|
Kiállítások, tárlatvezetések és előadások mellett koncertekkel és borkóstolókkal várja a látogatókat július 7-től szerda esténként a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Borszerda programsorozata.
»
|
451. |
|
Rákász Gergely koncert 2021 - időpontok, helyszínek
»
|
452. |
|
Hosszú idő után új albummal állt elő a Csányi István session-zenész által vezetett élvonalbeli muzsikusokból álló Sax-O-Funk zenekar.
»
|
453. |
|
Hegedűs a háztetőn, Jekyll & Hyde, A mosoly országa, Veszedelmes viszonyok és a Nine című musical is látható lesz a Budapesti Operettszínház 2021/22-es évadában, ami a társulat reményei szerint már nem lesz olyan csonka, mint a tavalyi.
»
|
454. |
|
A társulat és a nézők nagy örömére immár minden este megtelik élettel a színház, és így lesz ez egész nyáron, hiszen a pandémia miatt félbeszakadt 2020/21-es évadot május végétől folytatja a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Eközben már javában készül a teátrum a 2021/22-es évadra, amely igazán fergeteges előadásokat ígér. A csütörtöki sajtótájékoztató keretében kihirdette következő évi műsortervezetét a Kecskeméti Nemzeti Színház, valamint friss hírekkel is szolgáltak.
»
|
455. |
|
Idén nyáron még focit is nézhetünk a Margitszigeti Szabadtéri Színházban! Nem is akármilyet: a legendás Aranycsapat parádés játékának megzenésített pillanatait. A kezdő rúgást június 17-én és 19-én a magyar futballkirály, Puskás Ferenc bőrébe bújt Veréb Tamás végzi el, hogy azután végigkalauzolja a lelátón ülő rajongókat Öcsi életének fontosabb állomásain. Sőt! A június 19-ei előadásra jegyet váltók duplán jól járnak, előadás előtt óriáskivetítőn élvezhetik a magyar-francia EB-mérkőzést.
»
|
456. |
|
Rúzsa Magdi koncert 2021 - infok, helyszinek
»
|
457. |
|
Tankcsapda koncert 2021 - infok, helyszínek
»
|
458. |
|
Nagyerdei Szabadtéri Színpad 2021 - programok, infok
»
|
459. |
|
Tokaj Fesztiválkatlan 2021 programok - íme a kínálat
»
|
460. |