Babicsek Bernát felébreszti még a szunnyadó parazsat is

A közkedvelt színészt és zenészt olyan oldaláról sikerült megismernem, amely eddig ismeretlen volt a számomra. Pedig már nem is egyszer hallottam, hogy többször is sorban állt, amikor a tehetséget mérték, s a zenei talentumokat két kézzel osztották neki. Tangó-harmonikára című albuma meggyőzött: ezentúl már nem csak az osztrák népzenében kell hallgatnom a harmonikát.

Ha meghallom a tangó szót, jó ideje már Eszenyi Enikő jut eszembe, ugyanis neki volt egy olyan tangó estje, amely a Combok csókja nevet kapta. Magával ragadó műsor volt. Hernádi Judit Sohase mondd örökzöld slágere is itt zakatol a fülemben. S, hogy ezeket most miért soroltam fel? Nos, ugyanis mióta meghallottam Babicsek Bernát albumát, már ő is felkerült erre a listára.

Remek borító

A színválasztás volt az első dolog, amin megakadt a szemem: a bordó háttér nagyon elegáns, kellően komoly is. Ízlésesen eltalált a portré aránya is, s külön öröm, hogy a hangszer is látszik a zenész kezében. A hátoldalon a dalok jól látható betűszínnel és stílussal készültek. Ugyanez jellemző a belső oldalakra is, amelyekre a jól áttekinthetőség a jellemző. Az utolsó lapokon a zenész személyes köszönete olvasható, illetve minden közreműködő neve és minden technikai információ is itt található meg. Külön megérdemelnek pár szót a fényképek. Mind nagyon jól eltalált, remek beállítások sikerültek. Régen tetszettek már ennyire borítóban található fotók, s most sem csak az ragadott magával, hogy felettébb jóképű előadóval van dolgunk…

Romantikázásra csábít

Rögtön egy remek világslágerrel nyit az album, méghozzá az Egy asszony illatával. A harmonika és a gitár nagyszerűen passzol egymáshoz. S ennél jobb kezdet azt hiszem nem is lehet: az embernek már az első számnál táncolni támad kedve. S persze mi mást, mint tangót?

Kevésbé tetszett a Tico-Tico című dal, bár kétségtelen: remek, pörgős, táncolható, dinamikus. A rézfúvósok teszik még temperamentumosabbá. Azonban nekem valahogy idegen, jobban kedvelem harmonikára a lassúbb melódiákat.

Az egyik kedvenc dalom az Orfeo Negro, azaz a Fekete Orfeusz. Ismerem már nagyon régről, de tangóharmonikán még nem hallottam megszólalni. Hihetetlen élmény volt, ahogy a jól ismert dallamok felcsendültek. Kellemes emlékek jutottak eszembe általa…

Vérbeli tangó a La Cumparsita, olyan, amelyet mindig is elképzeltem, s amelyeket többnyire a filmekben is látni lehet. Tudják: szájban a vörös rózsa, és szenvedélyes behajlítások. A billentyűs hangszerek csak fokozzák a tangó lüktetését, amelyet Bernát pontos és dimanikus harmonikajátéka tesz teljessé.

Régmúlt idők táborozásai jutottak eszembe a Pedro kocsmájában című dalról. Igazi tábortűzt körülülős nóta ez, szövegében rengeteg szenvedély van, amelyet az ember kisiskolásként még aligha ért meg. S most vers nélkül is kiérződik belőle mindaz, amit rejt a felvétel. A rezesek olyan kíséretet adnak a harmonika alá, amelytől szinte borsozik az ember háta.

A Libertango-val kicsit gondba vagyok, mert nehéz szavakba önteni, hogy milyen érzéseket keltett bennem. Erőtől duzzadó a dal, amely szinte a kiszámíthatatlanságig fokozza a feszültséget. A hangszerek szinte kergetőznek, mint olykor a táncosok is a parketten. A dob remek lüktetést ad a pezsgő dallamoknak.

A szerelem városában

Igen, Párizs ege alatt. Valahogy a kezdetektől azt éreztem: mintha a francia fővárosba kalauzolna Babicsek Bernát, ám nem csak ezzel az egy dallal, hanem az egész albummal. S hogy a harmonika hangja milyen képet juttat az eszembe: eldugott kis mellékutcában olcsó kis kerthelyiség, ahol fiatal lány simul szerelmese karjaiba. Párizs ege alatt akkor semmi sem számít: csak ők ketten és a harmonika…

Női szeszély. Sokakat megbabonáz, vagy éppen bosszant. De egyetlen férfi sem tud ellenállni neki, vagy kiigazodni rajta. Ezt sugározza vissza nekem a felvétel, amelyben a hangszer kissé meg, megtorpan, kifejezve ezzel a gyötrődést és a csalafintaságot.

Mint egy ketrecbe zárt oroszlán, úgy „üvölt” a Féltékenység című dal. Ebben éreztem a legelémentálisabb erőt, szinte robban. A hangszerek nagyszerűen együttműködnek, a dob pedig pontosan adja alájuk az ütemet.

Szintén számos alkalommal, számos fordításban jelentek már meg a Besame Mucho és a La Paloma című számok. Ám úgy gondolom, most hallottam őket az eddigi legjobb variációjukban. Sokszor igaz a mondás, hogy szavak nélkül is lehet érteni, mit akar a másik. Nos, úgy gondolom, én megértettem, mi a célja Bernátnak ezzel a két dallal…

Érdekes felvétel az album záró dala. A Monti csárdás szólal meg tangóharmonikán. Igazán különleges, remekül szól, méltó befejezése a lemeznek.

Új élményeket adott

Eddig is kedveltem a tangóharmonikát, de mint már említettem, elsősorban a volksmusik területéről ismertem. Talán kicsit méltatlanul, de úgy érzem hazánkban egy cseppnyit elfelejttették ezt a kétségkívül kellemes, és remek hangszert. Ám Babicsek Bertnát tolmácsolásával talán újra az előtérbe kerülhet. Mert érzéseket és érzelmeket számos módon lehet kifejezni, de talán a zene rá a legalkalmasabb. Szóval le a kalappal az ifjú muzsikus előtt, aki nem csak a színészi pályán alkotott emlékezetest.

Sőt, a jövőben ha engem kérdeznek arról, hogy mi jut eszembe Babicsek Bernátról, biztos vagyok benne, hogy a tangóharmonikát és a zenei tudását fogom említeni. Úgy érzem ebben az albumban ő maga is benne van, s utalva a köszönetnyilvánítás utolsó soraira: van zenész a Babicsek családban, s én úgy gondolom, nem is akármilyen….

– Havassy Anna Katalin –

[2007.08.22.]