|
Tassi Melinda is részt vett a Megasztár negyedik évadjának meghallgatásán. Az "énekespalánta” a debreceni válogatáson vett részt, ahonnan sikeresen továbbjutott. A következő meghallgatásán már Budapesten, a TV2 zsűrije előtt kellett megmutatnia a hangját. »
|
991. |
|
»
|
992. |
|
Az Irigy Hónaljmirigy senkit sem kímél, még akkor sem, ha éppen egy csatornához vannak szerződtetve. Alaposan kifigurázták a feltörekvő fiatalokat. »
|
993. |
|
A közönség szavazataiért 578 dal versenyzett a Kultúrpart interaktív dalversenyén: az egy hónapig tartó megmérettetés során új slágerek születtek, új tehetségek mutatkozhattak be. A dalverseny eredményét a Kultúrpart kreatív vezetője, Novák Péter ismertette. »
|
994. |
|
Szalad az idő. Tudja ezt Lola is, de attól még mindig szinte szemtelenül fiatal, ugyanis ma tölti be huszadik életévét. Ebből az alkalomból köszönti őt a Zene.hu! »
|
995. |
|
»
|
996. |
|
Énekesnőként egy egész országot sikerült elvarázsolnia Rúzsa Magdinak, s a Megasztár megnyerése óta az egyik legtöbbet foglalkoztatott magyar előadó lett. Most pedig új oldaláról mutatkozott be, ugyanis az Örömtánc című műsorban táncol. »
|
997. |
|
A miskolci születésű zenész hat évesen már zongorázott, tizenegy évesen kezdte gitárján lefogni az első akkordokat, majd jött az első (iskola) zenekar. Innentől kezdve pályája – ha nem is rohamtempóban – de mégiscsak szépen ívelt felfelé. A 2006-os Megasztár 3 - országos szinten - egy csapásra ismertté tette nevét. Kontor Tamással (nem csak) a "Véletlen hazatérsz” című, májusban megjelent második szólóalbuma kapcsán beszélgettünk. »
|
998. |
|
Annyira sok a feladatod, hogy csak néhány perced van átnézni a nap legfontosabb zenei eseményeit? Az alábbi hírcsokorban a mai nap érdekes eseményeit gyűjtöttük egy anyagba Számodra. És ha kedvet csináltunk, szánj rá legalább további néhány percet írásainkra! »
|
999. |
|
Rúzsa Magdi elveszítheti a hangját? - tettük fel valóban a kérdést Magyar Hajninak, az egyik bulvárlapban tegnap megjelent hír kapcsán. Minden olyan énekelni vágyó és énekes megnyugtatására szeretném elmondani, hogy egy hangot elveszíteni nem olyan könnyű, mint amilyen könnyen címlapra kerülhetett ez a kérdés. »
|
1000. |