|
A kicsit gyengébbre sikerült 0. nap után teljes gőzzel beindult a Sziget. 65 000 ember látogatott ki már erre a napra is, ami rekordnak számít a kezdőnapokat illetően. Ennyien eddig csak hétvégéken voltak a Sziget történetében. »
|
891. |
|
Lehet, hogy a Sziget egyre kevésbé a miénk (erre utal a jegyárakon és a mindenféle vendéglátósok árképzésén felül az is, hogy idén már egyetlen magyar előadó sem kaphatott Nagyszínpadot a hivatalos napok programjában). De amíg vannak ennyire jól sikerült „mínuszegyedik” vagy nulladik napjaink (gondolok itt a tavalyi legkedvesebb emlékeimre a Magyar Dal Napjáról), addig még ezt a fajta „kirekesztést” is elviseli nemzeti- és öntudatom. A tegnapi esténél sokkal többet, jobbat nekem nem adhat egyetlen sziget egyetlen napja sem. Úgy érzem, a csúcson kezdtem, és itt be is fejezem. »
|
892. |
|
A Sziget hivatalosan első napjának képei egy csokorban. »
|
893. |
|
Fatboy Slim óriási bulival készül a Szigetre. Olyan fénytechnikát kért, melynek nagy részét Németországból és Ausztriából kellett összeszedni. S a sztárokról kiderült az is, hogy bírják az édességet, a magyar sört és szeretik a friss virágot. Ja, és a Sziget nulladik napján 45 ezren voltak. »
|
894. |
|
A Rasszizmus elleni nap képei egy csokorban. »
|
895. |
|
Az idei Sziget Fesztivál nulladik napja a rasszizmus elleni összefogás jegyében zajlott; a Nagyszínpadon már délután egy órától felvonult a teljes hazai zenei élvonal, stílusoktól és nemzedékektől függetlenül. »
|
896. |
|
A nagy Tankcsapda-ünnep képei egy csokorban. »
|
897. |
|
Amire már mindenki várt, az most útjára indult: a mínusz 1. nappal elkezdődött az idei Sziget fesztivál. A nem hivatalos nyitónap a Tankcsapada 20 éves jubileumi koncertjének fényében zajlott, méghozzá a kelleténél talán kevesebb sikerrel. »
|
898. |
|
Itt vannak a tankok, pogózzanak a punkok! Nézzétek meg a Tankcsapda 20 éves jubileumi fellépéséről a Sziget mínusz egyedik napján készült mozgóképes beszámolót és képeinket. »
|
899. |
|
Elsődleges a biztonság a fesztiválon. »
|
900. |