Fourplay 

A Fourplay történetét 1990-ben a billentyűs Bob James kezdte írni, aki a hatvanas évek közepétől kezdve több szólóalbummal büszkélkedhetett, és aki a jazz zongoristák körében akkora már világszerte nagy név volt, nem csak hangszeres zenészként, hanem zeneszerzőként és hangszerelőként is. James a Grand Piano Canyon albumának felvételekor összeállt régi barátjával, a dobos, producer és zeneszerző Harvey Masonnel, aki többek között Herbie Hancock, Barbra Streisand, és a Notorious Big albumain játszott.

Ugyancsak csatlakozott hozzájuk a Sergio Mendes gitárosaként is ismert Lee Ritenour, valamint a világhírű basszusgitáros és énekes, Nathan East, aki olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Barry White, Eric Clapton, vagy Phil Collins. A négy zenész az album készítése közben határozta el, hogy továbbra is együtt muzsikálnak, és megalapították a Fourplay-t. Első, a kvartett nevét viselő, a R&B-t, a popot és a jazzt ötvöző albumuk 1991-ben látott napvilágot.

Az önmagában is világsztárokból álló felállás három sikeres albumot jelentett meg, köztük olyanokat, mint az Elixir, amelyen olyan vendégművészek énekeltek, mint Phil Collins, Patti Austin és Peabo Bryson. Ritenour gitárjátéka egyesülve James hangszeres tudásával a korai Fourplay hangzás alapkövét jelentette, mégis a kilencvenes évek közepén elhagyta a kvartettet és helyére Larry Carlton került, akit a The Crusaders, Joni Mitchell, vagy Quincy Jones albumairól ismerhetett a közönség. 
Carlton a 4 című albumon debütált, amelyen – akárcsak a másik három tag – zeneszerzőként is megmutatta tehetségét, mindezt világhírű énekesek - El Debarge, Babyface Edmonds, Kevyn Lettau és Shanice társaságában.


Az 1999-ben megjelent Snowbound-ot követő Yes Please! című albummal alapjaiban megrengették a kortárs jazz addigi ismertető jegyeit azzal, hogy a blues, a funk, sőt még a kelta zene elemeit is becsempészték a szerzeményekbe. Ez a fajta kísérletező kedv érezhető az ezt követő Heartfelt című albumon is, amelyen egymást követő improvizációkat egyesítettek egységes szerzeményekké. Ennek eredményeképpen nem igazán szólalnak meg tiszta dallamok rajta, de az album egésze egyszerre kísérletező, tapogatózó, mégis élvezhető lett. 

 

A 2004-es Journey album letisztult és ugyanakkor egységes lett és tökéletesen beleillett a Fourplay eklektikus filozófiájába, hiszen számos stíluselemet foglalt magába. Ennek legékesebb bizonyítékai Sting Fields of Gold című slágerének finom feldolgozása és Mason bossa novája, a Rozil. Ezt 2006-ban az X című album követte a kék szemű soulsztár, Michael McDonald közreműködésével, aki mintegy újraértelmezte Steve Winwood My Loves Leavin' című klasszikusát.

Két évvel később, az eddigieken kívül afrikai zenét is felvonultató Energy című album három egymást követő héten időzött a Billboard kortárs jazz slágerlistájának élén.

 Tizenkét év után Carlton 2010-ben lépett ki a kvartettből, hogy a szólókarrierjének szentelje az idejét, így a csapathoz a virtuóz gitáros, Chuck Loeb csatlakozott, aki teljes mértékben egyenrangú partnerként tudott együttműködni a többi taggal zenészként és emberként egyaránt. Loeb nyíltan bevallotta, hogy mindig is nagy Fourplay rajongó volt, és tisztában van vele, hogy ez a lehetőség meghatározza a későbbi karrierjét is.

Loebet először a legutóbbi, Let’s Touch The Sky című albumon hallhatjuk, csakúgy mint a két világhírű énekest, Anita Bakert és Ruben Studdardot. Az új zenész új energiákat mozgósított a kvartettben, amelytől még nagyobb kísérletezőkedvük lett és még azt a kevés, maradék kötöttséget is lerázták magukról, amit a kortárs jazz megkövetelt volna tőlük. 
 
 

- Mind a négyen elég régóta vagyunk ebben a szakmában ahhoz, hogy tudjuk, a zenészekre mindig nehezedik egyfajta nyomás, hogy kössenek kompromisszumot – mondta James az album kapcsán. - Mi ezt azonban nem akarjuk, nem akarunk elveszni a középszerűségben. A célunk az, hogy az élvonalban maradjunk, a zenét magasabb szintre emeljük, és ezzel együtt magasabbra tegyük a mércét mások számára is. Néha fel kell rázni magunkat és a környezetünket és a közönséget, még akkor is, ha csak egy kortárs jazz kvartett tagjai vagyunk, akik két évtizede veszünk részt ebben a nagy közös játékban. Egyvalami biztos a zeneiparban, és az üzleti életben, az a változás.  

[2011.10.28.]