihívás volt neki a prózai részek előadása, a koreográfia begyakorlása. Ennek ellenére a kezdeti bizonytalanságok után az első felvonás közepére már teljesen magabiztosan mozgott a szerepben. Ebben természetesen segítségére volt bonvivánja, Nyári Zoltán, aki most is igazolta, hogy minden fontosat tud az operett műfajáról.

Bravúrosan mutatkozott be

Említésre méltó Nagy Ervin bravúros bemutatkozása az operett műfajában báró Zsupán Kálmán szerepében. Annak ellenére, hogy a főpróba előtti napon súlyos sérülést szenvedett az övé volt az est talán legnagyobb sikere. Remek ötletekkel, kis öniróniával sikerült ellensúlyozni a sérülésből adódó nehézségeket és bebizonyította, hogy milyen nagyszerű színész. Feltétlenül meg kell említeni ifj. Zsuráfszki Zoltánt az előadás társkoreográfusát, aki egyszer Zsupán inasaként tolta be kerekesszéken gazdáját, máskor a báró alteregójaként vitte táncba Peller Annát, az Operettszínház ifjú művésznőjét. Itt szeretném megemlíteni a darab koreográfusát, Duda Évát, akinek munkája az előadás egyik erőssége lett.

Természetesen nem feledkezhetek meg Lehoczky Zsuzsa művésznőről, aki 45 év után állt ismét színpadon szülővárosában. Számos operett és musical főszerep után Bozsena grófnőként tért vissza Szegedre, és ebben a nyúlfarknyi szerepben is színfoltja volt az előadásnak. Pindroch Csabával alkotott párosa első pillanatra talán kissé különösnek tűnhet, ám önfeledt komédiázásukkal pillanatok alatt belopták magukat a szegedi közönség szívébe.

A előadás tobzódik a különféle közlekedési eszközök színpadra állításában. Kezdve a hőlégballontól, egy gyönyörű fehér lovon keresztül, oldalkocsis motoron és egy korabeli autón át, a talicskáig. Szerencse, hogy a Szabadtéri Játékok óriási színpada elbírja ezt a különleges felvonulást is.

Visszatekintve, mindenképpen kellemes emlékekkel gondolok az előadásra. Annak ellenére, hogy az operett műfaját nem sikerült megújítani, mindenképpen izgalmas 3 óra volt, amit kár lett volna kihagyni.

-tl-

[2007.08.05.]